2023. 06. 02. péntek
Anita, Kármen
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

A játék valamennyi elemében jobb volt a vendég

Tamás Ferenc  |  2023. 03. 22., 18:29

Március 18-án, szombaton este a Kalocsa az NB II-es felnőtt férfi kézilabda-bajnokság Dél-nyugat csoportjának évtizedekre visszatekintő rangadóját játszotta a Hőgyész SC „testvércsapata” ellen, ám ezúttal a derbi elmaradt a mieink „jóvoltából”.

Pedig az őszi „odavágón” még 31-30-ra tudtak nyerni a Szvétek Balázs edzette mieink a csoport egyik bajnokjelöltjének otthonában, amely akkor csapatunk első bajnoki győzelmét jelentette a szeptember 10-i rajt óta, és már akkor is meglepetésnek számított a mieink jelenlegi helyzetében.

A március 18-i, kalocsai visszavágó üde színfoltja volt, hogy a lelátón köszönthették a szurkolók a KKC korábbi sikereinek legendás edzőjét, Kolics Jánost, aki megtisztelte jelenlétével egykori csapata derbijét. Sajnos a találkozó aztán a játék minden elemében jobb vendégek 12(!) góllal verték az ezen az estén igen pontatlanul játszó és dekoncentráltan kézilabdázó Kalocsát, amely bosszantó hibákat vétett támadásban és védekezésben egyaránt.
Már rögtön az elején többször is belehibáztak a mieink a befejezésekbe, így a meccs 7. percére már 5-0-ra vezetett a vendég. Talán Katona Bence beállásával lett mozgalmasabb és eredményesebb a játékunk, mivel Bence igen nagy kedvvel vetette magát a küzdelembe. Mindeközben kapusaink vagy igen ki voltak szolgáltatva az ellenfélnek, vagy nagy hibaszázalékkal védtek.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


A vendégek többször is látványos bejátszásokkal foglalkoztatták az ezen az estén igen eredményes beállójukat, Szakcsi Tamást, aki 9 alkalommal is bevette a KKC kapuját.
A lelátó közönségének soraiból egy női szurkolói hang adta talán leginkább vissza az addig látottakat, aki így kiáltott fel: „gyerekek, szedjétek már össze magatokat!”
Hiszen mi sem volt jellemző a találkozóra, hogy a vendégek vehemens szurkolói többször is „rászámoltak” a Kalocsára- közte tíz állásnál.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Kalocsai KC – Hőgyészi SC 21-33 (12-19)
170 néző, vezette: Héjja Ádám, Kónya Balázs
Kalocsa: Jagicza M.-Vancsics J.4, Csuba K.3, Schaffer R., Schmidt R.2, Bock M.2, Rumi Á.1.
Csere: Barabás T. (k.), Katona B.4, Kovács Á.4, Balla G.1, Vidók P.
Edző: Szvétek Balázs
Az eredmény alakulása: 7.p.: 0-5, 15.p.: 6-10, 21.p.: 8-15, 28.p.: 12-18, 36.p.: 12-22, 44.p.: 14-24, 55.p.: 19-29, 59.p.: 21-32
Hétméteresek: 5/3, illetve 1/1. Kiállítások: 4, illetve 4 perc.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-05-30 12:49:46
A Kalocsa TV Magazin műsorában ezúttal a török Akkuyu erőmű építésének újabb fontos állomásáról számolnak be: megérkezett az első üzemanyag szállítmány. Az ottani projektben szerzett tapasztalatokat a Paks II. Atomerőmű építése során is hasznosítják. A műsorban szó lesz még az új blokkok manőverezőképességéről, beszámolnak a Paks II. Tudásmenedzsment Akadémia legutóbbi előadásáról, végezetül a TámogAtom sorozat Pata Jenő Gábor géderlaki plébánossal készült epizódját láthatják. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 02., 10:33
Több hónapos nyomozómunka eredményeként több mint 200 rendőr, 23 Bács-Kiskun vármegyei helyszínen csapott le egyidőben. Még >>>
2023. 06. 01., 17:00
Az előterjesztés napirendre vételét 285 képviselő támogatta a 450 fős parlamentben. Még >>>
2023. 06. 01., 12:00
Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás azt lehetővé teszi, június elején megkezdődik az ellenük való védekezés. Még >>>
2023. 05. 31., 16:53
Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Még >>>
2023. 05. 31., 14:10
A XXXI. Kék Madár Fesztivál péntektől vasárnapig tartó programpalettáján különféle kulturális, gyermek és könnyűzenei programok szerepelnek. Még >>>