Szeptember 12-én, szombaton a 2020/2021-es bajnokság őszi nyitányán az örök rivális Rinyamenti KC együttesét fogadta a Kolics János vezette Kalocsai KC gárdája az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság Dél-nyugat csoportjában a Városi Sportcsarnok arénájában.
Rögtön szögezzük le: mindenki átlag felett teljesített és ez nagyban befolyásolta az eredmény ilyeténképpeni alakulását. Pedig az elején 2–0-ra vezetett a vendég, de aztán 25 percet kellett várniuk arra, hogy 17–6-ra szépítsenek(!). Egészségesen agresszíven, egyben láthatóan igen motiváltan kézilabdázott a Kalocsa, szerencsére nem zavarta meg a többieket új igazolású jobbszélsőnk, Tóth Gábor súlyosnak tűnő bokasérülése utáni kiválása sem. Rumi Ádám révén szinte ellenállhatatlan volt a szélsőjátékunk, aki korábbi őszi gólkirályi önmagát idézte. Kilenc klasszikus szélsőgólt lőtt, amellyel csapatunk egyik legeredményesebbjének mondhatta magát. Új kapusunk Barabás Tamás is hamar belopta magát a hazai közönség szívébe. Játékunk két fő szervezője ezúttal is Szvétek és Virág volt, akik megszabták a figurák „leosztását” egy-egy akciónk során. Aztán a „B-közép” többször rászámolt az ellenfélre a meccs finise során, miközben önfeledten éltették kedvenceiket.
MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző: – Az elején az irányító játékosuk kiemelkedett az ellenfél csapatából, elsősorban azzal, hogy a betöréseivel némi zavart okozott nekünk, de páros kapcsolatai kiépítésével és gólerőségével is hatást gyakorolt ránk. Aztán akkor jöttünk fel, amikor kijöttünk vegyes védekezésre, és abból már belekényszerítettük őket olyan lövésekbe, amelyre Barabás Tamás kapusunk kiválóan helyezkedett és fogékony volt. Majd, amikor már hitüket vesztették, már könnyebb dolgunk volt, sőt minden játékosomnak tudtam lehetőséget adni, tudtam frissíteni és pörgetni a csapatjátékot. Maximális elégedettséggel zárhattuk le ezt a rangadónak számító találkozót, ami bíztató lehet a kedd esti Kecskemét elleni Magyar Kupa mérkőzésünk előtt.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Kalocsai KC – Rinyamenti KC 32–20 (18–9)
180 néző, vezette: Bugyi T., Nász P.
Kalocsa: Barabás T. – Tóth G., Katona B. 3, Virág R. 3, Balla G. 1, Szvétek B. 9, Rumi Á. 9.
Csere: Schmidt R. 5, Vidók P. 2, Bondor M., Balázs P. (k.), Jagicza M. (k.), Schaffer R., Markó T., Horváth R.
Edző: Kolics János.
Az eredmény alakulása: 7.p.: 2–2, 17 p.: 7–4, 22.p.: 13–6, 35.p.: 20–10, 44.p.: 24-13, 54.p.: 29–18.
Hétméteresek: 5/4, illetve 2/2.
Kiállítások: 8, illetve 6 perc.
FOLYTATÁS SZEPTEMBER 15-ÉN, KEDDEN ESTE 19 ÓRAKOR ISMÉT HAZAI KÖRNYEZETBEN,
amikor az NBI/B-s KTE–Piroska szörp csapatát fogadjuk majd egy ki-ki meccs összes izgalmával, a Magyar Kupa soros fordulójában.