2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Végre sikerült legyőznünk a Kecskeméti LC csapatát

Végre sikerült legyőznünk a Kecskeméti LC csapatát
Tamás Ferenc  |  2021. 05. 22., 11:43

Május 16-án, vasárnap végre eljött az igazság pillanata. A megyei első osztályba néhány éve felkerült Kecskeméti LC együttesét első alkalommal sikerült legyőznünk a két velük játszott döntetlen és egy vereségünk után.

Utoljára Kalocsán, 2020. március 1-jén találkozott egymással a két csapat, akkor nagy meglepetésre a dobogóra törő mieinket 2–0-ra verte a kiesés elől menekülő megyeszékhelyi társulat. Rá, szűk egy évre, 2021. január 30-án, Kecskeméten meccseltünk a Nagy Lajos edzette KLC gárdájával (1–1), az egyenlítő gólunkat akkor Mátyás Dani szerezte.

Idén tavasszal, a Kalocsa a megyei első osztályú dobogó alacsonyabb fokaiért áll harcban három fordulóval a befejezés előtt, amihez mindenképpen nyernünk kellett a KLC elleni találkozón is. Korábban már két elhalasztott mérkőzését is megnyerte a Kohány Balázs edzette együttesünk – Akasztó 2–0, Kiskunhalas 2–0 –, míg a Hartával éppen a következő szerdán találkozunk, szintén elhalasztott mérkőzésen.

De visszatérve a Kecskemét elleni legutóbbi összecsapásra, ezúttal is megállapíthatjuk, hogy két labdabiztos, koncentráltan a labdát járató, és jól is passzoló gárda, elsősorban a két tizenhatos közötti mezőnymunkában kereste az ütéstávot a másiktól, mintha kivárásra lovagolt volna mindkét együttes. Ez az első félidőben nem is eredményezett igazi gólhelyzetet egyik fél részéről sem.

A fordulás után aztán a találkozó 70. percében Villám Balázs mintegy 25 méterről leadott váratlan, elemi erejű lövéséből kilőtte a vendégek kapujának jobb alsó sarkát (1–0), ami varázsütésre pezsdületet jelentett a Kalocsa játékában. Három percre rá, Mátyás Dani legalább hasonlóan szép gólt lőtt, amikor kidudorította a KLC kapujának jobb alsó sarkát (2–0). Ezzel az újabb sikerrel, csapatunk begyűjtötte immár tizenhatodik győzelmét a négy döntetlenje mellett, amivel jelenleg ott állunk a bajnoki tabella harmadik fokán.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


3. Kalocsai FC        26      16      4        6        55–30          52 p.



Május 19-én, szerdán aztán jön a Harta elleni újabb halasztott találkozónk, majd a rá következő vasárnapon a már bajnoknak tekinthető Jánoshalma elleni záróforduló.

MESTERMÉRLEG:
Kohány Balázs edző:
– Egyértelműen úgy készültünk erre a mérkőzésre, hogy mindenképpen be kell majd gyűjtenünk a három pontot. Még annak ellenére is, hogy mostanában nem amatőr ritmushoz szokott fociban játszunk már hetek óta, szerda-vasárnap ritmusban. Ez a mostani is már a hetedik meccsünk volt három hét alatt, és most már látom a csapaton a tompaságot, de úgy is fogalmazhatnék, hogy a frissességtől nagyon messze vagyunk. Ma is elsősorban a szív diadalának és az egyéni villanásainknak köszönhettük ezt a fontos győzelmünket. Nagyon örülök neki, hogy végre sikerült legyőznünk a Kecskemétet. Mondtam is a fiúknak, hogy ne nyíljunk ki ellenük – ne hagyjunk a gyors embereiknek területet –, legyünk türelmesek. A második félidőben aztán remek egyéni villanásainknak köszönhetően megnyertük a mérkőzést.

Kalocsai FC – Kecskeméti LC 2–0 (0–0)
150 néző, vezette: Baranyai Dávid
Kalocsa:
Vatai – Rideg, Knap, Nasz, Szabó (Rábóczki) – Villám, Lakatos-Lengyel (Nébl) – Farkas (Sümegi), Tóth L., Dostyicza (Pandúr) – Follárdt (Mátyás).
Játékos-edző: Kohány Balázs.
Gólszerző:
Villám Balázs (1–0) a 70., Mátyás Dániel (2–0) a 73. percben.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK