2026. 05. 17.
Paszkál
: 360 Ft   : 309 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Nem tudjuk átlépni önmagunk árnyékát

Tamás Ferenc  |  2021. 11. 28., 15:06

November 20-án, szombaton este a listavezető baranyai alakulat, a PEAC társulatát látta vendégül az önmaga elementáris játékát még kereső Kalocsai KC kézilabda-csapata, ahol rangadóhoz illő csatát veszítettek a végjátékban a mieink.

Az NBII-es bajnokság Dél-nyugat csoportja mindössze tízcsapatos mezőnyének nyolcadik helyén szerénykedve várta a Kalocsa a pécsi egyetemi együttest, akik mintegy 40 perc játékidő után egyenlítettek, majd a vezetést is átvették a mieinktől. A lelátót olykor tűzbe hozta a két „feketerigó” síphasználata, de az is igaz, hogy a szurkolók egy részének nem volt kifogása a játékvezetők ügyködése ellen.

Csapatunk ezzel hat meccséből mindössze egyet megnyerve és egy döntetlent játszva várhatja a folytatást.

MESTERMÉRLEG:
Szvétek Balázs edző: – Minden vereség fájó, de azért vereség és vereség között is van óriási különbség. Nehéz volt nagyon ez a meccs, de azért már annak is örülök, hogy Mecseknádasdon és most a PEAC ellen is voltak bíztató jelek a játékunkban, és volt előrelépés is. Meccsről meccsre haladunk, és az idő elteltével kezd összecsiszolódni a csapat, ami meg is látszik az utóbbi mérkőzéseinken. Persze mondhatjuk azt is, hogy a szerencsével is hadilábon állunk, de azért ezek a dolgok ki szoktak egyenlítődni az idő előrehaladtával. Bízom benne, hogy a hátralévő három meccsünket, ha foggal-körömmel is, de meg tudjuk nyerni, és ezzel talán picit feljebb is kerülünk majd a tabellán.

Kalocsai KC – PEAC 24–25 (15–13)
150 néző, vezette: Kovács G., Papp B.
Kalocsa: Barabás T. – Virág R. 1, Katona B. 3, Schaffer R., Schmidt R. 4, Bock M. 2, Rumi Á. 5.
Csere: Jagicza M. (k.), Csuba K. 5, Szomor O. 4, Vonya K., Vidók P., Markó T., Horváth R.
Edző: Szvétek Balázs.

Az eredmény alakulása: 10.p.: 6–4, 18.p.: 10–8, 28.p.: 14–12, 38.p.: 17–17, 55.p.: 22–24.
Hétméteresek: 5/5, illetve 5/4. Kiállítások: 12, illetve 10 perc.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-05-14 04:55:01
A február eleji első betonöntés óta nincs megállás: az 5. blokk munkagödrében halad az alaplemez kivitelezése. A teljes nukleáris sziget betonalapja nem egyszerre készül el. A feladat hatékony és biztonságos végrehajtása érdekében kisebb-nagyobb szekciókra osztották fel a területet és párhuzamosan végzik az egymásra épülő munkafolyamatokat, melyek végén speciális betonnal öntik ki a nukleáris sziget alaplemezének egy-egy ütemét. Egy-egy fázis alkalmával akár 1500 köbméter beton beépítésére is sor kerül. Mivel ezt a tevékenységet nem lehet megszakítani, a folyamatos munka érdekében több betonpumpa is dolgozik párhuzamosan akár éjszaka is. (x)
2026-05-13 09:14:44
Lakossági felhívást tett közzé a Kalocsa.hu az 1AT Energy Solutions Kft. tájékoztatása alapján. A cég a Forest-Vill Zrt. megbízásából villamoshálózat-építési munkálatokat végez Kalocsán több ütemben, amely ideiglenes áramszünetekkel és közlekedési korlátozásokkal jár majd.
2026-05-13 08:00:59
Különleges és szívhez szóló pillanatokkal telt az idei búcsúünnep Dusnokon. A Dusnoki Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok Plébánia beszámolója szerint május 10-én, vasárnap, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepén mintegy húszfős gyalogos zarándokcsoport érkezett Fajszról a községbe.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 05. 16., 11:17
A jövő heti 15. Sárkányhajó Verseny résztvevőinek biztonságosabb vízre szállását segíti az a kenu belépő, amelyet a közelmúltban alakítottak ki a Vajason. Még >>>
2026. 05. 15., 15:08
A közlekedésbiztonság erősítése érdekében írt alá együttműködési megállapodást a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Blue Knights LE MC Hungary III Kalocsa. Még >>>
2026. 05. 15., 11:04
Kiválasztották azt a négy gyerekrajzot, amelyekből a XXXIV. Kék Madár Fesztivál hivatalos adománykitűzői készülnek. Az alkotások nemcsak kreativitást és fantáziát tükröznek, hanem egy közös ügyet is szolgálnak: a Kalocsán és környékén élő beteg gyermekek támogatását. Még >>>
2026. 05. 15., 09:42
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki péntekre zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet Nonprofit Zrt. Az előrejelzés szerint az ország több pontján is kialakulhatnak hevesebb viharok, amelyeket villámlás, erős széllökések és jégeső kísérhet. Még >>>
2026. 05. 14., 10:08
A hét második felében még kellemes, tavaszias időjárásra számíthatunk, a hétvégére azonban jelentős változás érkezik. A meteorológiai előrejelzések szerint egyre több felhő borítja majd az eget, péntektől pedig több hullámban érkezhet eső, zápor és zivatar. Vasárnapra már országszerte borongós, szeles és jóval hűvösebb idő valószínű. Még >>>
2026. 05. 14., 09:56
Jelentős régészeti felfedezést tettek a bajai Türr István Múzeum szakemberei a Vaskúti halmok térségében, ahol az elmúlt hetekben egy építkezést megelőző feltárás zajlott. A kutatás során olyan leletek kerültek elő, amelyek minden jel szerint egykori szarmata település nyomaira utalnak. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK