2021. 10. 26. kedd
Dömötör
: 365 Ft   : 315 Ft Benzin: 492.0 Ft/l   Dízel: 506.5 Ft/l   Írjon nekünk

Remek rajtot vettek a Buzogány tanítványok

Remek rajtot vettek a Buzogány tanítványok
Tamás Ferenc  |  2021. 09. 21., 16:23

Szeptember 18-án, szombaton délután indult a Bács megyei felnőtt férfi kézilabda-bajnokság, ahol a Buzogány Szabolcs edzette fiataljaink a tavaly még a velük azonos súlycsoportú Bácsalmási PVSE gárdáját fogadták.

Remekül kezdett a Buzogány bandérium, hiszen a mérkőzés 13. percéig a vendégek mindössze egy adott gólig jutottak (7–1), félidőre pedig már mindenről döntöttek a Kovács Ákos – Urbán Tomi vezette mieink.

A második játékrészre már örömkézilabdát láthatott a közel száz néző, miközben lerohanásokból és kombinatív játékból is ellenfele fölé nőtt az előző szezonban még Gézengúz UKC néven szereplő kalocsai ifjú titánok csapata.

MESTERMÉRLEG:
Buzogány Szabolcs edző: – Egy picit féltünk a Bácsalmástól, mert tavaly nagyon szoros két meccset játszottunk velük, de azért mindkétszer sikerült nyernünk. Azért az előkészületek tükrében bíztam abban, hogy sikerrel veszik majd a srácok az akadályt. Ha a tavalyinál talán gyengébb Bácsalmással is találkoztunk ezúttal, azért le a kalappal a fiúk előtt, mert szép győzelmet arattunk. Megyünk Tiszakécskére, ahol jóval nehezebb ütközet vár majd ránk, hiszen több volt NB-s játékos is szerepel soraikban.

Kalocsai KC-GUKC – Bácsalmási PVSE 37–20 (17–9)
100 néző, vezette: Bálint B., Petrik-Varga Á.
Kalocsa: Marosvölgyi M. – Petrányi D. 5, Lelesz B. 3, Kovács Á. 12, Horváth R. 6, Urbán T. 4, Kardos P. 2.
Csere: Bedics G. (k.), Boros T. 1, Kacsora H. 4, Iván D., Harsányi P.
Edző: Buzogány Szabolcs.
Az eredmény alakulása: 6.p.: 3–1, 13.p.: 7–1, 23.p.: 14–5, 36.p.: 20–10, 44.p.: 25–13, 55.p.: 33–18.
Hétméteresek: 8/6, illetve 2/1. Kiállítások: 2, illetve 12 perc.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 10. 23., 11:49
A kezdeményezés küldetése egy olyan politikától független kitüntető cím adományozása, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. Évek óta több száz jelölés érkezik elbírálásra az előre meghirdetett 10 kategóriában, a jelölt lehet egyetlen személy vagy alkotói csoport, közösség illetve egyesület. A VOSZ kibővült elnökségi ülésén szakmai érveket figyelembe véve választják ki közülük a kategóriagyőzteseket.
2021. 10. 22., 15:51
Mit csinál a TDM? Mit csinál a Kalocsa mellett több települési önkormányzat, valamint több közcélú civil és gazdálkodó szervezetek közös tulajdonában álló Kalocsa és Térsége Turisztikai Kft.? Kevesen látnak bele a nonprofit Kft. működésébe, ők most a társaság működéséről szóló beszámoló elfogadását célzó képviselő-testületi előterjesztés mellékletéből kaphatnak választ kérdéseikre.
2021. 10. 21., 15:31
Még az előző kiállítás – Magyar Zita kerámiái – is látható volt a Fazekas Alkotóházban vasárnap délután, ahol a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tagjai által a krumplis pogácsa készítésének tudományával, egyúttal, a házigazda Kovács László jóvoltából a kemencés sütés-főzés fortélyaival ismerkedhettek az érdeklődők.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 10. 26., 08:50
33 sofőr esetében helyszíni bírságot alkalmaztak, 39 személynek közigazgatási bírságot szabtak ki, és 173 fővel szemben közigazgatási eljárás indult. Még >>>
2021. 10. 25., 13:39
A pályázat kiírásáról a legutóbbi testületi ülésen döntöttek a képviselők. A határidő: december 7. Még >>>
2021. 10. 25., 08:30
A férfit három nappal később ellenőrizték, miközben ismét vezette járművét. A férfit ismét előállították a rendőrkapitányságra. Még >>>
2021. 10. 24., 11:13
Kettős nemzeti ünnepünket szentmisével és evezős bállal zárta Kalocsa Város polgármestere. Még >>>
2021. 10. 23., 15:23
Lakatos György, fagottművész és Gábor-Nagy Nóra, zongoraművész adott csodálatos koncertet péntek este a Kamarateremben Liszt Ferenc születésnapjának 210. évfordulójára! Még >>>
2021. 10. 23., 14:04
Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságát, hogy a Sörház köz forgalomkorlátozását 2021. október 29-ig meghosszabbították a csapadékcsatorna elvezető rendszer javítása miatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

Az Európai Védelmi Ügynökség égisze alatt futó Helikopter Harcászati Oktatói Kiképzés (Helicopter Tactics Instructor Course, HTIC) vette kezdetét az MH Pápa Bázisrepülőtéren október elején.
Második alkalommal rendezték meg Balatonakarattyán a helikopter pilóták és fedélzeti technikusok találkozóját, ahol - a műszaki állomány mellett - a polgári szakszolgálatnál tevékenykedő pilóták is tiszteletüket tették október 9-én, szombaton.
Az Air France Nizza és Párizs – Orly között teljesített járatot az eddigieknél jóval nagyobb arányban, 30 százalékban fenntartható kerozint használó repülőgéppel.
Friss hírek a KC-390-es gyártósoráról, ezúttal azonban még nem a magyar szállítógépekről, hanem az első portugál példányról. Mutatjuk az Embraer videóját!