2021. 10. 24.
Salamon
: 363 Ft   : 312 Ft Benzin: 492.0 Ft/l   Dízel: 506.5 Ft/l   Írjon nekünk

Az egyik bajnokaspiráns borvárosi armadát is legyőztük

Tamás Ferenc  |  2020. 10. 23., 14:00

Október 18-án, vasárnap Kiskőrösön vendégszerepelt a Kalocsai Kézilabda Club női gárdája, ahol egy eldöntetlen félidő után a Dávidházi amazonhad behúzta a remélt győzelmet a megyei női bajnokságban.

A Kalocsa dobogóra törő női együttese pályabetiltás miatt semleges pályán, Kecelen találkozott a Kiskőrös női csapatával, amelyet eldöntetlen félidő után (12–12), három góllal legyőzött a játékidő végére (26–29). Ezzel csapatunk feltornázta magát a dobogó harmadik fokára, és minden esélye megmaradt arra, hogy a megyei elitben végezzen az őszi zárásra.

MESTERMÉRLEG:
Dávidházi Sándor edző: – Nem tudtuk azt nyújtani csapatszinten, amit már úgy gondoltam, hogy mechanikusan is meg tudnak tenni a lányok. A második játékrészben már egy kicsit feljavultunk, de a játékunk sebessége és minősége is még bőven hagyott kívánnivalót maga után. Igaz, ekkor már végig vezettünk, de amolyan nyögvenyelős meccset tudtunk csak nyerni, ami egy Kőrös ellen azért pozitívumnak mondható.


Kiskőrösi NKSZSE – Kalocsai KC 26–29 (12–12)
Zárt kapus mérkőzés, Kecel. Vezette: Nemes Zs., dr. Papp T.
Kalocsa: Késmárki – Tóth 3, Doszpod 6, Várszegi 3, Facskó 4, Alföldi 3, Horváth F. 6.
Csere: Bors 1, Czuczu 2, Szabadi 1, Illyés V. (k.), Holló B. (k.), Kollár F., Halász B.
Edző: Dávidházi Sándor.
Hétméteresek: 4/3, illetve 8/7. Kiállítások: 8, illetve 8 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 10. 22., 15:51
Mit csinál a TDM? Mit csinál a Kalocsa mellett több települési önkormányzat, valamint több közcélú civil és gazdálkodó szervezetek közös tulajdonában álló Kalocsa és Térsége Turisztikai Kft.? Kevesen látnak bele a nonprofit Kft. működésébe, ők most a társaság működéséről szóló beszámoló elfogadását célzó képviselő-testületi előterjesztés mellékletéből kaphatnak választ kérdéseikre.
2021. 10. 21., 15:31
Még az előző kiállítás – Magyar Zita kerámiái – is látható volt a Fazekas Alkotóházban vasárnap délután, ahol a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tagjai által a krumplis pogácsa készítésének tudományával, egyúttal, a házigazda Kovács László jóvoltából a kemencés sütés-főzés fortélyaival ismerkedhettek az érdeklődők.
2021. 10. 20., 13:18
Az ellátásbiztonságot garantáló Paks II. beruházáshoz jelentős infrastruktúra-fejlesztés társul. A beruházási terület elérését, a munkaerő- és áruszállítást elősegítő közút-, illetve vasútfejlesztés, amelynek már látható eredményei vannak, csak egy kis szelete a feladatoknak – tájékoztatott Dr. Becskeházi Attila államtitkár. (x)
2021. 10. 20., 08:21
Gépész-, vegyész-, villamosmérnök-hallgatók sora kereste fel a Paks II. standját a BME jubileumi állásbörzéjén. Más műszaki, illetve egyéb szakokon tanulók közül is sokan érdeklődtek a szakmai gyakorlati lehetőség, valamint a nyitott pozíciók iránt. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 10. 24., 11:13
Kettős nemzeti ünnepünket szentmisével és evezős bállal zárta Kalocsa Város polgármestere. Még >>>
2021. 10. 23., 15:23
Lakatos György, fagottművész és Gábor-Nagy Nóra, zongoraművész adott csodálatos koncertet péntek este a Kamarateremben Liszt Ferenc születésnapjának 210. évfordulójára! Még >>>
2021. 10. 23., 14:04
Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságát, hogy a Sörház köz forgalomkorlátozását 2021. október 29-ig meghosszabbították a csapadékcsatorna elvezető rendszer javítása miatt. Még >>>
2021. 10. 23., 09:38
Országszerte és a határokon túl is tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulóján. Még >>>
2021. 10. 23., 09:33
Az egészségügyi szakértők egyre inkább hangsúlyozzák, hogy lehet valaki fitt és kissé túlsúlyos egyszerre, a testtömegindex nem mérvadó és ez alapján nem lehet megfelelő képet kapni valakinek az egészségi állapotáról. Még >>>
2021. 10. 22., 15:40
A Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Tagiskolájának 7. és 8. osztályos diákjai rendhagyó történelemóra keretei között mutatták ma be a 65 évvel ezelőtt történteket. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

Az Európai Védelmi Ügynökség égisze alatt futó Helikopter Harcászati Oktatói Kiképzés (Helicopter Tactics Instructor Course, HTIC) vette kezdetét az MH Pápa Bázisrepülőtéren október elején.
Második alkalommal rendezték meg Balatonakarattyán a helikopter pilóták és fedélzeti technikusok találkozóját, ahol - a műszaki állomány mellett - a polgári szakszolgálatnál tevékenykedő pilóták is tiszteletüket tették október 9-én, szombaton.
Az Air France Nizza és Párizs – Orly között teljesített járatot az eddigieknél jóval nagyobb arányban, 30 százalékban fenntartható kerozint használó repülőgéppel.
Friss hírek a KC-390-es gyártósoráról, ezúttal azonban még nem a magyar szállítógépekről, hanem az első portugál példányról. Mutatjuk az Embraer videóját!
hirdetés