2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

A „Nádvár” csapatát már bajnokként éltették szurkolói

Tamás Ferenc  |  2022. 03. 23., 18:11

Március 19-én, szombaton este játszották a Városi Sportcsarnokban Kalocsán a megyei női kézilabda-bajnokság csúcsrangadóját, ahol a házigazda Kalocsai KC és a vendég Nemesnádudvar hölgykoszorúja randevúzott egymással.

A listavezető „Nádváriak” a második helyen álló Kalocsa otthonába látogattak március 19-én, ahol az egymás elleni találkozójuk eredménye „nádvári” győzelem esetén már a bajnoki címről is dönthetett.
Aki kettejük találkozóján ott volt a kalocsai csarnok lelátóján, az igazolhatja, hogy egy végtelenül magas színvonalú, igen nagy iramú összecsapáson, a megyei osztályhoz képest igazán attraktív kézilabdát láthatott a két amazonhadtól. A lelátó zsúfolásig teli padsorai között alig lehetett elviselni a két szurkolótábor „dobpárbaját”, a szurkolók pedig űzték-hajtották a lányokat a már-már férfias ütközetben.
A hazai gólok sorát Torgyik Rita nyitotta, miközben igencsak elkapták a fonalat a mieink, hiszen már 4-1-re, 6-2-re, majd 8-3-ra is vezettek. A vendégek az elején, a kapunkban brillírozó Holló Biankának köszönhetően gólig sem jutottak, pedig minden mozdulatukban benne volt az elszántság, a töretlen győzni akarás. Nálunk, Facskó Petra klasszikus beálló góljai, majd Horváth Fanni remekül megkomponált találatai, Czuczu Adri szinte „nulla szögből” elért szélső góljai villanyozták fel a lelátót, de megnyugtató volt a betegségből visszatérő Doszpod „Adát” látni, amikor talpról elengedett felső sarkos lövésével kipókhálózta a kapufák találkozását és ezzel ötre növelte csapatunk előnyét (8-3).
A három -négy-ötgólos előnyünket aztán az első félidő hajrájára ledolgozta a vendégegyüttes (13-13 a 26.percre), amit látványos, közönségszórakoztató csatában harcolt ki az ellenfél. A nézőtéren is többször hallani lehetett, hogy ilyen elementáris erejű tempóban kézilabdázó női csapatokat talán még nem is láttak kalocsai pályán. A vendégek edzője, Tamasi Edit például igazi hadvezérként vezényelte lányai játékát a meccs során, miközben „ezer fokon” élt együtt csapatával a csatában.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Az utolsó negyedóráig a Kalocsa szó szerint széthajtotta magát – a korábban betegséggel és sérülésekkel bajlódók fáradni kezdtek-, a vendégek pedig négy gólra húztak el (22-26). Majd kalocsai szempontból 22-27-re, sőt 22-28-ra is alakult a végjáték, amikor a „nádváriak” már örömkézilabdát bemutatva játszottak törzsközönségük szórakoztatására. Hat perccel a vége előtt már 23-30-as állást mutatott a csarnok elektromos időmérője, a végére pedig háromra jött fel a még mindig küzdő Kalocsa (30-33).

Kalocsai KC – NNKSZE                  30-33 (14-16)
250 néző, vezette: Sándor György, Szabó Balázs
Kalocsa: Holló B. – Horváth F. 11, Horváth S. 2, Szabadi I. 1, Facskó P. 6, Horváth G. 1, Torgyik R. 3.
Csere: Doszpod A. 4, Ilyés V. (k.), Czuczu A. 2, Bors R., Tóth G., Kovács K.
Edző: Dávidházi Sándor

Az eredmény alakulása: 7.p.: 4-1, 14.p.: 8-3, 20.p.: 12-8, 26.p.: 13-13, 33.p.: 16-16, 41.p.: 20-22, 50.p.: 22-28, 58.p.: 27-33.
Hétméteresek: 4/4, illetve 7/4. Kiállítások: 8, illetve 12 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK