2026. 05. 17.
Paszkál
: 360 Ft   : 309 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Büntettek a „Kolics-fiúk”: Bajai KSE – KKC 20–28

Tamás Ferenc  |  2016. 10. 13., 20:31

A szerb légiósokkal megspékelt, tavaly még újonc Baja éppen Kalocsán lepte meg alig egy éve a korábbi bajnok KKC-t, így nem véletlenül azóta igencsak a bögyében van a mieinknek a Sugovica-parti társaság. Éppen ezért ellenük óriási elszántsággal és odaadással küzdenek fiaink összecsapásaik során, emlékeztetve őket arra, hogy büntetést érdemel az, aki megcibálja az „oroszlán bajszát”.

Ennek megfelelően kettőzött erővel harcolták végig a bajai ütközetet Szvétekék október 9-én vasárnap délután, no meg azért is, mert tudták, hogy

egy újabb győzelemmel már odaérhetnek a csoport szűk elitjébe

a dobogósok közé. Szó szerint szárnyalt a csapat a kapuban reaktivált régi hálóőrünkkel, Princzes Attilával, a védekezésünkre a legnagyobb dicséret, hogy

az ellenfél egy félidő alatt mindössze hat(!) gólig jutott.

Pedig „hiányzott a táncból” csapatkapitányunk Juhász Péter, a két univerzális fiatal tehetség Baksa „Csöpi”, valamint Tóth Laci, a kapus Lakatos Ádám, a nyáron eligazolt irányítónkról Virág Rolandról már nem is beszélve. Mindezek ellenére a fiúk végig kézben tartották az irányítást, miközben nyolc-kilenc góllal is vezettek, pillanatnyi esélyt sem adva vendéglátóiknak.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Csapatkapitányunk Szvétek Balázs így összegezte a bajai összecsapást:
–A jelenlegi helyzetünkben azért én úgy gondolom, hogy főleg idegenben, egyik csapat ellen sem mehetünk biztosra. Mindazonáltal azért ezt a Baját alaposan feltérképeztük – többen is átmentünk megnézni a Mecseknádasd elleni meccsüket, de edzőnk Kolics Jani bá’ is videóról alaposan kielemezte őket. Ennek megfelelően készültünk ellenük – tudtuk, hogy sok szerb játékosuk van, akik „nagy darabok”, de igaz, talán már lassúbbak, és főleg egyéni próbálkozásokból szerzik góljaikat. Mi minderre felkészültünk és úgy gondolom, hogy a meccs alaphangulatát ennek megfelelően megadta a harcias védekezésünk – sokat ütköztünk, fárasztottuk őket, –, végig gyors ritmust diktáltunk, amivel sikerült felőrölnünk ellenfelünket. Mindezek türkében a nyolc gólos sikerünk teljesen megérdemelt volt, amiért jöttünk, sikerült teljesítenünk.

Baja – KKC 20–28 (6–11)
100 néző, vezette: Fogl F., Tomkovics Á.
Kalocsa: Princzes A.Tóth B. 3, Katona B. 4, Rumi Á. 3, Balla G. 5, Szvétek B. 10, Romsics L. 3. Csere: Kanalas N., Baksa R., Schmidt R., Schaffer R., Óvári D. (k.), Rimai R., Rádóczi K., Varga Z. Edző: Kolics János.
Az eredmény alakulása: 11.p.: 2–5, 28.p.: 5–10, 40.p.:10–17, 54.p.: 16–25.
Hétméteresek: 6/5, illetve 5/3.
Kiállítások: 4, illetve 4 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-05-14 04:55:01
A február eleji első betonöntés óta nincs megállás: az 5. blokk munkagödrében halad az alaplemez kivitelezése. A teljes nukleáris sziget betonalapja nem egyszerre készül el. A feladat hatékony és biztonságos végrehajtása érdekében kisebb-nagyobb szekciókra osztották fel a területet és párhuzamosan végzik az egymásra épülő munkafolyamatokat, melyek végén speciális betonnal öntik ki a nukleáris sziget alaplemezének egy-egy ütemét. Egy-egy fázis alkalmával akár 1500 köbméter beton beépítésére is sor kerül. Mivel ezt a tevékenységet nem lehet megszakítani, a folyamatos munka érdekében több betonpumpa is dolgozik párhuzamosan akár éjszaka is. (x)
2026-05-13 09:14:44
Lakossági felhívást tett közzé a Kalocsa.hu az 1AT Energy Solutions Kft. tájékoztatása alapján. A cég a Forest-Vill Zrt. megbízásából villamoshálózat-építési munkálatokat végez Kalocsán több ütemben, amely ideiglenes áramszünetekkel és közlekedési korlátozásokkal jár majd.
2026-05-13 08:00:59
Különleges és szívhez szóló pillanatokkal telt az idei búcsúünnep Dusnokon. A Dusnoki Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok Plébánia beszámolója szerint május 10-én, vasárnap, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepén mintegy húszfős gyalogos zarándokcsoport érkezett Fajszról a községbe.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 05. 16., 11:17
A jövő heti 15. Sárkányhajó Verseny résztvevőinek biztonságosabb vízre szállását segíti az a kenu belépő, amelyet a közelmúltban alakítottak ki a Vajason. Még >>>
2026. 05. 15., 15:08
A közlekedésbiztonság erősítése érdekében írt alá együttműködési megállapodást a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Blue Knights LE MC Hungary III Kalocsa. Még >>>
2026. 05. 15., 11:04
Kiválasztották azt a négy gyerekrajzot, amelyekből a XXXIV. Kék Madár Fesztivál hivatalos adománykitűzői készülnek. Az alkotások nemcsak kreativitást és fantáziát tükröznek, hanem egy közös ügyet is szolgálnak: a Kalocsán és környékén élő beteg gyermekek támogatását. Még >>>
2026. 05. 15., 09:42
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki péntekre zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet Nonprofit Zrt. Az előrejelzés szerint az ország több pontján is kialakulhatnak hevesebb viharok, amelyeket villámlás, erős széllökések és jégeső kísérhet. Még >>>
2026. 05. 14., 10:08
A hét második felében még kellemes, tavaszias időjárásra számíthatunk, a hétvégére azonban jelentős változás érkezik. A meteorológiai előrejelzések szerint egyre több felhő borítja majd az eget, péntektől pedig több hullámban érkezhet eső, zápor és zivatar. Vasárnapra már országszerte borongós, szeles és jóval hűvösebb idő valószínű. Még >>>
2026. 05. 14., 09:56
Jelentős régészeti felfedezést tettek a bajai Türr István Múzeum szakemberei a Vaskúti halmok térségében, ahol az elmúlt hetekben egy építkezést megelőző feltárás zajlott. A kutatás során olyan leletek kerültek elő, amelyek minden jel szerint egykori szarmata település nyomaira utalnak. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK