2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Eldöntetlen a Mizse elleni tesztmérkőzés

Tamás Ferenc  |  2022. 02. 01., 14:48

Január 26-án, szerdán este játszotta a Kalocsai KC hölgykoszorúja idei első edzőmeccsét, ahol ellenfele az ősztől már NB II-ben szereplő Mizse KC amazonhada volt.

A vendégekről tudni kell, hogy a 2020/2021-es évadban éppen a mieinkkel álltak nagy csatában Bács-Kiskun megyei női bajnoki címéért, ám az őszi szezontól egy osztállyal magasabban, az NB II. Dél csoportjában a kilencedik helyen állnak a tizenkét csapatos mezőnyben.
Ahogy szokták volt mondani, igazán idény eleji formában kezdtek lányaink – több technikai hibát is vétettek, miközben a csapatvédekezésünk sem volt egészségesen agresszív. Mindezt az eredmény menete is igazolta – 4-9, 7-11 -, de a pihenőre csak egy volt közte az állás (11-12).
A második játékrészben már jobb volt az irányító játékunk is, még Holló Bianka a kapunkban végig remekelt a találkozó során. Rajta kívül Facskó Petra és Horváth Sára is átlag felettit nyújtott, aminek köszönhetően a végére „ikszre” hoztuk a mérkőzést. És akkor még nem is szóltunk két gólerős játékosunk – Torgyik Rita és Horváth Fanni -, távollétéről, akik ezúttal sérülés miatt nem állhattak Dávidházi edző rendelkezésére. Ennek tükrében pedig az NB II-es szparingpartnerünk elleni döntetlen nem is olyan rossz eredmény.

Kalocsai KC – Mizse KC                27-27 (11-12)
40 néző, vezette: Szabadi Tamás
Kalocsa: Holló B. – Tóth G. 2, Horváth S. 6, Szabadi I., Facskó P. 7, Doszpod A. 3, Bors R. 2.
Csere: Horváth G. 1, Szabadi R. 1, Czuczu A. 5.
Edző: Dávidházi Sándor

Az eredmény alakulása: 6.p.: 2-2m 17.p.: 4-9, 24.p.: 7-11, 29.p.: 11-12, 38.p.: 14-14, 44.p.: 17-20, 54.p.: 24-24
Hétméteresek: 5/2, illetve -/-. Kiállítások: 4, illetve 2 perc.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 29., 06:17
Nálunk minden évben a dédi receptje alapján készül el, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ha egyszer kihagynánk a repertoárból, az egész család fellázadna. Még >>>
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK