2023. 09. 28. csütörtök
Vencel
: 388 Ft   : 368 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Rengeteget hibáztunk a mérkőzés során

Rengeteget hibáztunk a mérkőzés során
Tamás Ferenc  |  2023. 09. 14., 18:50

Szeptember 10-én, vasárnap elkezdődött az erőltetett menet a Kalocsai KC vármegyei első osztályban szereplő női gárdája számára. Azt rögtön leszögezhetjük, hogy lányaink igencsak idény eleji formát mutattak mind támadásban, mind pedig védekezésben.

Azt a látottak után máris kijelenthetjük, hogy nem játszott jól a Dávidházi-csapat, csikorgott a gépezet, sőt, nem volt folyamatosan és tudatosan felépített csapatjátékunk sem. Pontatlanok és előkészítetlenek voltak a lövéseink, mindeközben számtalan technikai hibát is vétettünk.

Szélről, szinte gólt is alig tudtunk szerezni. A vendégek olykor átrobogtak a sáncainkon, betöréseiket képtelenek voltunk blokkolni, amelyeket sokszor gólra tudtak váltani - lyukas volt tehát a falunk, miközben hiányzott védőjátékunkból az egészséges agresszivitás.

Figurális játékunkban nehezen lehetett felfedezni a tudatos elemeket, de egyeseknél “dadogott” a labda is. Igaz, az ellenfelünk az előző szezonban még az NB II. ötödik helyén állt, tehát egy iskolázott kézilabdát játszó rutinos csapattal találkoztunk a bajnoki nyitányon.
Sajnos, ezúttal kapusaink sem tudtak hozzátenni a csapatteljesítményünkhöz, arról már nem is beszélve, hogy lányaink ezúttal nem tudták tűzbe hozni a lelátó publikumát.

Talán több előkészületi találkozót is leköthettünk volna, vagy ha elindulunk egy-két felkészülési tornán - mert a látottak alapján mintha a meccselés is hiányzott volna a repertoárunkból.

Igaz, nem vagyunk profi csapat, csupán lányaink lelkes amatőrök, akiknek értékrendjében előkelőbb helyen áll a nyári pihenés és a nyaralás, mint a kézilabda.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Kalocsai KC - Mizse KC 28-34
100 néző, vezette: Rákóczi Péter, Husti Ákos
Kalocsa: Shuck D.-Czuczu A., Papp R.1, Doszpod A.4, Dávidházi-Alföldi B.3, Horváth F.14, Torgyik R.3.
Csere: Lakatos R.1, Tóth G.2, Rokozov R.1, Kovács N., Bors R., Deák M. (k.), Horváth G., Mayer V.
Edző: Dávidházi Sándor
Az eredmény alakulása: 7.p.: 3-3, 14.p.: 4-7, 20.p.: 8-11, 26.p.: 9-16, 35.p.: 13-21, 40.p.: 17-23, 50.p.: 21-28, 56.p.: 25-32.
Hétméteresek: 8/7, illetve 6/3. Kiállítások: 10, illetve 4 perc.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 07:10
Muzsikaszótól lesz hangos a város, amikor néptáncosaink színes forgataga a város hét pontján tart majd bemutatókat a Kalocsai Szüreti Felvonulás keretében. A helyszínek közt nyolc lovas kocsi szállítja majd a hagyományőrzőket, akik között talán már határon túliakat is láthatunk majd. Mutatjuk az időpontot és a helyszíneket!
2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 28., 10:12
Egy hónap múlva délután öt órakor már sötét lesz. Még >>>
2023. 09. 28., 09:14
Igazi C-vitamin bomba a piros csipkebogyó! Még >>>
2023. 09. 27., 16:56
A Kórházlelkészi Szolgálatának működése - mely a „Kéz a kézben” nevet kapta - jóval túlmutat a lelkipásztori szentségkiszolgáltatáson és az időszakos kórházi szentmiséken. Még >>>
2023. 09. 27., 10:33
Valaki kihasználta, hogy a vendégek nem zárták be az ajtót; az ismeretlen a szobából elemelt közel 150.000 forintot. Még >>>
2023. 09. 26., 12:16
Úgy tett, mintha megcsalt férjként rajtakapta volna az asszonyt és egy gázriasztó pisztollyal kirabolta a „házasságtörésben vétkes" férfi riválisát. Még >>>
2023. 09. 25., 17:54
A tűz felügyelet nélkül nem hagyható, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell annak biztonságos eloltásáról. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK