2025. 03. 24. hétfő
Gábor, Karina
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Agrár Expo lesz a hétvégén Kiskőrösön

Helyszín: Városi Sportcsarnok, Kiskőrös
Dátum: 2016. március 19., szombat 09:00

Közel száz stand, legalább 70 élelmiszer-termelő, közel 30 kiállító, és több ezer látogató. Idén is izgalmas gasztronómiai és mezőgazdasági kalandnak ígérkezik a szakmai konzultációkkal és könnyűzenei programokkal tűzdelt VII. Duna-Tisza közi Agrár Expo Kiskőrösön.

A hetedik Duna-Tisza közi Agrár Expo, vagyis a régió legjelentősebb és leglátogatottabb agráreseménye március 19-én és 20-án lesz Kiskőrösön a Városi Sportcsarnokban. A rendezvény sikerét jelzi, hogy évről-évre egyre több látogató, kiállító fordul meg az alföldi városban, mely a vidék agráriumának meghatározó központja.


Forrás: KALOhírek archív

A szombati megnyitón Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszönti majd a megjelenteket. Őt követően dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke beszél majd az aktuális agrárpályázatokról. Az előadók sorát Domján Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke zárja majd, aki az agrárium aktuális kérdéseiről szól majd.
Eközben, persze, már javában tart majd a térség termelőit felvonultató seregszemle. A rendezvény fő célja az elmúlt hat évben nem változott: idén is a minőségi alapanyagokból készült kézműves magyar élelmiszerek népszerűsítése, értékesítése, lehetőségeiknek bővítése áll a középpontban.

A családias hangulatú expón lehetőség lesz az olyan minőségi alapanyagokból készült kézműves élelmek kóstolására és vásárlására is, mint például a házi készítésű füstölt áruk, a kézműves sajtok, a borok, mézek, lekvárok, olajok, zöldségpástétomok, préselt gyümölcslevek.

A Duna-Tisza közén ez az egyetlen olyan kétnapos rendezvény, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a helyi termelők által előállított élelmiszereket egy helyen, egy „vásártéren” megnézhessék és megvehessék mindazok, akik számára fontos, hogy minőségi élelmiszert tegyenek a családjuk asztalára.
Ugyanakkor a környék termelőinek, az agrárszakma képviselőinek is közös találkozási pontja a rendezvény, mely teret biztosít a látogatóknak és mezőgazdasággal foglalkozó szakembereknek, hogy az agráriumot jelenleg foglalkoztató fajsúlyos témákban hallhassanak magas színvonalú szakmai előadásokat, ezzel segítve a mezőgazdasági cégek, családi vállalkozások, őstermelők, borászok, kistermelők munkálkodását, a tevékenységük bővítéséhez, fejlesztéséhez szükséges pályázati lehetőség megismerését.
A kiállítás szabadtéri részén mezőgazdasági gépeket, haszon- és személygépjárműveket mustrálhatnak a résztvevők.

A népszerű rendezvény szervezője a kiskőrösi Hazai Termék Kft. egyébként gasztronómiai és kulturális programokkal is készül a kétnapos expóra. Március 19-én, szombaton délután 3 órától Csobot Adél énekel majd a megjelenteknek, március 20-án délelőtt 11 órától Sörfőző Miklós agrármérnök gyógynövényszakértő izgalmas és interaktív előadását hallgatják meg az érdeklődők, délután három órától pedig Borbás Marcsi hazánk legnépszerűbb gasztroműsorának háziasszonya nyűgözi le a megjelenteket.
A belépés díjtalan.

További információért kattintson a www.agrarexpo.hu oldalra.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 21., 05:35
A korábbi, több település konzorciumi projektjéből visszamaradt forrásból a barákai vízbázis rekonstrukciójára szerzett 300 milliós forrás volt a tét Kalocsa polgármestere és a térség országgyűlési képviselője közt kirobbant csörtében. Valaki nem mond igazat, de ki?! Cikkünk elolvasása után döntse el Ön!
2025. 03. 21., 11:38
Készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A Paks II. munkatársai – akárcsak a hatóság képviselői – rendszeresen végeznek a gyárakban auditokat, gyártóművi ellenőrzéseket. A Paks II. projekthez kapcsolódó gyártási és létesítési tevékenységek minőségellenőrzéséért felelős szervezeti egység egyik szakembere, Kolonics Gábor beszél munkájukról a márciusi Szinergia magazinban. További témák a magazinból: halad a tervezési szintig történő talajkiemelés a Paks II. Atomerőmű 5. blokkjának munkagödrében, idén is nagy érdeklődés övezte a Paks II. standját a Műegyetemi Állásbörzén. (x)
2025. 03. 19., 13:19
A kalocsai borverseny mezőnye és eredményei alapján ítélve a tavalyi év a fehérboroknak kedvezett: a benevezett tételek fele volt fehér, és közülük került ki a közönségdíjas bor is. A szakmai zsűri értékelése alapján 12-12 arany és ezüst, valamint 6 bronzérmet, emellett hat oklevelet osztottak ki, és egy bor különdíjban részesült – ez utóbbi szintén fehérbor volt.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 23., 20:48
Bár hétfőn akár 19 fokot is mutathat a hőmérő, egész héten kitart majd a felhős, szeles, esős idő. Még >>>
2025. 03. 23., 16:48
A Rákóczi Szövetség Március 15-i Diákutaztatási Programjának keretében 45 tanuló utazhatott el Szabadkára három kísérő pedagógussal közösen, ahol egy megemlékezést is tartottak. Még >>>
2025. 03. 22., 11:42
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. Még >>>
2025. 03. 21., 13:00
A Szekszárdi Rendőrkapitányság kezdeményezésére Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot tartottak Tolnán, ahol a rendőrség kábítószer-kereskedelem elleni fellépése és a DELTA program került a középpontba. Még >>>
2025. 03. 21., 11:58
A Tolna vármegyei rendőrök továbbra is várják azokat, akik határvadászként csatlakoznának a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredéhez. A toborzás március végén Pakson és több más településen is folytatódik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK