
December 6-án, szombaton a távoli Nagykanizsa otthonában vendégeskedett a Kalocsai Kézilabda Club NBII-es férfi együttese, ahol a hazai gárdát oktatták kézilabdázóink. Pedig két alapemberünk hiányában utazott csapatunk Nagykanizsára – Bock Milán és Katona Bence távollétében. Igazából oktattuk a hazai gárdát a kézilabda játékelemeiből, hiszen húsz góllal nyertek a mieink 27-47 arányban, amellyel kilenc forduló után is az élen állnak az NB II-es bajnokság “E”-csoportjában.
Olyan jó leírni pazar eredménysorunkat az előző bajnoki év tükrében, amely igazán ínséges volt, hiszen még kiesési gondjai is voltak a kalocsai gárdának. Szvétek Balázs edző és a csapat vezetésének köszönhetően azonban ezek a problémák mára megoldódtak. A Kalocsa KC gárdája “mint a jó bor” lassan beérett, és mint a régi szép időkben, lassan élcsapathoz illő volt a csapatjátékunk is. Régen láttuk már így kézilabdázni a Kalocsát, már a “Kolics értékek” is kezdtek visszaköszönni. Ismét telve voltak önbizalommal, amelyet eddigi bajnoki szereplésük is fényesen igazolt.
1. Kalocsai KC 9 9 0 0 362-248 18 p.
A fenti eredménysorban is az az elképesztően szép, hogy egy egész évad után is veretlen maradt a Kalocsa, de ennél is jobb az a negyven gól körüli gólátlag, amely mérkőzésenként is a csapat eredményességét igazolta és kiűzte a fiúkból a pánik okozta stresszt is, amely az utóbbi időben jellemezte a Kalocsa játékát. Szerencsére Hartman János elnök úrral az élen a KKC ezt a problémát is megoldotta és ismét jöttek a jó eredmények!
Így volt ez a távoli Nagykanizsán is, ahol régen nyertünk már 20 góllal, ám az is igaz, hogy “ez” a Kanizsa már nem “az” a Kanizsa volt, amely profi módon üzemelt fénykorában, hiszen fiatalokkal volt tele. De félre a kishitűségünket, hiszen
ÉLEN ÁLL CSAPATUNK AZ NBII-ES CSOPORTJÁBAN, MINT EGYKORON A RÉGI SZÉP IDŐKBEN!
Nagykanizsa – Kalocsai KC 27-47 (12-24)
50 néző, vezette: Rozina László, Újvári László
Kalocsa: Bedics G. - Kovács Á. 12, Vancsics J. 8, Schmidt R. 3, Dainese N. 4, Urbán T. 5, Vidók P. 7.
Csere: Virág T. 3, Esze B. 5, Jagicza M. (k.), Rózsavölgyi L. (k.), Iván D.
Edző: Szvétek Balázs
Az eredmény alakulása: 5.p.: 2-4, 11.p.: 7-11, 18.p.: 8-15, 25.p.: 11-22, 35.p: 16-28, 41.p.: 19-34, 48.p.: 21-42, 55.p.: 24-46.
Hétméteresek: 5/4, illetve 7/7. Kiállítások: 10, illetve 2 perc.
FOLYTATÁS AZ ŐSI VETÉLYTÁRS NAGYATÁD ELLEN IDEGENBEN, DE MAJD JÖVŐ ÉV JANUÁR 31-ÉN, 17 ÓRAI KEZDÉSSEL.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.