Október 14-én, szombaton este a nagy kézilabdás hagyományokkal bíró VSK Tököl gárdáját fogadtuk a Városi Sportcsarnok arénájában, ahol egy változatos, kiegyenlített első játékrész után a vendég második félidőre kezdett felőrölni bennünket, a mieink pedig szép lassan belefáradtak az általuk diktált játékba, no meg a vendégek jobb kondicionális állapotába.
Csapatunk ezzel a vereségével a nyolccsapatos tabella utolsó helyén áll egy bajnoki pontjával, mivel egy büntetőpontot már levontak tőlünk az ifi létszámhiányos kiállása miatt.
Pedig jól indult számunkra a találkozó, hiszen az első 25 percben még egy-két góllal vezettünk, ám a félidő hajrájában először vezetett a vendég 14-13-ra.
A szurkolóink óriási iramú első félidőt, lendületes, férfiasan kemény játékot láthattak a pályán, ahol szép bejátszásokból, szélső gólos “Rumi ejtésekből” vezettünk, ám 13-13-nál utolértek bennünket, és egyre félőbb volt, hogy a Tököl jobb minőségi cseréivel lassan majd bedarál bennünket.
A fordulás után ez be is következett, hiszen 5-6 góllal is vezettek (19-25, 22-29), ám a végére még ötre jöttek fel a mieink (30-35). Fiaink elkészültek az erejükkel, szinte belehajszolták magukat a játékba, ám az ellenfél minőségibb cseréivel jobban bírta a darálást. Az ellenfélnél a 6-os Deli Péter és a balkezes trinidadi válogatott Mateo Dioris J. szórta a szebbnél szebb gólokat - együtt tizenhármat vágtak-, míg az edzőjük, Krichembaum Tibor űzte, hajtotta csapatát.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Kalocsai KC - VSK Tököl 30-35 (13-15)
Vezette: Csányi Tibor, Tóth Dávid
Kalocsa: Princzes D.-Katona B., Vancsics J.3, Schaffer R.4, Schmidt R.1, Bock M.9, Rumi Á.5.
Csere: Dainese N.8, Jagicza M.(k.), Balla G., Markó T., Vidók P.
Edző: Szvétek Balázs
Az eredmény alakulása: 6.p. 2-0, 15.p.: 8-6, 21.p.: 11-8, 25.p.: 12-12, 29.p.: 13-14, 33.p.: 14-16, 44.p.: 19-25, 50.p.: 22-29, 57.p.: 27-32.
Hétméteresek: 2/2, illetve 1/1. Kiállítások: 10, illetve 6 perc.
Folytatás október 28-án, szombaton 11 órai kezdéssel a fővárosban, ahol majd a MAFC lesz a mieink ellenfele.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.