2026. 02. 06. péntek
Dóra, Dorottya
: 379 Ft   : 321 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Újabb vádemelési javaslat a Kalocsán is elhíresült Soltvadkerti Takarékszövetkezet vezetői ellen – Előre tudta, hogy a fia cégének adott hitelt soha nem fizetik vissza

Zsiga Ferenc  |  2018. 08. 02., 15:56

Nem kell nagyon visszamenni az időben, amikor a Soltvadkerti Takarékszövetkezet neve városunkban is szorosan összefonódott az itt nem a legkorrektebb üzleti magatartásukról ismert, azóta részben a fővárosban, más településeken szerencsét próbáló vállalkozókkal. Néha csak hüledezni lehetett, miképp kaphatott akkora összegű hitelt valaki, amiről még a külső szemlélő is nyilvánvalóan azt gondolta: tuti, hogy azt soha az életben nem fizetik vissza, valamilyen svindli lehet a dologban. Ilyen értelemben persze sokáig járt a korsó a kútra. Még csak repedezett, amikor például filmbe illő, elfogásokkal záruló jelenetek helyszíne volt a rendőrség bevetési egységei által körül zárt Hotel Kalocsa. Az így elhíresült épület, amely a minimum felelőtlenül kihelyezett és nem fizetett hitel nyomán került na kinek (?), hát persze, hogy a hitelező Soltvadkerti és Vidéke Takarékszövetkezet, illetve annak felszámolója kezébe. Mindennek fényében Kalocsán nem meglepő, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) vádemelést javasol a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet vagyongazdálkodása miatt. A rendőrségi nyomozás adatai szerint a takarékszövetkezet betéteseit összesen 2,3 milliárd forint nagyságú vagyoni hátrány érte, amiben a takarékszövetkezet két vezetőjének is büntetőjogi felelőssége van.

A pénzintézet két vezetője 2004 és 2010 között olyan értékpapírügyletet kötött a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel, amelyek valódi célja a Quaestor-cégcsoport és a Fantázia-Agrofa Kft. működtetése volt, mely utóbbi cég a takarékszövetkezet egyik vezetőjének a fiáé volt – áll a police.hu-n megjelent tájékoztatásban.

Forrás: Origo

Ezt a kis összeférhetetlenséget leszámítva nagyobb baj, hogy gyanú szerint már az átutalás idején tudták, hogy a kiutalt összeget nem fizetik vissza a takarékszövetkezetnek. Az NNI a bizonyítékokat beszerezte, kihallgatta a tanúkat, az átutalások háttéranyagait lefoglalta és igazságügyi szakértő bevonásával igazolta a befektetések fiktív voltát.

A takarékszövetkezet két vezetőjét a hűtlen kezelés tetteseként, egyikük hozzátartozóját, valamint a Quaestor-cégcsoport két vezetőjét bűnsegédjeként hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozást a NNI az ügyben befejezte, a keletkezett iratokat az öt gyanúsított vonatkozásában vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek.

A közlemény szerint a takarékszövetkezet betéteseit 2,3 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

Az ügy fejleményeit figyelemmel kísérjük, újabb információk birtokában folytatjuk írásunkat.

A rendőrség 2015 augusztusában közölte a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal zárta le a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet gazdasági tevékenységével kapcsolatban folytatott eljárást. Húszmilliárd forint kár érte a soltvadkerti takarékszövetkezetet, miután vezetői és dolgozói hitelképtelen ügyfeleknek nyújtottak hitelt, valamint fedezetlen váltókat fogadtak be. Az ügyben 76 vádlott ellen indult eljárás – közölte három éve a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A közlemény szerint a 76 vádlott között vannak a takarékszövetkezet egyes vezetői, tisztségviselői, ügyintézői, de cégek vezetői és magánemberek is, akik hiteleket vettek fel a Bács-Kiskun megyei pénzintézettől.

A takarékszövetkezetnél dolgozó vádlottak 2005 és 2011 között több mint 120 hitel kihelyezésekor szegték meg a jogszabályokat és a takarékszövetkezet belső szabályzatait. Olyan cégeknek és magánembereknek nyújtottak hiteleket, amelyeknek és akiknek nem volt meg az ehhez szükséges hitelképességük. A kölcsönöket sokszor csak azért adták, hogy az adott ügyfél korábbi lejárt, nem fizetett problémás kölcsönét egy újabb nagyobb összegű hitellel rendezzék. Az újabb kölcsön visszafizetésére azonban nem volt reális esély, ami minden érintett számára egyértelmű volt. A cégek képviselői, illetve a magánemberek közül többen a felvett kölcsön egy részét visszajuttatták a kölcsön nyújtásában közreműködő dolgozónak. Mindezek miatt a takarékszövetkezetet mintegy 20 milliárd forint vagyoni hátrány érte – közölte az MTI-vel 2015 májusában a Főügyészség.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-03 16:04:00
A Logikusakk Egyesület örömmel és büszkeséggel tájékoztatja a fiatalokat, szülőket, pedagógusokat és az érdeklődő szakmai partnereket, hogy egyesületük nyertes lett a Nemzeti Tehetség Program 2025. évi pályázatán. A támogatott program címe: „Táblán innen és túl – Komplex tehetséggondozás stratégiai és személyiségfejlesztő táblajátékokkal”.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 06., 12:28
A korábbi vármegyeszékhelyi kapitányságvezető, Dr. Marcsek Sándor rendőr ezredes helyére Csorba Szilárd rendőr alezredes került – számolt be róla a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Még >>>
2026. 02. 05., 08:40
Február 1-jétől jelentős változás lépett életbe a készpénzfelvételnél: a korábbi 150 ezer forint helyett már havi 300 ezer forintig vehető fel díjmentesen készpénz. Még >>>
2026. 02. 05., 08:32
A Budapest–Bamakó nemcsak kilométerekről és kihívásokról szól, hanem emberségről is. A Kalo-Csapat Szenegálban olyan gyerekekhez jutott el, akiknek a mindennapjai nélkülözik az anyagi biztonságot, de nem a reményt. Még >>>
2026. 02. 04., 16:37
Ma délután negyed öt körül a január 27-ei áttörési kísérlet után újra átlépte az újabb lélektani határt a nemzeti fizetőeszköz jegyzése. Még >>>
2026. 02. 04., 09:39
A 4. évfolyamos tanulóink kimagasló eredményt értek el a nemrégiben megrendezett Országos Nemzetiségi Online Nyelvi Versenyen – számolt be róla közösségi oldalán a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola. Még >>>
2026. 02. 03., 12:14
Drasztikusan romlottak az időjárási körülmények Bács-Kiskun vármegyében. A havazás, a csúszós utak és a rossz látási viszonyok fokozott óvatosságot követelnek a közlekedőktől. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK