2023. 10. 02. hétfő
Petra
: 387 Ft   : 367 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Az élmezőny maradt a realitás a KKC számára

Tamás Ferenc  |  2018. 05. 08., 12:30

Az idei tavasz utolsó idegenbeli találkozóját játszotta az NB II. Dél-nyugat csoportjában szereplő Kalocsai Kézilabda Club férficsapata, ellenfele pedig a már szintén többszörös NB II-es bajnok Mecseknádasd együttese volt. Valóban presztízsrangadó volt tehát a két régi vetélytárs május 6-i pengeváltása, ahol vereségével feladhatta dobogós álmait a Kalocsa, igaz a Nagyatád a már bajnok NEKA elleni „váratlan” sikerével egyébként is bebiztosította a dobogó harmadik fokát.

Akárcsak a korábbiakban, az első játékrész ezúttal is minimális különbséggel zárult (15–14), majd a második félidő hasonlóan nagy csatát és újabb egygólos hazai előnyt hozott (27–25).

Így, ellenkező előjellel, de hasonló különbségű eredmény született, mint az őszi etapban Kalocsán,

mert akkor a mieink nyertek 29–27 arányban.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– Ezúttal „nem találtuk” a már megszokott jó védekezésünket, miközben beállóból és szélről is sok gólt kaptunk. Mindehhez jött még egy remek hazai kapusteljesítmény is. Most az, hogy a rutintalanabb Rumi és Schmidt Raul kevesebbet tudott hozzá tenni, az a kisebbik baj volt, a nagyobb az, hogy a Szvétek áthozta az előző heti gyengébb játékát.

Mecseknádasd – KKC 27–25 (15–14)
100 néző, vezette: Fábián B., Vandróczki G.
Kalocsa: Óvári Vidók, Katona 6, Szvétek 8, Balla 4, Schmidt 4, Rumi 3. Csere: Kanalas, Jagicza (k.), Baksa R., Raffai, Bondor, Romsics, Schaffer.
Edző: Kolics János.
Hétméteresek: 1/1, illetve 2/2.
Kiállítások: 10, illetve –.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 10. 02., 17:26
Környezetvédelem és újrahasznosítás céljából rendezik a gyűjtést. Még >>>
2023. 10. 02., 14:24
Az Amerikában élő magyar kutató az mRNS-vakcina alapjait is adó felfedezéséért kapta meg az élettani-orvosi Nobelt. Még >>>
2023. 10. 02., 11:04
Kifogták a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) történetének legnagyobb pontyát, amely nem sokkal maradt el az abszolút balatoni pontyrekordtól. Még >>>
2023. 10. 01., 14:54
Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indoklás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. Még >>>
2023. 10. 01., 08:44
Mindketten italozó életmódot folytattak, ennek ellenére egyetértésben teltek a napjaik, konfliktusaik nem voltak. Még >>>
2023. 09. 29., 09:48
A két járás tűzoltóinak munkáját egy kalocsai vízszállító segítette. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK