2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

A KKC ifistái tabellaelsők a bajnokságban

A KKC ifistái tabellaelsők a bajnokságban
Tamás Ferenc  |  2022. 03. 13., 15:00

Március 5-én, szombaton délután a Városi Sportcsarnokban játszotta soros bajnoki fordulóját a Kalocsai KC ifjúsági együttese a II. o. tizenegy csapatos „E”-csoportjában, ahol ellenfele ezúttal az élmezőnyhöz tartozó Hőgyészi SC alakulata volt.

Az rögtön a kezdés után látható volt, hogy a Tolna megyei társulat igen jó kiállású, jó fizikumú fiatalokból verbuválódott, akik közül a legjobbjaik már az NB II-es felnőtt csapatukat erősítik hétről-hétre.

Már a mérkőzés elején igazolták a róluk szóló jó híreket -8-4 a 13.percben-, majd elléptek a mieink, hiszen a 21. percben már 15-6-os vezetést mutatott a csarnok elektromos órája. A nézőtéren is egyöntetű volt a zömében szülőkből és hozzátartozókból verbuválódott nézők véleménye, hogy a mieink igen imponáló játékkal álltak bele a meccsbe. Ezért az sem meglepő, hogy 18-9-es állásnál vonulhattak Lelesz Brúnóék pihenőre.

A fordulás után a Kalocsa sokkal szervezettebb rendszerjátékával már knockoutolta ellenfelét – 25-12 a 41., 32-17 a 48. percben-, és akárcsak Hőgyészen, ezúttal is magabiztos győzelmet arattak Tolna megyei riválisuk ellen.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattins a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Buzogány Szabolcs edző:

Azt tudtuk, hogy egy jó erőkből álló ifivel meccselünk majd ezen a napon, ezért is készültünk rájuk kettőzött figyelemmel. A győzelmünk után annak különösen örültem, hogy egy jó erőkből álló, szervezett kézilabdát játszó ellenfelet sikerült nagy fölénnyel legyőznünk, a srácok koncentrált kezdése még engem is meglepett az első negyedóra során. Elégedett voltam a csapatommal, ezért is bátran nyúltam a cserékhez, hiszen fontos cél az is, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon. Azért a helyzetkihasználásunk hagyott némi kívánnivalót maga után – legalább nyolc „százas ziccert” is elpuskáztunk, de annak örültem, hogy így is kiválóan működött a csapatgépezet.” A bajnokság élmezőnye

1. Kalocsai KC             12          11          1             0             521-300               23 p.
2. Csurgói KK             13          11          0             2             393-294               22 p.
3. Rinyamenti KC        13          10          1             2             347-281               21 p.

A március 5-i mérkőzés jegyzőkönyve:

Kalocsai KC – Hőgyészi CS                         39-27 (18-9)
80 néző, vezette: Kiss Zoltán, Rákóczi Péter
Kalocsa: Bedics G. – Petrányi D. 5, Lelesz B. 9, Horváth R. 6, Harsányi P. 3, Kovács Á. 9, Taskovics B. 2.
Csere: Urbán T. 4, Iván D. 1, Marosvölgyi M. (k.), Urbán P.
Edző: Buzogány Szabolcs

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK