2023. 06. 08. csütörtök
Medárd
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Megyei szintnél többet nyújtott mindkét együttes

Megyei szintnél többet nyújtott mindkét együttes
Tamás Ferenc  |  2023. 04. 02., 13:21

Március 24-én, pénteken este Kalocsán tartották a Bács-Kiskun vármegyei férfi kézilabda-bajnokság alapszakasz első helyéről döntő találkozót a Kalocsai KC és a Soltvadkerti TE gárdái között, ahol az egyszer már halasztott találkozón fényes kalocsai sikerét aratta a bajnokság során, amellyel egy mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt már az élen áll, a vesztett pontokat tekintve.

Rendkívül nagy iramú találkozón, igen magas intenzitású játék mellett, mindkét csapat brillírozott figuratív játékából, a szépszámú közönséget maximálisan kiszolgálva.
A látottak után bátran elmondhatjuk, hogy színvonalát tekintve több volt, mint egy megyei osztályú találkozó, hiszen nem véletlen, hogy a két bajnokjelölt meccselt egymással ezen a péntek estén a kalocsai sportcsarnok aénájában.

A mieinknél Umenhoffer Ricsi parádézott a kapuban, de Bedics Gergő is fontos lövéseket hárítva tartotta a különbséget a Kalocsa javára. A Lelesz Brúnó-Kovács Ákos-Urbán Tomi triumvirátusunkhoz ezúttal felnőtt Horváth Rolesz is, de a többiek is egytől egyig kivették részüket a sikerből. A tollforgatónak azért engedtessen meg, hogy a szívéhez legközelebb álló, ezen az estén Harsányi Palika volt, akiről a tudatos játék szobrát ezúttal is meg lehetett formázni.

Csapatunknak ezzel egy halasztott mérkőzése még hátravan a kecskeméti fiatalok ellen, ám a zuhanyhíradó szerint a megyeszékhelyi gárda visszalép majd ettől az összecsapástól. Így, a Kalocsa a Bács-Kiskun vármegyei bajnoki cím várományosa az alapszakasz befejezése után a nyolccsapatos mezőnyben.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


1. Kalocsai KC 14    12    0    2    418-324    24

A megye legjobb “gólvágója” kitüntető címért zajló versenyt Kovács Ákos (Kalocsa) toronymagasan vezeti 161 találatával. Házon belül őt Lelesz Brúnó követi 70 góljával, a 60 gólos, de egy meccsel kevesebbet játszó Horváth Roland előtt.

Kalocsai KC - Soltvadkerti TE 27-24 (16-12)
170 néző, vezette: Bujdosó Máté, Horváth Viktor
Kalocsa: Umenhoffer R.-Lelesz B.4, Taskovics B., Markó T.1, Kovács Á.7., Urbán T.3, Horváth R.6.
Csere: Bedics G.(k.), Harsányi P.4, Tóth K.1, Mezei I.1, Szabadi N., Petrányi D., Kengyeli K., Wiedner M., Argat M.
Edző: Buzogány Szabolcs
Az eredmény alakulása: 7.p.: 5-3, 15.p.: 9-6, 22.p.: 12-10, 35.p.: 19-13, 45.p.: 21-18, 53.p.: 24-21, 57.p.: 26-22.
Hétméteresek: 3/3, illetve 2/1. Kiállítások: 8, illetve 6 perc.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK