2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Igazi csapatmunka, nagy diadal volt

Tamás Ferenc  |  2021. 02. 27., 16:49

Február 20-án, szombaton este támadásban és védekezésben is parádés teljesítményt nyújtottak a Dávidházi tanítványok hazai pályán és 30–23-ra magabiztosan nyerték a szomszédvári rangadót a régi vetélytárs borvárosi amazonhad ellen.

Rendkívül motivált és sikerre éhes volt a KKC hölgykoszorúja ezen az estén, győzelmükkel pedig a lányok megszilárdították dobogós helyezésüket, az őket üldöző kőrösi együttes előtt!

Már rögtön az első perctől elhitették a mieink a jelenlévő média (tv, hírportál) képviselőivel, hogy ma este csakis a győzelem számít. Átszellemülten támadtak és férfiasan védekeztek, amivel láthatóan meglepték a szomszédvári rivális kőrösieket. Koncentráltan, nagy taktikai fegyelemmel kézilabdázott a Kalocsa, ami nem is eredményezhetett mást, mint fényes sikert, nagy győzelmet.

MESTERMÉRLEG:
Dávidházi Sándor edző:
– Nagyon készültünk belőlük, tudtuk, hogy megpróbálják a nyitott védekezést, mivel az élő közvetítésből is látták, hogy korábban emiatt szenvedtünk a Lajosmizse ellen. Nagyon bíztam már benne, hogy végre azt a dinamikát hozza a csapatom a mérkőzés során, amit tudtam, hogy bennünk van, csak a görcsöket kell feloldani. Aki látta ezt a mérkőzést, az megértette, hogy miért is szoktam dühös lenni a lányokra, amikor ez is bennünk van. Végre megkaptam mindazt, amit mindig is vártam a csapattól, apróbb hibáink ellenére viszont küzdeni tudásból és odaadásból jelesre vizsgáztak ma a lányok.

Kalocsai KC – Kiskőrösi NKSZSE 30–23 (15–13)
Zárt kapuk mögött, vezette: Horváth Z., Horváth V.
Kalocsai KC:
Ilyés V. – Tóth G., Szabadi I., Doszpod A. 3, Alföldi B. 9, Bors R., Várszegi D. Csere: Horváth F. 5, Czuczu A. 6, Kovács K. 3, Facskó P. 3, András G. 1, Horváth G., Késmárki K.(k.), Holló B. (k.), Halász B.
Edző: Dávidházi Sándor.
Az eredmény alakulása:
6.p.: 4–3, 14.p.: 6–8, 20.p.: 8-11, 26.p.: 12–11, 28.p.: 14–11, 35.p.: 17–15, 41.p.: 21–18, 46.p.: 24–18, 50.p.: 27-20.
Hétméteresek:
4/4, illetve 4/2. Kiállítások: 8, illetve 10 perc.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK