2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Nagyot meccselt a Kalocsa az ősi vetélytárs ellen

Tamás Ferenc  |  2016. 03. 09., 11:29

Vérbeli ütközetet, igazi közönségszórakoztató hatalmas csatát láthatott az a több mint kétszáz néző, aki végig izgulhatta a Kalocsa – Nagyatád örökrangadót, ahol az atomkor elementáris játékának, a kézilabdának a varázslatából kapott ízelítőt és látványos bemutatót.

Minden kellék adott volt a derbihez pályán és nézőtéren egyaránt – már az elejétől egymásnak esett a két rohamosztag, amit a lelátó dobokkal és dudaszóval segített még izgalmasabbá tenni –, miközben a negyedóra végére már néggyel mentek a mieink (10–6).

Szvétek tarthatatlan volt

– talpról, betörésből és átlövésből is betalált, miközben jól játszotta meg beállóját Ballát, így a 20. percre már öt volt közte az állás (13–8).

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A félidőre három gólos előnnyel vonulhattak pihenőre a Kolics-tanítványok (15–12), sőt a második játékrész elején állva hagytuk őket (17–12). A találkozó finiséig tartotta megnyugtató előnyét a csapat – 23–19 az 54. percben –, de aztán technikai hibákat vétettek Virágék, az ellenfél pedig élt a lehetőségekkel és feljött egy gólra (23–22).

Drámai végjátékban aztán kivédekeztük az utolsó rohamokat is,

így meglett a hőn áhított siker, a teljesen megérdemelt és megharcolt nagy győzelem.

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– Nagy csatát nyertünk, hiszen a mezőny egyik legtapasztaltabb, legjobb csapatát sikerült legyőznünk, amely sokszoros bajnoka volt már ennek a csoportnak. Nagyon készültünk ellenük – levideóztuk őket –, ennek alapján szerveztük meg a védekezésünket is. Az első félidőben az előkészített játékainkból a Szvétek nagyon eredményes tudott lenni, miközben a csapat tudatosan, szervezetten játszott. Amikor Szvétekre kijöttek, akkor egy kicsit megakadt a játékunk, no meg az ellenfél kapusáról is köztudott, hogy a csoport egyik legtapasztaltabb, legjobb hálóőre. A hetesek sorát hagytuk ki, ám végig kézben tartottuk a meccset, hiszen négy-öt góllal is vezettünk.

KKC – Rinyamenti KC 23–22 (15–12)
200 néző, vezette: Juhász I., Szilágyi G.
Kalocsa: Lakatos Á.Tóth L., Katona B. 2, Virág R. 4, Balla G. 2, Szvétek B. 9, Juhász P. 1. Csere: Kanalas N., Tamaskó B. 4, Baksa G. 1, Tóth B., Rumi Á., Óvári D. (k.), Baksa R., Romsics L.
Edző: Kolics János.

Az eredmény alakulása: 12. p.: 9–6, 20. p.:13–8, 34. p.: 17–12, 48. p.:21–18, 54. p.: 23–19.
Hétméteresek: 5/2, illetve 1/0.
Kiállítások: 12, illetve 8 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK