2022. 01. 22. szombat
Artúr, Vince
: 357 Ft   : 315 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Siklós sáncait is bevette a Kolics-légió

Siklós sáncait is bevette a Kolics-légió
Tamás Ferenc  |  2020. 10. 14., 15:49

Az ősz negyedik játéknapján október 9-én, pénteken este az eddig még győzelem nélkül álló örök rivális MK Pelikán – Siklós KC otthonában vendégszerepelt a Kalocsai KC együttese, amely viszonylag szoros kezdés után a második játékrészben már knockoutolta ellenfelét.

A Siklós KC elleni összecsapásaink köztudottan igazi derbinek számítanak az NBII. Dél-nyugat csoportjában, hiszen mindkét klub többszörös bajnoknak tekintheti magát ebben a mezőnyben. Sőt, mindkét együttes szerepelt már az NBI/B-ben is, arról már nem is beszélve, hogy a két alakulat szurkolótábora is mindenkoron respektálja egymást, akár a Tenkes alján, vagy akár Kalocsán vívják az ütközetet. Igaz, az október 9-i, találkozó végére az is kiderült, hogy „ez” a Siklós már nem „az” a Siklós, amellyel korábban olyan nagy ütközeteket vívtunk.

Ugyan az elején dekoncentrált befejezéseinknek is köszönhetően szó szerint naggyá tettük a kapusukat, ekkor még helyzetkihasználásunk messze elmaradt a megszokottól – mintha csak Kolics mestert bosszantották volna – A szerk.) Aztán, ahogy varázsütésre fáradni kezdett a hazai alakulat, úgy szaladt át sáncaikon a Kolics-rohamosztag, ekkor már Szvétek, Rumi és Katona góljainak köszönhetően egyre hizlaltuk a „tisztes távolságot”. Ekkora már mind ötletességben, mind lendületben kategóriával jobb volt a Kolics-bandérium. Az utolsó tíz percben aztán a felhozott labdáink dinamikájából odaadóan olyan sebességkülönbség volt támadóink és az ellenfél védők játéka között, ami nem is eredményezhetett mást, mint kétszámjegyű győzelmet (35–23).

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


FOLYTATÁS OKTÓBER 18-ÁN, VASÁRNAP 16 ÓRÁTÓL KALOCSÁN, AMIKOR MAJD A SATELIT SE SOMOGYTARNÓCA GÁRDÁJA ÉRKEZIK HOZZÁNK

amely együttes jelenleg kieső helyen áll az NBII. Dél-nyugat csoportjában a férfiak tizenkét csapatos mezőnyében. Előtte 14 órától már a két klub ifjúsági csapata mérkőzik egymással, ahol a Szvétek-tanítványok az összecsapás favoritjai.

MK Pelikán- Siklós KC – Kalocsai KC 23–35 (14–17)
100 néző, vezette: Kovacsik G., Polgár Cs.
Kalocsa: Barabás T. – Tóth G. 2, Katona B. 7, Schaffer R., Szvétek B. 11, Virág R. 2, Rumi Á. 7. Csere: Vidók P. 2, Balla G. 2, Bock M. 2, Balázs P. (k.), Markó T., Jagicza M. (k.), Horváth R., Drenkovics M. 
Edző: Kolics János.

Az eredmény alakulása: 9.p.: 2–3, 18.p.: 9–7, 25.p.: 12–11, 35.p.: 16–21, 40 p.: 18-26, 50.p.: 20–29, 57.p.: 23–33.

Hétmétresek: 4/2, illetve 5/3, Kiállítások: –, illetve 2 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 01. 19., 14:00
Indulnak a választási előkészületek. A kampány hivatalosan a február közepén kezdődik, ám az eseményre nem csak a pártoknak és a választóknak, hanem a lebonyolító szerveknek is föl kell készülniük. A kalocsai Választási Iroda felhívást tett közzé a szavazatszámláló bizottságokba való jelentkezésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 01. 22., 12:58
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új honlapjára hasonlító, minden bizonnyal adathalászatra létrehozott „csaló portál” jelent meg az interneten – figyelmeztetett tegnapi közleményében a hivatal. Még >>>
2022. 01. 21., 16:19
Ahogy azt már a kormány bejelentette, az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány. Még >>>
2022. 01. 21., 12:10
Ahogy Európában is egyre több tapasztalat gyűlik össze az omikronról, Németország vezető virológusa is korrigálni látszik álláspontját. Szerinte már ki lehet jelenteni, hogy ez a variáns általában kevésbé súlyos megbetegedést okoz, mint elődei. Még >>>
2022. 01. 21., 09:57
2021 májusában a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ közreműködésével Kalocsa is csatlakozott a Digitális Jólét Programhoz, melynek célja az volt, hogy a kalocsai önkormányzat területén minél magasabb szintű okos városfejlesztések valósulhassanak meg - írja dr. Filvig Géza közösségi bejegyzésében. Még >>>
2022. 01. 21., 09:16
Várhatóan 2022. 01. 26-ig a Tomori Pál utca gallyazási munkálatai folytatódnak. Még >>>
2022. 01. 20., 18:02
Gyopáros Alpár kormánybiztos úr már második alkalommal érkezett körzetünkbe annak érdekében, hogy a vezetése alatt álló Magyar Falu Programról személyesen tájékoztassa településeink polgármestereit. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés