2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Kiharcolta a továbbjutást a Kolics-alakulat

Tamás Ferenc  |  2015. 09. 18., 09:15

A Kézilabda Magyar Kupa első fordulójában a Kalocsai KC az NBI/B Nyugati csoportjának egyik élcsapatát, a Pécsi VSE együttesét fogadta a szeptember 16-i, szerdai játéknapon, ahol a Kolics-tanítványok hősies hajrájának köszönhetően a maguk javára fordították a mérkőzést, és kiharcolták ezzel a nem várt továbbjutást.

Az osztálykülönbségből adódó jóval magasabb edzésszám már a mecsekaljaiak sikerét prognosztizálta, ám nem Kolics János lenne a kézilabda sportág öreg motorosa, ha nem találna ki valami olyat, amellyel akár egyenlő feltételeket is teremthet egy ilyen találkozó során. Éppen ezért nézte meg a Pécs gárdáját az első bajnoki során, ahol sok fontos információt begyűjtött a baranyai alakulatról. Ennek jegyében szervezte meg csapata játékát – például, hogy a felállt fal ellen nem annyira hatékony a Pécs támadógépezete –, illetve mindazon figuráikat is megfigyelte, amiket szeretnek végigjátszani, amik ellen aztán a hét során felkészítette a fiúkat is.

Kellett tehát mindez ahhoz, hogy szoros meccset tudtunk játszani egy hozzánk képes profi klub ellen, és a mieinket dicséri, hogy veszni látszó állást – 16-19 – fordított a maga javára a kalocsai gárda. Esetünkben aztán tényleg igaz volt a mondás, hogy minden jó, ha a vége jó, vagy sokkal inkább találó az a Vörösmarty idézet, hogy ez jó mulatság, férfi munka volt!

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző: – Maga az a tény, hogy egy NBI/B-s élcsapat ellen továbbjutottunk, mindenképpen dicséretes teljesítmény. Az előző bajnokiján megnéztem és feltérképeztem a pécsi csapatot, így elmondhatom, hogy jól felkészültünk az ellenféllel szemben taktikai téren. Nem tudták kamatoztatni azt az állóképességi fölényüket, amivel a magas edzésszámunk miatt előttünk járnak. Dicséretes, hogy végig bírtuk velük szemben az iramot, sőt úgy nézett ki, hogy a véghajrában mi voltunk az erősebbek, mi játszottunk tisztább fejjel, amit alátámaszt az a tény, hogy 16–19-ről fordítottuk a magunk javára a mérkőzést, és harcoltuk ki a kupában a továbbjutást.

KKC – Pécsi VSE 22–21 (12–14)
150 néző, vezette: Asztalos B., Bárkányi G.
Kalocsa: Lakatos Á. – Tóth L. 1, Katona B. 3, Virág R. 2, Balla G. 1, Szvétek B. 12, Juhász P. 3. Csere: Kanalas N., Romsics l., Óvári D. (k.), Tóth B., Baksa R., Rádóczi K.
Edző: Kolics János.
Hétméteresek: 3/2, illetve 3/3.
Kiállítások: 10, illetve 14 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK