Augusztus 29-én, hétfőn este újabb erőfelmérő találkozón tesztelhette formálódó együttesét Kolics János a KKC vezetőedzője, ahol az ellenfél ezúttal egy „géppuskalábú” NBI/B-s megyeszékhelyi junior gárda volt.
A 2 x 35 perces előkészületi találkozót ezúttal is a klubelnök Hartman János vezette, akiről azért azt is tudni kell, hogy egykoron a magyar mezőny legmagasabb szintjén is fújta a sípot állandó párjával, Horváth Lászlóval.
A mérkőzésen aztán rögtön
az elejétől megpróbálta tolni a lerohanásokat az ifjú titánokból verbuválódott vendég,
ám Juhász Peti góljaival tartotta velük a lépést a Kolics-társaság (4–4, 5–5, 6–6, 8–8). A meccs irama máris bajnokira emlékeztető volt, így már ekkor tudta mindenki, hogy a 2 x 35 perc kiválóan szolgálja majd a kondicionálást.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Védekezésünkben azért voltak hullámvölgyek is a 70 perc során – a találkozó egyes szakaszaiban
a megengedhetőnél jóval több átlövésgólt kaptunk,
amelyekbe belejátszott ezúttal a kapusbravúr nélküli játékunk is.
MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző: – Az ellenfelet nagyon szerencsésen választottuk ki – anélkül, hogy pontosan felmértük volna az erejét –, hiszen a bajnokság elején pont két ilyen fiatalokból álló, lendületes csapattal találkozunk majd, amikor fogadjuk a Komlót és megyünk Pécsre. Ennek tükrében igen hasznos volt a kecskeméti fiatalokkal megvívott két meccsünk, ahol az első számú szempont az volt a játékunkban, hogy menjünk iramot, azaz hasonló fordulaton pörögjünk, mint az ellenfél a lerohanásokat erőltető játékával. A nyitott védekezést alkalmazó vendégekkel szemben arra próbáltam kérni a srácokat, hogy minél kevesebb eladott labdával operáljunk, hogy ne tudják a passzainkat lecsapdázni. Ennek ellenére elég sok hibával játszottunk, de elsősorban a védekezésünkkel voltam legkevésbé elégedett. Sokszor nem értünk ki az átlövőkre, és gyenge volt a kapusteljesítményünk is. Mindezek ellenére a nyolc gól különbségű győzelmünk az elfogadható, de a tanulságokat levonva kell tovább építkeznünk.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Kalocsai KC – KTE-Kisokos 36–28 (15–13)
Vezette: Hartman János
Kalocsa: Lakatos Á. – Rumi Á. 4, Katona B. 9, Kanalas N., Szvétek B. 3, Tóth L. 3, Juhász P. 7. Csere: Balla G. 9, Balázs P. (k.), Dávidházi S. 1, Romsics L., Schmidt R., Schaffer R., Baksa R., Tóth B., Rimai R.
Edző: Kolics János.
Az eredmény alakulása: 8. p.: 3–4, 15. p.: 8–7, 26. p.: 11–8, 35. p.: 15–13, 43. p.: 19–16, 50. p.: 25–20, 60. p.: 29–22, 65. p.:32–26.
Hétméteresek: 5/4, illetve 2/1.
Kiállítások: 2, illetve 4 perc.