2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Hat győzelem után vesztettek lányaink

2017. 11. 21., 20:46

Zsinórban hat egymást követő sikeres bajnoki ütközete után őrizte listavezető pozícióját a Kalocsai Kézilabda Club megyei első osztályban szereplő női gárdája, ám november 12-én, a kiskunhalasi lányok „örökös bajnok” alakulata megállította a mieink sikersorozatát.

A „Bibóban” lejátszott vasárnapi megyei kézilabda gálán

a csipkevárosi hölgykoszorú kifogta a szelet a KKC száguldó hajójának vitorláiból,

hiszen már félidőre hét góllal ment a zömében „harminc feletti”, korábbi NB-s „félprofikból” verbuválódott, hosszú idő óta együtt játszó halasi amazonhad.

A második játékrészt aztán már csak 14–13-ra hozta a Halas, amely több mint jelzésértékű volt – jelentette egyben azt is, hogy igenis van aranyfedezete csapatunk játékának, méltó ellenfélnek bizonyult a rangadón.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– A mérkőzés arról szólt, hogy rögtön az elejétől a Halas tudatosította és bebizonyította, hogy klasszissal jobb csapat a mieinknél, de a mezőny valamennyi együttesénél is. Az első játékrészben átlövő poszton gyengébbek voltunk, amiből visszaindítottak bennünket, és ha Kiri nem nyújt extra teljesítményt a kapunkban, nagyobb különbség is lehetett volna. A végére azért a csapat többé-kevésbé teljesítette a tőle elvárhatót, így meg voltam elégedve a lányokkal, de a hétvégén a második helyre feljövő Bácsalmás ellen jó lenne bizonyítanunk, hogy helyünk lesz a téli szünetre a dobogón, vagy annak közvetlen közelében.

KB Autoteam – KKC 31–23 (17–10)
80 néző, vezette: Bálint T., Szarvas T.
Kalocsa: Kiri M.Tóth G. 2, Fábián E. 6, Bors R. 5, Holló B. 2, Alföldi B. 6, Barth Zs. 2. Csere: Deák M. (k.), Szabadi E., Szvétek K., Deák-Kósa A., Perity V., Bómancz B., Korsós D. (k.).
Edző: Kolics János.
Hétméteresek: 4/4, illetve 3/2.
Kiállítások: 4, illetve 6 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>
2026. 04. 10., 11:01
Cigaretta, alkohol és hamis ruhák kerültek elő egy Belgium felé tartó járműből – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőrei a Monostori hídnál tartott ellenőrzéskor többféle jogsértést tártak fel. Még >>>
2026. 04. 10., 09:56
Április 13. és 16. között ismét elektromos hulladékgyűjtést szervez Kalocsán az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola. Még >>>
2026. 04. 10., 08:30
Az országgyűlési választás hétvégéjén rendkívüli nyitvatartással segítik az ügyintézést a kormányablakok. A legtöbb ügyfélszolgálat április 11-én, szombaton, valamint a választás napján, április 12-én, vasárnap is fogadja az ügyfeleket. Még >>>
2026. 04. 09., 20:16
Szerdára virradóan összetörték, földre dobták, illetve festékszóróval összefirkálták Font Sándor és Szabó Patrik, illetve jelölő szervezetük több plakátját. Még >>>
2026. 04. 09., 19:46
Újabb hangfelvétel borzolja a kedélyeket a Tisza párt vezére körül, aki úgy látszik, tud valamit, amiről a kedélyes választási gyűlésein hívei előtt hallgatni szokott. Még >>>
2026. 04. 09., 09:58
Egy biztonsági kamera riasztása segített megakadályozni egy betörést Kiskunhalason húsvét hétfő hajnalán. A tulajdonos gyors reakciójának köszönhetően a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK