2022. 12. 09. péntek
Natália
: 414 Ft   : 395 Ft Benzin: 704.1 Ft/l   Dízel: 849.7 Ft/l   Írjon nekünk

Indul a Petőfi emlékév – Petőfi –szilveszter Kiskőrösön

Indul a Petőfi emlékév – Petőfi –szilveszter Kiskőrösön
2022. 01. 07., 08:40

Több évtizedes tradíciója van a kiskőrösi Országos Petőfi Szilveszternek, melynek megszokott és népszerű menetébe a járvány beleszólt ugyan, a helyiek azonban nem engedték el az ünnep örömét. Annál is inkább, mert az új esztendőbe lépve, hivatalosan is kezdetét veszi a Petőfi Emlékév, mely két éven keresztül, 2022-2023-ban országos szinten helyezi a figyelem középpontjába a költőgéniuszt.

Dr. Filus Erika múzeum igazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd Domonyi László polgármester ünnepi gondolatai mellett, Hajagos Csaba történész, a Talpra Magyar program szakmai referense mondott beszédet Petőfi Sándor szülőháza előtt. Az eseményen maga Petőfi Sándor szavalta el Világosság című versét. Hogy is van ez?


Bánföldi Szilárd színművész személyesíti meg az elkövetkező két évben a költő alakját. A Bács-megyei származású fiatal művésszel számos alkalommal találkozhatunk majd.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nagy hangsúlyt fektet az emlékévekhez kapcsolódó programokra, melyekről több felületen tájékozódhat a nagyközönség.

Látogassák a www.petofi200.hu weboldalunkat és kövessék most induló petofi200 facebook oldalunkat is, ahol folyamatosan frissülő hírekkel, információkkal látjuk el Önöket. – írja a bacskiskun.hu.

A következő napokban a Petőfi Szilveszterhez kapcsolódóan hallhatják az ünnepi beszédeket, a serleges fogadalomtételt és a Szilveszter Társulat versszínházát is megnézhetik.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is részt vett a szilveszteri eseményen és együtt vágták fel a hatalmas, kétszáz szeletes Petőfi-tortát Domonyi Lászlóval és Hajagos Csabával.




Forrás: bacskiskun.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 12. 08., 16:37
Perecet vont ki a forgalomból a Rossmann idegen anyag miatt! Még >>>
2022. 12. 08., 14:15
Novemberben 22,5 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest! Még >>>
2022. 12. 08., 09:40
Volt ahol csak rongáltak, de nem loptak semmit, ugyanis a kórház egyik üvegajtaját törték be, a kár 100.000 forintra rúgott. Az egyik szórakozóhelyre is besurrantak, innen hangfalakat vittek el. Még >>>
2022. 12. 08., 09:17
Idén Dr. Meszlényi Rózsa, a Tomori Pál Főiskola alapító rektora kapta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 2022-es Év Vállalkozója díját. Még >>>
2022. 12. 08., 08:28
A kormány 95 százalékos extraprofitadót vetett ki a Molra, az erről szóló rendeletmódosítás szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben. Még >>>
2022. 12. 08., 08:10
A nyolcadik játéknaphoz érkeztünk, lássuk a feladványt! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK