2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Cegléden tesztelt a KKC

Cegléden tesztelt a KKC
Tamás Ferenc  |  2018. 01. 26., 13:12

Január 22-én, hétfőn este az NBI-es Cegléd KSK U18-as ifjúsági gárdájával játszott edzőmeccset a Kalocsai Kézilabda Club NBII-es felnőtt férficsapata, amely a mieink első erőfelmérője volt az idei év során.

A találkozó történéseiről Kolics mestert faggattuk, arra kérve, értékelje a látottakat.

Nálunk ezúttal az volt az elsődleges cél, hogy megpróbáljunk újabb embereket beépíteni a játékunkba, itt elsősorban a fiatal Baksa Ricsire gondoltam. Ez ellen a fiatal csapat ellen az oda-vissza rohanás volt a legjellemzőbb, a találkozó éppen ezért elérte célját, megfelelő terhelést kaphattak a 2x35 perc során. Aztán egy szoros mérkőzésen döntetlen eredmény született, de a meccs hozadékai közé tartozott az is, hogy a hazaiak két játékosukat is felajánlották próbajátékra, akik közül egy korábbi keceli kötődésű fiút péntek este a Soltvadkert elleni második edzőmeccsünkön már tesztelhetünk is. Kezdés este 8 órától a Városi Sportcsarnokban, ahova várjuk szurkolóinkat!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
2023-09-22 10:43:00
Választási kampány közeleg – jövőre önkormányzati és EP választásokat tartanak hazánkban. A pártok, politikai szervezetek igyekeztek kihasználni a Paprikafesztiválban rejlő marketingértéket. Több helyi közéleti személyiséget és országos pártpolitikust is kérdeztünk a jövő évi terveikről.
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK