Sütő Róbert festő „Status” című kiállításának megnyitóján hagyományosan a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai, Betlenné Dajkó Ágnes és Csupor Balázs működtek közre, majd N. Kovács Zita Művészettörténész mondott beszédet.
- Rétegeken áttűnő, tájszerű ponthalmaz. Réseken ki-be-átnézünk. Az alaphelyzet valami valós volt. Színek, mindig más hangulat. Téma, erdő volt régebben, most házszerű alakzatok, uszályok vannak. Gyárak, mezőgazdasági épületek, hajók inspirálnak. Erősen redukált formanyelv, szűkszavú megfogalmazás, éppen csak annyi, hogy a nézőt szemlélődésre késztesse. Lebegnek a formák valahol, csorog a festék valahonnan valahova – idézett a szónok a kiállító Sütő Róbertről, aki így vallott saját alkotói világáról, művészetéről.
Az idézett, töredékesnek ható mondatok, félmondatok, gondolatok és gondolatfoszlányok pedig csak akkor állnak össze egy kerek egésszé, és nyernek minden betűben összefüggő értelmet, ha e sorok olvasója ellátogat a Kalocsai Városi Galériába. Ott ugyanis március 17-ig, hétfő és vasárnap kivételével naponta 10-12 és 14-17 óráig megtekinthetők a miskolci születésű festőművész képei.
Sütő Róbert tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte, ahol 2003-ban diplomázott. 1999 óta számos 26 önálló és közel 80 csoportos kiállításon vett részt Magyarországon és külföldön egyaránt. Aktív művészetszervező tevékenységének egyik legjelentősebb állomása a mára mértékadó művészeti csoporttá vált Caffart Képzőművészeti Egyesület létrehozása 2009-ben, amelynek egyik alapító tagja is volt. Ez a csoport áprilisban egyébként Kalocsán is bemutatkozik majd – ismertette az alkotó pályáját röviden a művészettörténész.
- A párhuzamos, frontális formák egyidejűleg hozzák mozgásba a szemlélőben a képfelület síkját és a mélységérzetét, mint ellenállást, amely így mindkét végletet megóvja az eltűnéstől, vagy az egyértelművé válástól. A látvány ellenére a művész nem támadja meg indulatos mozdulatokkal a vásznait, inkább nagyvonalú, puha ecsetvonásokkal simogatja a felületet és úgy érvényesíti a színeket, hogy nem zárja kalitkába őket.
A hatalmas színmezők mögött előbukkanó tájképek izgatottan várják, hogy átlépjünk az ő világukba. A képek a nézőt érzelmileg megragadják, megpörgetik, beszippantják, majd egyszer csak azt vesszük észre, hogy elveszítettünk mindenfajta racionális kontrollt, és a képben létezünk tovább, ahol az ember nélküli vízalatti, vagy vízfeletti világot egyszerre érezzük viharosnak és békésnek, hangosnak és csendesnek, feszültnek és megnyugtatónak – hangzottak N. Kovács Zita szavai, e gondolatok jegyében ajánlva a megjelentek és a leendő nézők figyelmébe a XXI. századi magyar festészet progresszív irányzatához tartozó festő képeit.