2026. 09. 08. kedd
Adrienn, Mária
: 365 Ft   : 315 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

KKC – Soltvadkert 26–20 - Végig kézben tartották a rangadó menetét

Tamás Ferenc  |  2018. 10. 11., 16:38

A nyáron az új igazolásaival megerősített Kalocsai Kézilabda Club megyei bajnokságban szereplő női együttese zsinórban immár a harmadik összecsapását nyerte, amellyel a Kolics-tanítványok vezetik is a tabellát.

Az október 7-én, vasárnap Kalocsán lejátszott találkozón aztán

Alföldi Babett vezérletével a mieink végig vezetve, pillanatnyi esélyt sem adtak a borvárosiaknakakik már az elejétől futottak a pénzük után (6–0, a 10.percben).

Képgaléria megtekintése (21 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc

Félidőre már 16–10-es kalocsai vezetést mutatott a csarnok eredményjelzője, miközben a törzsszurkolók arról beszélgettek a büfében, hogy a Kolics-amazonhad akarata érvényesült az első harminc perc során.

A második játékrészben már 23–14-re is vezettünk, amikor a „Mester” már mindenkinek játéklehetőséget adott, így a „Gézengúzok” fiataljai is megmutathatták tehetségüket. 

A lefújáskor aztán a győzteseknek járt a vastaps

csapat és szurkolóik ünnepelték egymást a sikeresen megvívott újabb ütközet után.

MESTERMÉRLEG:

Kolics János edző: – Végig uraltuk a meccset, ám elsősorban a jó védekezésünket emelném ki a jó kapusteljesítményünk mellett. Alföldi Babett a mezőny legjobbja volt és mindenekelőtt nem is a szerzett góljai alapján dicsérném, hanem azért, hogy fegyelmezetten kézben tartotta a csapatot – a játékunk menetét –, természetesen olyan döntő találatokat is szerzett, amelyekkel egyértelműen térdere kényszerítettük az ellenfelet.



KKC – STE Plastic 26–20 (16–10)

120 néző, vezette: Sándor Gy., Szekeres L.

Kalocsa: Deák M. – Tóth G., Doszpod A. 3, Várszegi D. 3, Holló B. 4, Alföldi B. 12, Barth Zs. 1. Csere: Bors R. 1, Horváth G. 1, Horváth F. 1, Halász B., Holló B. (k.), Bómancz B. Edző: Kolics János.

Az eredmény alakulása: 11.p.: 6–0, 25.p.: 12–8, 35.p.: 18–12, 42.p.: 20–13, 50.p.: 23–14.

Hétméteresek: 3/3, illetve 6/5. Kiállítások: 6, illetve 8 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 07., 10:29
Szeptember 8-án, kedden rendezik meg Bátyán a Kisboldogasszony napi búcsút. A program 17 órakor horvát nyelvű szentmisével kezdődik a templom előtti füves területen, amelyet Tomaskovity Szabolcs atyával celebrálnak.
2026. 09. 06., 08:03
Kalocsa testvérvárosában, a szerbiai Kúlán nyílt meg a Dunatáj Fotókör közös kiállítása „Vajdasági mesék” címmel. A tárlaton a kalocsai fotós közösség több alkotója is bemutatkozott, köztük Török Töce Tibor, a Dunatáj Fotókör tagja.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>
2026. 09. 07., 09:03
Újra beköszönt a kánikula a hét elején: szerdán akár 35–36 fok is lehet, ám estétől hidegfront közelít. A hét második felében záporok, zivatarok és jelentős lehűlés hozza el a kora őszies időt. Még >>>
2026. 09. 04., 13:24
Balesetveszélyes, elszáradt ágak miatt ideiglenesen nem használhatók az Érsekkert szabadtéri fitneszgépei. A veszélyes ágak eltávolítását hétfőre tervezik. Még >>>
2026. 09. 04., 10:40
Felújítási munkálatok kezdődtek a kalocsai Kubikus park játszóterén. Még >>>
2026. 09. 04., 10:26
A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy nemzetközi pénzmosási ügy irányítójához jutottak el, akit a brit hatóságok elfogatóparancs alapján Angliában elfogtak. Még >>>
2026. 09. 03., 11:39
Újabb adathalász üzenetekkel próbálják megtéveszteni az adózókat a csalók – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK