2023. 06. 08. csütörtök
Medárd
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Nyolcgólos vereség „Újvárosban”

Nyolcgólos vereség „Újvárosban”
Tamás Ferenc  |  2022. 12. 18., 13:53

December 10-én, szombaton délután Dunaújvárosban mérkőzött a Szvétek Balázs edzette Kalocsai KC NBII-es felnőtt férficsapata az idei ősz XI. fordulójában, ahol több meghatározó játékosunk mellett tehetséges fiataljaink is hiányoztak az ütközetből.

Nem tartott például a csapattal gólerős új igazolásunk Vlarics János vagy a védekezésben és támadójátékunkban egyaránt fontos láncszem, Schmidt Raul, de hiányzott további két hálóőrünk, Jagicza Marci és Bedics Gergő is. A gólerős ifjú titánunkról, Kovács Ákosról már nem is beszélve, vagy az univerzális Horváth Rolandról, aki szinte minden poszton bevethető. Nos, ehhez jött még a két „fekete rigó” síphasználata, akik öt kétperces kiállítás mellett három piros lapos büntetést is ránk mértek.

Pedig nem indult számunkra rosszul a mérkőzés, hiszen felváltva potyogtak a gólok mindkét oldalon – 3-1, 5-3, 6-4, 7-6, 10-8, 11-9 -, ám Rumit a sporik a 12. percben „kipirosozták”, majd a korábban reklamáló Szvétek edző pedig előbb sárgát kapott a találkozó 10. percében, de a 15. percben már ő is „bepirult”. A félidő végére aztán négy góllal is elment már a hazai együttes (18-14), majd a fordulás után a 6. percben a bírók Schaffernek is felmutatták a pirosat.
Ettől már összeroppant a szinte kispad nélkül játszó csapatunk, így nem meglepő, hogy a mérkőzés 40. percében már közte tíz (!) volt az állás (25-15).

Pedig a DAC korábban mindössze két meccset fogott a tíz forduló során, amely mínusz 61 gólos különbséggel párosult és a velünk való találkozásig csak négy bajnoki pontot gyűjtött be. Ezzel szemben a mieink mutatói a mérkőzés előtt jóval jobbak voltak.

7. Kalocsai KC 10           3           3           4           9p.

De visszatérve a folytatásra, 25-15 után már 31-21 lett az utolsó tíz percre. A kiállítások és a piros lapok miatt a végére csak éppen hogy megvoltunk, pedig „ez” a Dunaújváros már messze nem „az” a Dunaújváros volt, aki korábban a csoport elitjébe tartozott.

MESTERMÉRLEG:
Szvétek Balázs edző:


Már rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy nem a játékvezetőkön múlott a vereségünk, hanem a „rövid” kispadunkon és a mindössze két cserénkről. A bírókról csak annyit, hogy hiányoltam ténykedésükben a következetességet. Ami nálunk két perc volt, az „náluk” nem volt büntetve. Jellemző, hogy a végén, amikor gratuláltam az ellenfélnek, még ők kértek elnézést a „síphasználók” miatt. Sajnos hiányzóink távollétében egysíkú volt a taktikai repertoárunk is. Rumi, majd Schaffer elvesztése után pedig már lélekben is összeroppantunk. Ha Vlasics, Schmidt, Jagicza, Kovács, Horváth és Bedics velünk lettek volna, akár még a két pontot is elhozhattuk volna az „Újváros” otthonából.”Dunaújvárosi AC – Kalocsai KC 35-27 (18-14)
50 néző, vezette: Acsai László, dr. Babity Máté
Kalocsa: Barabás T.-Csuba K.10, Katona B.4, Schaffer R., Balla G.3, Bock M.5, Rumi Á.2.
Csere: Vidók P.3, Markó T.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK