2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Hőgyész sáncai is leomlottak: Kalocsai KC – Hőgyészi SC 31–24

Tamás Ferenc  |  2016. 04. 11., 09:15

Az NBII-es férfi kézilabda-bajnokság Délnyugat csoportjának két tavaszi sikercsapata találkozott április 8-án, pénteken este a Városi Sportcsarnok arénájában, hiszen mindkét gárda öt nagyszerű győzelmet és csupán egy aprócska vereséget könyvelhetett el az idei bajnoki hadakozásai során.

A Kolics János vezette Kalocsai KC alakulata a mindenkire veszélyes Hőgyész együttesével meccselt ezen az estén, azzal a tolnai társulattal, amely többször tört már borsot a mieink orra alá az előző találkozásaik során. Így, csapatunk és lelkes törzsközönségünk is kettőzött izgalommal várta „az igazság pillanatát”, ahol szerettük volna megmutatni a vendégeknek, hogy a Kalocsa a fajsúlyosabb együttes.

Aztán a találkozó végére egyértelműen kiderült, hogy

a Kolics-rohamosztag a második játékrésztől felőrölte ellenfele ellenállását,

majd csapatunk könnyűlovassága átrohant „Hőgyész sáncain”, hiszen a lelátó már rászámolt a vendégekre, amikor „közte tíz” lett az állás (26–16).

Képgaléria megtekintése (21 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Betöréseinkkel és lerohanásainkkal szemben ekkor már nem volt ellenszere az elfáradó és összezuhanó vendégeknek, de kellett ehhez Lakatos Ádám remek szériája a kapunkban, aki

hosszú percekre lehúzta a rolót a tolnai támadók előtt.

A végig tomboló, doboktól és dudaszótól hangos „B-közép” a lefújáskor aztán éltette csapatát, hiszen a fiúk teljes mértékben rászolgáltak a tisztelt nagyérdemű elismerésére, mert végig űzték-hajtották ellenfelüket, pillanatig sem álltak le a hatvan perces, szó szerinti csata során.

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– Azt hiszem, hogy a csapatom látványosan bizonyította, hogy a játék valamennyi elemében fölé nőtt ellenfelének ezen az este során. Agresszív volt a védekezésünk, Lakatos Ádám a legjobbkor fogta a hétméterest és a ziccereket is, amiből aztán indulni tudtunk és innentől már nem volt megállás. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, hiszen ellenfelünknek eddig csupán egyetlen veresége volt a tavasz során, és ha jövő héten a Szigetvárt fogadva meg tudjuk majd ismételni ezt a játékunkat, akkor ismét együtt ünnepelhet majd csapat és közönsége a meccs után.

KKC – Hőgyész 31–24 (16–14)
180 néző, vezette: Kiss J., Polgár A.
Kalocsa: Lakatos Á. – Virág R. 4, Katona B. 7, Kanalas N., Szvétek B. 4, Tóth L. 3, Baksa G. 2 Csere: Balla G. 4, Tamaskó B. 7, Romsics L., Óvári D. (k.), Baksa R., Schmidt R.
Edző:
Kolics János.

Az eredmény alakulása: 7. p.: 3–4, 13. p.: 7–7, 21. p.: 13–10, 28. p.: 15–12, 35. p.: 20–15, 41. p.: 25–16, 49. p.: 30–17.
Hétméteresek: 6/5, illetve 5/2.
Kiállítások: 16, illetve 12 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
2023-09-22 10:43:00
Választási kampány közeleg – jövőre önkormányzati és EP választásokat tartanak hazánkban. A pártok, politikai szervezetek igyekeztek kihasználni a Paprikafesztiválban rejlő marketingértéket. Több helyi közéleti személyiséget és országos pártpolitikust is kérdeztünk a jövő évi terveikről.
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK