2023. 10. 02. hétfő
Petra
: 387 Ft   : 367 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Előttünk senki, mögöttünk mindenki!

Előttünk senki, mögöttünk mindenki!
Tamás Ferenc  |  2019. 11. 26., 18:23

November 24-én, vasárnap délután az addigi éllovas Kunszentmiklós hölgykoszorúját is letérdepeltették Dávidházi edző tanítványai, pedig a vendégek soraiban egykori dunaújvárosi akadémisták játszottak. A közönségszórakoztató találkozón tömött lelátók előtt ütköztek meg az együttesek.

A női kézilabda sava-borsát láthatta az, aki végigszurkolta a Kalocsai KC – Miklós KC megyei rangadót, ahol a sportág teljes arzenálját felvonultatták a mérkőző felek. Az égiek is meghallgatták a hazai „B-közép” összes óhaját, ugyanis

Alföldi Babették végig vezetve tartották kézben a tömény izgalmakkal teli hatvan perc alakulását,

igaz volt olyan is, amikor már hattal is mentek a lányok a találkozó során (15–9). A nagy iram, a szélvészgyors tempó ezúttal nem ment a játék rovására, igazi helyosztóhoz méltó teljesítményt nyújtott mindkét együttes, ahol a bajnoki dobogó első foka volt a tét. Dávidházi edző okosan és hatékonyan forgatta csapatszerkezetét – Facskó Petra-Holló Betti, Tóth Gabi-Czuczu Adri, Ilyés Vali-Holló Bianka –, de mindenki nagyon koncentráltan, nagy odaadással tette a dolgát. Így a vége nem is lehetett más, mint nagy siker, fényes győzelem az egyik bajnokesélyes ellen.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)

Forrás: KALOhírek / Tamás Ferenc


MESTERMÉRLEG:
Dávidházi Sándor edző: – Hát nagyon kemény mérkőzésre számítottunk – az is lett belőle. A lányok hősiesen küzdöttek, mindenki előtt ott lebegett, hogy a cél nem is volt más, mint az őszi elsőség kérdése. A meccs során mindössze egyszer, 0–1-nél vezettek a vendégek, de utána már végig nálunk volt az előny. Annak ellenére is sikerült nyernünk, hogy néhányan közülünk nem tudták hozni a tőlük elvárható játékot, de ezért érzem igazán nagy fegyverténynek a jó erőkből álló Kunszentmiklós legyőzését, hogy ilyen körülmények között is tudtunk rangadót nyerni. Aki a pályán volt akaratban a maximumot hozta, büszke vagyok a lányokra küzdenitudásukért.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)

Forrás: KALOhírek / Tamás Ferenc


Kalocsai KC – Miklós KC 25–23 (14–9)
190 néző, vezette: Sándor Gy., Szabó B.
Kalocsa: Ilyés V. – Tóth G. 4, Doszpod A. 7, Várszegi D., Facskó P. 1, Alföldi B. 6, Horváth F. 3.
Csere: Szabadi I. 2, Czuczu A. 2, Holló B., Bors R., Holló B. (k.), Deák M. (k.), Barth Zs., Halász B., Pécsi J.
Edző: Dávidházi Sándor.
Az eredmény alakulása: 6.p.: 2–1, 16.p.: 6–5, 33.p.: 15–9, 50.p.: 23–18, 58.p.: 25–23.
Hétméteresek: 5/4, illetve 3/2.
Kiállítások: 8, illetve 6 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 10. 02., 17:26
Környezetvédelem és újrahasznosítás céljából rendezik a gyűjtést. Még >>>
2023. 10. 02., 14:24
Az Amerikában élő magyar kutató az mRNS-vakcina alapjait is adó felfedezéséért kapta meg az élettani-orvosi Nobelt. Még >>>
2023. 10. 02., 11:04
Kifogták a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) történetének legnagyobb pontyát, amely nem sokkal maradt el az abszolút balatoni pontyrekordtól. Még >>>
2023. 10. 01., 14:54
Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indoklás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. Még >>>
2023. 10. 01., 08:44
Mindketten italozó életmódot folytattak, ennek ellenére egyetértésben teltek a napjaik, konfliktusaik nem voltak. Még >>>
2023. 09. 29., 09:48
A két járás tűzoltóinak munkáját egy kalocsai vízszállító segítette. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK