2023. 10. 02. hétfő
Petra
: 387 Ft   : 367 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Két éve vesztett utoljára több mint tíz góllal a Kalocsa

Tamás Ferenc  |  2018. 03. 11., 09:53

A távoli zalai nagyvárosba, Nagykanizsára utazott a Kalocsai KC férficsapata, hogy megmérkőzzön a nyáron igencsak megerősített, bajnoki címre ácsingózó határ menti alakulattal a tavasz harmadik fordulójában.

Az ellenfélről tudni kell, hogy a március 4-i, KKC elleni összecsapás előtt már pazar eredménysorral büszkélkedhetett – 10 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség –, sőt az ősszel ráadásul Kalocsán is nyerni tudtak, így egyértelműen ők voltak a kanizsai találkozó esélyesei. Ehhez jött még, hogy

a Kolics-legénység védőjátékának egyik tartóoszlopa Kanalas Norbi sem tarthatott a csapattal,

így várható volt, hogy az ellenfél rést talál majd a pajzsunkon.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Az első játékrészben mindezek ellenére még derekasan tartotta magát a csapat – 14–11-et mutatott a félidőben a csarnok elektromos táblája. A folytatásban aztán felőröltek bennünket a hazaiak – mi csupán hét (!) adott gólig jutottunk, amíg ők tizenhetet szórtak nekünk.

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– Ellenfelünk a nyáron egy komplett csapatra való játékost igazolt le, amivel megcélozták a magasabb osztályba kerülést. Az előre tudható volt, hogy nem mi leszünk a mérkőzés esélyesei, de ehhez jött még Kanalas Norbi távolléte, sőt Rumi is sérültet jelentett. Ekkor még az sem volt tudható, hogy Katona Bence is rossz napot fog majd ki és Szvétek is gyengélkedik. Ilyenkor pedig fiataljainktól – Schmidt Raul, Vidók Patrik, Baksa „Csöpi” – nem várhatjuk el, hogy ők oldják meg hatvan percen át a meccs nehézségeit. Sajnos most nem volt meghatározó kapusteljesítményünk sem. A látottak ugyan elkeseredésre nem adnak okot, be kellett látnunk, hogy jelen állapotunkban a Kanizsa győzelme ilyen arányban is megérdemelt volt.

Izzó SE – KKC 31–18 (14–11)
150 néző, vezette: Felhő F., Öcsi T.
Kalocsa: Óvári D. – Baksa R. 2, Katona B. 2, Szvétek B. 5, Balla G. 4, Schmidt R. 3, Rumi Á. Csere: Vidók p. 2, Balázs P. (k.), Jagicza M.(k.), Romsics L., Raffai A., Schaffer R., Varga Z.
Edző: Kolics János.
Hétméteresek: 2/1, illetve 0/0.
Kiállítások: 2, illetve 2 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 10. 02., 17:26
Környezetvédelem és újrahasznosítás céljából rendezik a gyűjtést. Még >>>
2023. 10. 02., 14:24
Az Amerikában élő magyar kutató az mRNS-vakcina alapjait is adó felfedezéséért kapta meg az élettani-orvosi Nobelt. Még >>>
2023. 10. 02., 11:04
Kifogták a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) történetének legnagyobb pontyát, amely nem sokkal maradt el az abszolút balatoni pontyrekordtól. Még >>>
2023. 10. 01., 14:54
Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indoklás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. Még >>>
2023. 10. 01., 08:44
Mindketten italozó életmódot folytattak, ennek ellenére egyetértésben teltek a napjaik, konfliktusaik nem voltak. Még >>>
2023. 09. 29., 09:48
A két járás tűzoltóinak munkáját egy kalocsai vízszállító segítette. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK