2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

KKC: Megfogyva, bár kissé meg is törve.

KKC: Megfogyva, bár kissé meg is törve.
Tamás Ferenc  |  2023. 11. 13., 11:10

Szinte csere nélkül voltunk kénytelen végigjátszani a találkozót, és tulajdonképpen már ekkor tudtuk, hogy milyen eredmény vár majd ránk. November 4-én, szombaton este ugyanis a csarnok beázása miatt megismételt ütközetét vívta csapatunk a Dunakeszi MTK ellen, amely gárda 16 fős kerettel meccselt a Szvétek bandérium ellen.

Több sebből is vérzett a csapatunk - Csuba Koppány, Katona Bence, Dainese Niko, műtétek előtt állnak, egyik legjobb játékosunkat Vancsics Jánost az előző meccsen kiállították, ám a mostani padunkról Balla Gábor sem tudta vállalni a játékot, de a Buzogány csapat legjobbjai - Kovács Ákos, Horváth Roland is eligazoltak-, így csak valóban “félkarú óriás” volt a csapat.

Mindezek ellenére az első félidőben szinte végig vezettünk, sőt a pihenőre is döntetlen volt az állás (12-12). A félidőben Szvétek edző mindössze kapust cserélt Jagicza Marci személyében, aki segíteni tudott a társaknak, sőt a végjátékban az ő jó védéseinek is köszönhettük a szoros befejezést (17-19, 18-19). Majd jött a kapkodás, a sok eladott labda és technikai hiba, így szép lassan elment a meccs.

Aki ott ült a lelátón, az bizony elgondolkodott azon, hogy vajon a “vég kezdetét, vagy a kezdet végét” látta ezen az estén, de mindenképpen szomorúságot érzett a srácok produktuma láttán.

Kalocsai KC - Dunakeszi MTK 19-23 (12-12)
vezette: Simon Barna, Veinert Gergő
Kalocsa: Princzes D. – Vidók P., Urbán T.6, Schaffer R.3, Schmidt R.3, Bock M.6, Rumi Á.1.
Csere: Markó T., Jagicza M. (k.), Balla G.
Edző: Szvétek Balázs
Az eredmény alakulása: 6.p.: 3-2, 14.p.: 6-4, 21.p.: 8-6, 27.p.: 12-9, 36.p.: 13-13, 44.p.: 13-15, 53.p.: 17-19, 58.p.: 18-21.
Hétméteresek: 6/5, illetve 4/3. Kiállítások: 10, illetve 6 perc.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK