2025. 02. 16.
Julianna, Lilla
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Villám Balázs a Kalocsában folytatja

Villám Balázs a Kalocsában folytatja
Tamás Ferenc  |  2021. 01. 24., 14:28

Január 20-án, szerdán este „felszállt a fehér füst”, a Kalocsai FC új vezetősége sikeres tranzakciót kötött az egykori kalocsai fiúval, az 506(!) NB-s meccset játszó Villám Balázzsal.

De ki is Villám Balázs? Kalocsai felfedezője, Lakatos „Szusza” Pista bácsi még valahol így emlékezett a kis focistapalántára az ezredforduló környékén:

Emlékszem az időre, amikor kilenc évesen édesapáddal eljöttél edzésre Balázska. Már az első találkozásunkkor lehetett látni, hogy ebből a kis emberkéből akár igazi focista is lehet.”Majd tizenévesen a fővárosba került, ahol Magyarország egyik meghatározó utánpótláscsapatának, a Vasasnak a játékosa lett. Balázsról tudni kell, hogy már akkor is töretlen kitartással és szorgalommal volt felvértezve. Szívós, kemény kötésű fiatalember volt, aki nem félt a rá váró párharcok férfias megvívásától, a test-test elleni ütközésektől.

Karrierje csúcsát a Budapesti Honvéddal megnyert bajnoki címe jelentette, hiszen ő is Magyar Bajnoknak mondhatja magát. De nézzük a páratlan pályafutásának az állomásait.
Villám Balázs 1989. július 2-án született, Kalocsáról való eligazolása után az alábbi csapatokban szerepelt.

2006/2007. Vasas – 13 meccs
2007/2008. Vasas – 29 meccs
2008/2009. Vasas – 41 mérkőzés
2009/2010. Vasas – 38 mérkőzés
2010/2011. Bajai LSE (NBII.) – 40 mérkőzés
2011/2012. Bajai LSE (NBII.) – 33 mérkőzés
2012/2013. Dunaújváros PASE – 34 mérkőzés
2013/2014. Dunaújváros PASE – 45 mérkőzés
2014/2015. Dunaújváros – 40 mérkőzés
2015/2016. Dunaújváros/Szolnoki MÁV – 39 mérkőzés
2016/2017. Budapesti Honvéd/ZTE – 35 mérkőzés
2017/2018. Budapesti Honvéd/Gyirmót – 38 mérkőzés
2018/2019. Gyirmót FC Győr (NBII.) – 35 mérkőzés
201962020. Gyirmót FC Győr (NBII.) – 25 mérkőzés
2020/2021. Iváncsa (NBIII.) – 21 mérkőzés

Az idei év január 20-a, hozta el a kalocsai foci örömünnepét, amikor a vezetőségnek sikeredett megállapodnia Villám Balázzsal, aki a jövőben a Kalocsai FC megyei első osztályú csapatát segíti majd játékával a tavaszi szezon során.

Köszöntünk újra a kezdetek helyszínén „Bazsi”, remélhetőleg vezéregyénisége leszel majd a Kalocsa dicsőséges tavaszi hadjáratának az ütközetei során.


Forrás: KFC / Facebook

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025. 02. 13., 12:19
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK