2023. 10. 02. hétfő
Petra
: 387 Ft   : 367 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Idegenben győztük le az előttünk álló „Hollert”

Tamás Ferenc  |  2019. 11. 29., 13:26

November 23-án, szombaton az őszi szezon IX. fordulójában bravúrgyőzelmet aratott a Kalocsai KC NB II-es férfi gárdája a bajnokság Dél-nyugat csoportjában, ahol ellenfele az a Holler UFC volt, amely dunaföldvári székhelyűként Simontornyán meccsel mindenkori ellenfeleivel.

A Kolics-legénység az ősz eddigi egyik legnagyobb idegenbeli sikerét aratta az „idegen tolakkal ékeskedő” dunaföldvári rohamcsapat ellen, ráadásul úgy, hogy védelmünk egyik bástyája Kanalas Norbi hiányzott is a táncból, csapatunk motorját, Katona Bencét pedig a sporik a második félidő 16. percében „kipirosozták”.

Félidőben még eldöntetlen, 16–16 volt az állás, de aztán a mieink egy-két góllal végig vezettek, sőt a legvégén, ha Balla jobban koncentrál, kettővel hozzuk a meccset.

Folytatás, november 30-án, szombaton hazai környezetben, amikor majd a Csurgó KK U23 juniorjai érkeznek hozzánk. Helyszín a Városi Sportcsarnok arénája, kezdés 18 órától.
MESTERMÉRLEG:

Kolics János edző:
– Nagyon értékes pontokat szereztünk, egy nagyon erős és jól összeszokott csapat ellen. A „Hollerről” tudni kell, hogy csupa idegenlégiósból áll, sőt NBI-ből is igazoltak, például soraikban játszik a sokszoros volt válogatott Lendvay is. Mi tulajdonképpen azért is voltunk fölpaprikázva ezzel az ellenféllel szemben, mert ezt a rendszert, miszerint egy csapatban egy hazai játékos sincs, sőt nem is otthon játssza a mérkőzéseit, ezzel messze nem értünk egyet, és a fiúk ezt a pályán mutatott játékukkal is demonstrálták. Vegyes védekezésünkkel és Szvétek kiemelkedő játékával sikerült megfognunk őket, Virág irányító játékáról már nem is beszélve.


Forrás: KALOhírek


Holler UFC – Kalocsai KC 29–30 (16–16)
Simontornya, 120 néző. Vezette: Csányi T., Dinóczi B.
Kalocsa: Balázs P. – Virág R. 5, Katona B. 4, Nagy R. 2, Szvétek B. 10, Schmidt R. 1, Rumi Á. 6.
Csere: Balla G. 2, Jagicza M. (k.), Schaffer R., Vidók P., Bondor M., Markó T., Varga Z.
Edző: Kolics János.
Hétméteresek: 7/5, illetve 1/1.
Kiállítások: 8, illetve 14 perc.

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 10. 02., 17:26
Környezetvédelem és újrahasznosítás céljából rendezik a gyűjtést. Még >>>
2023. 10. 02., 14:24
Az Amerikában élő magyar kutató az mRNS-vakcina alapjait is adó felfedezéséért kapta meg az élettani-orvosi Nobelt. Még >>>
2023. 10. 02., 11:04
Kifogták a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) történetének legnagyobb pontyát, amely nem sokkal maradt el az abszolút balatoni pontyrekordtól. Még >>>
2023. 10. 01., 14:54
Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indoklás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. Még >>>
2023. 10. 01., 08:44
Mindketten italozó életmódot folytattak, ennek ellenére egyetértésben teltek a napjaik, konfliktusaik nem voltak. Még >>>
2023. 09. 29., 09:48
A két járás tűzoltóinak munkáját egy kalocsai vízszállító segítette. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK