2023. 10. 02. hétfő
Petra
: 387 Ft   : 367 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Keszthely is kapitulált

Tamás Ferenc  |  2017. 10. 07., 09:58

Az idei ősz második játéknapján bajnokhoz illő játékkal és különbséggel kényszerítette térdre a „Georgikon” zömében fiatalokból verbuválódott gárdáját a Kolics-rohamosztag az NBII. Dél-nyugat csoport soros fordulójában.

A Kalocsa az előző heti Kaposvár elleni sikere után Keszthelyen is nyerni tudott a második fordulóban, ahol a játék valamennyi elemében ellenfele fölé nőtt a találkozó során. Az első harminc percben mindössze hétszer tudták csak megadásra késztetni hálóőrünket a hazaiak, ami védekező játékunk hatékonyságának is a legfőbb bizonyítéka volt, miközben

látványos figuratív ellencsapásainkkal felőrültük a vendéglátókat.

Így, a végig vezető KKC a hatvan perc során kézben tartva a mérkőzés alakulását oktatófilmbe illő győzelmet aratott, egyben igazolta presztízsét is a Balaton-partiaknak, hogy miért is „örökös dobogós” az NBII. Dél-nyugat csoportjában.

Ez is olyan találkozó volt, ahol igazán jó volt kalocsainak lenni pályán és nézőtéren egyaránt, mert itt is működött a „Kolics-csapda”, mint annyiszor az előző évek során.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek archív

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– A NEKA-tól kapott videóanyag alapján fel tudtunk készülni a keszthelyiek játékából, különös tekintettel az egykori NBI-es beállósuk, Horváth Roland játékára. Zárt, kemény védekezésünknek és remek kapusteljesítményünknek köszönhetően alacsony gólszámon tartottuk őket, igaz az ellenfélről az is elmondható, hogy a Kaposvárral együtt nem tartoznak majd a csoport elitjéhez.

Georgikon DSE – KKC 17–26 (7–14)
100 néző, vezette: Kovács T., Mándli B.
Kalocsa: BalázsVidók, Katona 10, Szvétek 4, Balla 4, Schmidt 2, Rumi 3. Csere: Kanalas, Romsics 3, Óvári (k.), Baksa, Raffai, Jagicza (k.).
Edző: Kolics János.

Hétméteresek:
2/2, illetve 5/2.
Kiállítások: 4, illetve 2 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 10. 02., 17:26
Környezetvédelem és újrahasznosítás céljából rendezik a gyűjtést. Még >>>
2023. 10. 02., 14:24
Az Amerikában élő magyar kutató az mRNS-vakcina alapjait is adó felfedezéséért kapta meg az élettani-orvosi Nobelt. Még >>>
2023. 10. 02., 11:04
Kifogták a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) történetének legnagyobb pontyát, amely nem sokkal maradt el az abszolút balatoni pontyrekordtól. Még >>>
2023. 10. 01., 14:54
Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indoklás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. Még >>>
2023. 10. 01., 08:44
Mindketten italozó életmódot folytattak, ennek ellenére egyetértésben teltek a napjaik, konfliktusaik nem voltak. Még >>>
2023. 09. 29., 09:48
A két járás tűzoltóinak munkáját egy kalocsai vízszállító segítette. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK