2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

A Dávidházi csapat töretlenül halad kitűzött céljai felé

Tamás Ferenc  |  2023. 11. 01., 13:12

Október 29-én Halason vizitált a Kalocsai KC hölgykoszorúja a vármegyei első osztályú bajnokságban, ahol a régi riválist magabiztos játékkal verték a mieink, miközben feljöttek már a bajnoki tabella második helyére. A csapat hat lejátszott meccséből már négyet is megnyert, egy döntetlen mellett, miközben azt az egy vereségét az NB II-es bajnokság élmezőnyébe tartozó, de onnan önként távozó Mizse KC ellen szenvedte el, még a bajnoki nyitányon.

Ezúttal az ősi rivális, egykoron a magasabb osztályokat is megjárt Kiskunhalas otthonában léptek pályára a lányok, ráadásul annak a riválisan az otthonában, amely a felsőházi rájátszásba tart, mint a mieink.
Csapatunk hosszabb pihenő után egészséges labdaéhséggel vetette magát a küzdelembe, talán Dávidházi edző alapemberekről nem is szeret beszélni, hiszen nála a mindenkori csapategység dominál. Ha mindenki elméletben és gyakorlatban is tudja a dolgát támadásban és védekezésben, akkor a mester már látja azt, hogy nem volt hiábavaló a taktika súlykolása a csapatjáték állandó csiszolása. Idén már létszámban is megvagyunk és a Nemesnádudvar legyőzésével igazoltuk, hogy idén nem hagyjuk a bajnoki címet kiénekelni a szánkból, végre megszerezzük a hőn áhított trófeát.
Ennek a kezdő lépését tettük meg ezen a vasárnapon a kézilabdázás városában, ahol a csapatunk sikerének volt aranyfedezete, hiszen küzdöttek egymásért és a végső győzelemért a lányok, a hozzáállással ezúttal nem volt baj. Mindenki odaadóan tette a dolgát - Lakatos Ramóna például úgy lőtte a 26. gólunkat, hogy azzal már három volt közte a javunkra (23-26), vagy Czuczu a meccs finisében, egygólos előnyünknél állította be a végeredményt (26-28).


Kiskunhalasi UKSC - Kalocsai KC 26-28 (1-1)
vezette: Horváth Zoltán, Ubornyák Zoltán
Kalocsa: Shuck D. – Czuczu A.6, Doszpod A.2, Papp R., Dávidházi-Alföldi B.1, Horváth F.12, Torgyik R.6.
Csere: Lakatos R.1, Bors R., Rokozov R., Kovács N., Szabadi I., Mészáros N. (k.)
Edző: Dávidházi Sándor
Az eredmény alakulása: 6.p.: 4-4, 14.p.: 9-7, 21.p.: 11-10, 26.p.: 13-12, 35.p.: 16-16, 41.p.: 18-19, 50.p.: 22-23, 54.p.: 23-26, 59.p.: 26-27.
Hétméteresek: 4/2, illetve 3/3. Kiállítások: 2, illetve 12 perc.

Csapatunk ezzel a győzelmével második helyen áll a bajnoki tabellán.

2. Kalocsai KC    6    4    1   1   189-167    9 p. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK