2023. 10. 02. hétfő
Petra
: 387 Ft   : 367 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Elindult az erőltetett menet a KKC légiójánál

Tamás Ferenc  |  2018. 07. 23., 10:19

Július 18-án, szerdán megkezdték a bajnokságra hangolódást a Kalocsai Kézilabda Club csapatai is, hogy aztán a rajt előtt még kupameccsel is finomítsák a formát az őszi hadjárat előtt.

A Kolics János edzette NBII-es férfi gárdánkról köztudott, hogy az előző szezon után is túlórázott még – azaz nem álltak le a tréningekkel – így ők már az úgymond „tiszta felkészülés” helyett vegyes edzésprogrammal, azaz zömében labdás gyakorlatozással készülnek a bajnoki nyitányra.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Kolics edzőtől azt is megtudtuk, hogy a program szerint heti három edzéssel, és a későbbiekben egy-két tornával is készülnek majd a rajtra. A foglalkozásokon

a mérkőzésszerű gyakorlás tempójától és dinamikájától ezúttal sem akar eltérni a mester,

hiszen akik évek óta már vele dolgoznak, azok tudják, hogy ez az alapja a sikeres bajnoki sorozatnak is.

Szvétek, Kanalas, Katona, Schmidt, Rumi és a többiek nagyon jól tudják,

hogy ez idő tájt kell birtokába jutnia mindannyiuknak mindannak az állóképességnek, amellyel fölé nőhetünk majd azoknak, akik ezt csupán az amatőrizmus fokán gondolják megvalósítani az NBII. Dél-nyugat csoportjában.

A keret összetételét ismerve – amely a rutinos ászok és a feltörekvő ifjú titánok keveréke –, csak reménykedhetünk abban, hogy ismét közönségszórakoztató ütközeteket, óriási csatákat láthat az, aki felül majd a lelátóra a Kalocsai KC bajnoki találkozóira az őszi szezon során.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 10. 02., 17:26
Környezetvédelem és újrahasznosítás céljából rendezik a gyűjtést. Még >>>
2023. 10. 02., 14:24
Az Amerikában élő magyar kutató az mRNS-vakcina alapjait is adó felfedezéséért kapta meg az élettani-orvosi Nobelt. Még >>>
2023. 10. 02., 11:04
Kifogták a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) történetének legnagyobb pontyát, amely nem sokkal maradt el az abszolút balatoni pontyrekordtól. Még >>>
2023. 10. 01., 14:54
Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indoklás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. Még >>>
2023. 10. 01., 08:44
Mindketten italozó életmódot folytattak, ennek ellenére egyetértésben teltek a napjaik, konfliktusaik nem voltak. Még >>>
2023. 09. 29., 09:48
A két járás tűzoltóinak munkáját egy kalocsai vízszállító segítette. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK