2026. 05. 17.
Paszkál
: 360 Ft   : 309 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Drámai derbit vesztettünk Dél-nyugaton a „Holler” ellen

Tamás Ferenc  |  2020. 11. 25., 15:26

November 21-én, szombaton este a Törő Szabolcs edzette dunaföldvári Holler UnFC zárt kapuk mögött Simontornyán fogadta a Kalocsai KC alakulatát. Az NB II. Dél-nyugat csoport két élcsapata összecsapásán aztán a derbi rangjához illő színvonalas játékot produkált mindkét együttes, ahol a végjátékban is egyenlő volt még az állás (20–20 az 58.percben).

Mint korábban már Kolics János, a Kalocsa edzője is hangot adott annak a véleményének, hogy a dunaföldvári Holler UFC az NBII. Dél-nyugat csoport legütőképesebb, legjobb kézilabdát játszó együttese, várható volt, hogy a mieink november 21-én, szombaton este az ősz legnehezebb ütközetén futnak majd ki a simontornyai csarnok küzdőterére. Aztán rögtön az elejétől beigazolódott, hogy a két gárda igencsak feltérképezhette egymás játékát, hiszen mindkét fél tartva az ellenfél csapásaitól, remekül megszervezte a védekezését. Jól tükrözi ezt a félidei 10-10-es eredmény is.


Forrás: KALOhírek


MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző: – Az előző Halas elleni mérkőzésünkre visszatérve utaltam a srácoknak arra, hogy nem tudtak emberi gyarlóságukon felülemelkedni, azaz lebecsülték a mezőny végén kullogó halasiakat. A Holler elleni derbi előtt is a mentális felkészítésre hívtam fel a fiúk figyelmét, hogy nem bújhatnak a „problémahalmazunk” mögé – Szvétek, Rumi, Schaffer egész héten nem tudott edzeni, Bock pedig a pécsi karanténja miatt továbbra is hiányzott. A meccsen aztán Szvétek és Rumi valós tudásának 50 százalékát adta, hiszen ketten sem tudtak egy gólt dobni. Ennek ellenére maximális elismerésem mindenkinek, hiszen az akarással és az odaadó játékunkkal nem volt baj, mindenki 100 százalékos teljesítményt adott küzdésben. Védekezésünk jól működött, Barabás is jól védett, támadó taktikánk is jól funkcionált, amiből Tóth Gábor és Schmidt Raul dicséteresen vette ki a részét.

Holler UnFC – Kalocsai KC 22–20 (10-10)
Simontornya, zárt kapu. Vezette: Bába S., Horváth P.
Kalocsa: Barabás T. – Tóth G. 5, Katona B. 4, Schaffer R., Szvétek B., Schmidt R. 6, Rumi Á.
Csere: Balla G. 2, Virág R. 3, Vidók P., Balázs P. (k.), Jagicza M. (k.), Bondor M., Markó T., Horváth R.
Edző: Kolics János.

Hétméteresek: 3/2, illetve 5/2. Kiállítások: 16, illetve 12 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-05-14 04:55:01
A február eleji első betonöntés óta nincs megállás: az 5. blokk munkagödrében halad az alaplemez kivitelezése. A teljes nukleáris sziget betonalapja nem egyszerre készül el. A feladat hatékony és biztonságos végrehajtása érdekében kisebb-nagyobb szekciókra osztották fel a területet és párhuzamosan végzik az egymásra épülő munkafolyamatokat, melyek végén speciális betonnal öntik ki a nukleáris sziget alaplemezének egy-egy ütemét. Egy-egy fázis alkalmával akár 1500 köbméter beton beépítésére is sor kerül. Mivel ezt a tevékenységet nem lehet megszakítani, a folyamatos munka érdekében több betonpumpa is dolgozik párhuzamosan akár éjszaka is. (x)
2026-05-13 09:14:44
Lakossági felhívást tett közzé a Kalocsa.hu az 1AT Energy Solutions Kft. tájékoztatása alapján. A cég a Forest-Vill Zrt. megbízásából villamoshálózat-építési munkálatokat végez Kalocsán több ütemben, amely ideiglenes áramszünetekkel és közlekedési korlátozásokkal jár majd.
2026-05-13 08:00:59
Különleges és szívhez szóló pillanatokkal telt az idei búcsúünnep Dusnokon. A Dusnoki Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok Plébánia beszámolója szerint május 10-én, vasárnap, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepén mintegy húszfős gyalogos zarándokcsoport érkezett Fajszról a községbe.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 05. 16., 11:17
A jövő heti 15. Sárkányhajó Verseny résztvevőinek biztonságosabb vízre szállását segíti az a kenu belépő, amelyet a közelmúltban alakítottak ki a Vajason. Még >>>
2026. 05. 15., 15:08
A közlekedésbiztonság erősítése érdekében írt alá együttműködési megállapodást a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Blue Knights LE MC Hungary III Kalocsa. Még >>>
2026. 05. 15., 11:04
Kiválasztották azt a négy gyerekrajzot, amelyekből a XXXIV. Kék Madár Fesztivál hivatalos adománykitűzői készülnek. Az alkotások nemcsak kreativitást és fantáziát tükröznek, hanem egy közös ügyet is szolgálnak: a Kalocsán és környékén élő beteg gyermekek támogatását. Még >>>
2026. 05. 15., 09:42
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki péntekre zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet Nonprofit Zrt. Az előrejelzés szerint az ország több pontján is kialakulhatnak hevesebb viharok, amelyeket villámlás, erős széllökések és jégeső kísérhet. Még >>>
2026. 05. 14., 10:08
A hét második felében még kellemes, tavaszias időjárásra számíthatunk, a hétvégére azonban jelentős változás érkezik. A meteorológiai előrejelzések szerint egyre több felhő borítja majd az eget, péntektől pedig több hullámban érkezhet eső, zápor és zivatar. Vasárnapra már országszerte borongós, szeles és jóval hűvösebb idő valószínű. Még >>>
2026. 05. 14., 09:56
Jelentős régészeti felfedezést tettek a bajai Türr István Múzeum szakemberei a Vaskúti halmok térségében, ahol az elmúlt hetekben egy építkezést megelőző feltárás zajlott. A kutatás során olyan leletek kerültek elő, amelyek minden jel szerint egykori szarmata település nyomaira utalnak. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK