2025. 11. 08. szombat
Zsombor
: 386 Ft   : 335 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Első helyen vannak lányaink a vármegyei mezőnyben

Tamás Ferenc  |  2025. 10. 16., 07:45

Október 11-én, szombaton este a Kiskunmajsai KC csapatát fogadta a Kalocsai KC hölgykoszorúja a Bács-Kiskun és Tolna vármegyei I. osztályú bajnokság negyedik fordulójában, ahol meggyőző játékkal vertük soros ellenfelünket is. Csapatunk ezzel négy meccséből négy győzelemmel vezeti az összevont bajnokság tizenegy csapatos mezőnyét.

1.Kalocsai KC 4         4          -           -           133-98             8 p.

A vendégeknél a 12-es mezszámú kapus, Abonyi Boglárka jól “olvasta” a kalocsai lányok lövéseit a játékidő első perceiben, míg nálunk Shuck Diána is remekül hárította a vendégek lövéseit. Elsősorban a kiváló kapusteljesítmények miatt a találkozó 11. percében is “csak” 4-3 volt az eredmény.

A KKC már az első percektől magához ragadta a kezdeményezést és Csajkó Eliza vezérletével kezdett ellépni ellenfelétől. Mindebben Czuczu Adrienn is méltó társa volt, aki “röpködő erdei manóként” – teste épségét sem kímélve járult hozzá a kalocsai csapat szárnyalásához. Természetesen mellettük a többiek is kivették részüket a csapat negyedik sikeréből – Shuck Diána, Horváth Gabi, Mazán-Facskó Petra, Papp Rita, Dávidházi-Alföldi Babett, Torgyik Rita is kiválóan tette a dolgát, sőt, a visszatérő Doszpod Adrienn is remekül kézilabdázott.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek



Félidőre már az elsősorban kezdeményező Kalocsa megnyugtató előnyhöz jutott (14-9), sőt a fordulás után a “sípos emberek” nem fukarkodtak a csapatunk ellen megítélt büntetőkkel, de a csapatunk elleni hétméteresekkel sem – amelyeket kiállítások követtek. Így mutatták fel Horváth Gabinak a piros lapot, amellyel zuhanyozni küldték idő előtt nagyszerű jobb átlövőnket. A mérkőzés hajrájában már 6-7 góllal is vezettünk, amikor a vendégek feljöttek “háromra” (20-17) a befejezés előtt 10 perccel. Ám szerencsére visszaállt a rend a pályán, hiszen a befejezés előtt 5 perccel már ismét hattal ment csapatunk (24-18), sőt, az utolsó percben már kilenc góllal is vezettünk (28-19).

A MIEINK KONCENTRÁLT, LABDABIZTOS JÁTÉKA ÉS A MECCSHEZ VALÓ HOZZÁÁLLÁSA KÜLÖNÖSEN ÉRZŐDÖTT A TALÁLKOZÓ SORÁN.

A mérkőzés lendületes játékára sem lehetett panaszunk, sőt a végén már Dávidházi edző is bevetette a fiataljait (Németh Míra, Kutyifa Adél), akik így együttesen vihették be ősi ellenfelünknek a kegyelemdöfést.

Kalocsai KC – Kiskunmajsai KC 29-21 (14-9)
120 néző, vezette: Sándor György, Szabó Balázs
Kalocsa: Schuck D. - Czuczu A. 6, Horváth G. 3, Csajkó E. 7, Mazán-Facskó P. 4, Dávidházi-Alföldi B. 1, Torgyik R. 2.
Csere: Doszpod A. 4, Papp R., Bors R. 1, Németh M., Kutyifa A., Aranyos J. (k.), Mészáros N. (k.)
Edző: Dávidházi Sándor
Az eredmény alakulása: 7.p.: 2-1, 11.p.: 4-3, 19.p.: 9-5, 22.p.: 10-8, 22.p.: 14-9, 37.p.: 18-12, 49.p.: 20-17, 55.p.: 24-18, 59.p.: 28-19.
Hétméteresek: 1/0, illetve 8/4. Kiállítások: 16, illetve 10 perc.

FOLYTATÁS OKTÓBER 26-ÁN, VASÁRNAP SZEKSZÁRDON 15 ÓRÁTÓL AZ FGKC U20-AS CSAPATA ELLEN, AMELY A BAJNOKI TABELLA TIZEDIK HELYÉN ÁLL A BAJNOKSÁGBAN. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-11-05 15:49:36
Hétfőn adták át a kalocsai kórház hipermodern diagnosztikai eszközét, az ország egyik legkorszerűbb CT-jét. Az ünnepélyes átadón a fejlesztést szakmailag a megyei kórház igazgatója és az itteni telephelyvezető értékelte, de az elhangzott beszédek politikai felhangoktól sem voltak mentesek.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 08., 09:25
A jövő rendőrei újabb mérföldkőhöz érkeztek szakmai útjukon: eskütételük után már hivatásosként szolgálják a közösséget. A Bács-Kiskun vármegyei rendőrkapitányok személyesen adták át a jelvényeket leendő kollégáiknak. Még >>>
2025. 11. 07., 13:07
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtalálásában. Még >>>
2025. 11. 07., 11:39
A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által létrehozott Sváb-sarki Fi200 Klub legutóbbi találkozóját Hajóson rendezték meg. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a klub nemcsak kapcsolatépítésre, hanem valódi üzleti együttműködések elindítására is kiváló lehetőség. Még >>>
2025. 11. 07., 10:08
A KalocsaVagyon Kft munkatársai november 11-én, kedden reggel 8 órától várhatóan 10–11 óráig faápolási munkálatokat végeznek a Dózsa György utca és a Kígyó utca sarkán, az Állatpatikával szemben. A munkavégzés ideje alatt a képen látható fa koronájának visszavágását hajtják végre. Még >>>
2025. 11. 06., 10:23
Egy keceli férfit őrizetbe vettek, miután az eltiltás hatálya alatt ült autóba. Az ügy gyorsított eljárásban kerülhet a bíróság elé. Még >>>
2025. 11. 05., 13:23
Az égbolt ismét különleges látványt tartogat az őszi estékre: idén tizenegyedik alkalommal teljesedik ki a Hold, amely november elején gyönyörű égi jelenséggel kedveskedik a csillagászati jelenségek szerelmeseinek. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK