2023. 06. 08. csütörtök
Medárd
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Bajnok a KKC megyei I. osztályú férficsapata

Bajnok a KKC megyei I. osztályú férficsapata
Tamás Ferenc  |  2023. 05. 03., 17:28

Április utolsó vasárnapján a felsőházi rájátszás soros fordulójában a Kalocsa az örök vetélytárs Kiskunhalas gárdáját fogadta és győzelmével már behozhatatlan előnnyel hódította el a bajnoki címet Bács-Kiskun vármegyében.

A Buzogány Szabolcs edzette mieink az előző héten már bebiztosították végső sikerüket, amikor az Euroscale Kecskemét együttesét a megyeszékhelyen verték 24-21 arányban. A zömében még junior korúakból formálódott gárdánk ezúttal a Kiskunhalasi UKSC csapatával mérkőzött, ahol végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott a megyében kézilabdás nagyhatalomnak számító halasiak ellen.

A mieink szinte sziporkáztak a 2x30 perc során a szurkolók dobjaitól és dudáitól kísérve, miközben a sok jó teljesítményt nyújtó játékosunk közül is kiemelkedett Bedics Gergő kapusjátéka, Taskovics Bálint dinamizmusa és töretlen győzni akarása, gólzsákunkat, Kovács Ákost pedig az ezeb a mérkőzésen szerzett kilenc gólja is dicséri, miközben őt végig próbálták kivenni a játékból, követő emberfogással.

Képgaléria megtekintése (21 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Csapatunk támadásaiban mint mindig, ezúttal is volt kellő átütőerő. A nagy téti - a nemes veretű bajnoki érmek megszerzése - mindkét gárdát doppingolta, miközben a mieink játékán nem látszott a nyomás - ennek megfelelően végig uralták a játék menetét, amelyhez kellettek Bedics parádés védései, Kovács Ákos idegnyugtató találatai és Taskovics Bálint egészséges agresszivitása és lendületes szélső góljai. Természetesen mindeközben Buzogány edző forgatta embereit, lehetőséget adva a többieknek is a bizonyításra.

Elégedettek lehetünk az újabb bajnoki pontokkal és az eredménnyel is, a gyors átmeneteinkkel pedig olyan nyomást helyeztünk a vendégcsapatra, amelytől az a végén megroppanni látszott. A találkozó végén aztán dübörgött a lelátó, szóltak a dudák és a dobok, a közönség pedig ezúttal is éltette kedvenceit.

A felsőházi rájátszás állása
1. Kalocsai Kézilabda Club 4     4     0     0     11 p.
2. Euroscale Kecskemét     3     2     0     1       4 p.
3. STE-BS Plastic               3     1     0      2       3 p.
4. Kiskunhalasi UKSC        4     0      0      4      2 p.

Kalocsai KC - Kiskunhalasi UKSC 30-23 (16-13)
120 néző, vezette: Sándor György, Szabó Balázs
Kalocsa: Umenhoffer R.-Markó T.1, Horváth R.5, Harsányi P.1, Urbán T.4, Lelesz B.4, Kovács Á.8.
Csere: Bedics G. (k.), Mezei I.3, Taskovics B.3, Petrányi D.1, Iván D., Szabadi N., Tóth K., Kengyeli K., Wiedner M., Máté B.
Edző: Buzogány Szabolcs
Az eredmény alakulása: 6.p.: 3-2, 11.p.: 5-3, 19.p.: 10-8, 26.p.: 15-10, 36.p.: 19-14, 44.p.: 25-16, 55.p.: 26-21.
Hétméteresek: 1/1, illetve 1/1. Kiállítások: 8, illetve 6 perc.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK