2023. 06. 02. péntek
Anita, Kármen
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Sohasem látott izgalmas végjáték

Tamás Ferenc  |  2023. 03. 25., 16:00

Március 17-én, pénteken este Kisteleken játszotta soros bajnoki fordulóját a Kalocsai KC női gárdája a Tisza Volán SC vendégeként, ahol a házigazdák egy esetleges győzelemmel megelőzhették volna az elöttük álló Kiskőrös hölgykoszorúját.

A Dávidházi Sándor edzette mieink a bajnoki rájátszás előtt már biztos felsőházi résztvevők voltak, hiszen több pont előnnyel már a második helyet birtokolják a tabellán (8 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség), míg a házigazda bajnoki mutatói ennél jóval gyengébbek (5 győzelem, 0 döntetlen, 6 vereség).
A megyénken kívüli ellenfél, Tisza Volán SC női együttesétől tudni kell, hogy új „színként” jelentkeztek be a Bács-Kiskun megyei női mezőnybe,  és az ősszel Kalocsán csupán lányaink dekoncentrált játékán múlott, hogy nem vertük meg őket tisztességesen, hanem csak egy volt közte a különbség (35-34).

A kisteleki sportcsarnokban aztán a visszavágón kiderült, hogy hasonlóan szoros, már-már idegőrlő végjátékban, az utolsó másodpercben szerzett Dávidházi-Alföldi Babett góllal egyenlített a Kalocsa (31-31). Igaz, egyetlen kapusunkat, Rokolyáné Ilyés Valentinát két gólos vezetésünknél az 54. percben két percre kiállították. Ezt követően 27-27, 27-28, 28-28, 28-29, 29-29, majd 30-30 lett az eredmény, ám a hazaiak 4(!) másodperccel a vége előtt 31-30-ra módosították az állást, ám a lefújáskor Babettnak köszönhetően már 31-31-et mutatott a csarnok elektromos eredményjelzője.

Tisza Volán SC – Kalocsai KC 31-31 (17-16)
60 néző, vezette: Kovács Gergő, Papp Béla
Kalocsa: Rokolyáné Ilyés V.-Czuczu A., Doszpod A.2, Papp R., Horváth G., Horváth F., Torgyik R.4.
Csere: Dávidházi-Alföldi B.4, Tóth G.1, Lakatos R.1, Szabó B.3, Szabadi I., Szabadi R., Tóth E., Bors R.2.
Edző: Dávidházi Sándor
Az eredmény alakulása: 10.p.: 4-1, 16.p.: 8-8, 25.p.: 13-13, 29.p.: 17-16, 34.p.: 18-18, 47.p.: 22-24, 51.p.: 25-27, 59.p.: 31-30.
Hétméteresek: 7/7, illetve 4/4. Kiállítások: 12, illetve 10 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-05-30 12:49:46
A Kalocsa TV Magazin műsorában ezúttal a török Akkuyu erőmű építésének újabb fontos állomásáról számolnak be: megérkezett az első üzemanyag szállítmány. Az ottani projektben szerzett tapasztalatokat a Paks II. Atomerőmű építése során is hasznosítják. A műsorban szó lesz még az új blokkok manőverezőképességéről, beszámolnak a Paks II. Tudásmenedzsment Akadémia legutóbbi előadásáról, végezetül a TámogAtom sorozat Pata Jenő Gábor géderlaki plébánossal készült epizódját láthatják. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 01., 17:00
Az előterjesztés napirendre vételét 285 képviselő támogatta a 450 fős parlamentben. Még >>>
2023. 06. 01., 12:00
Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás azt lehetővé teszi, június elején megkezdődik az ellenük való védekezés. Még >>>
2023. 05. 31., 16:53
Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Még >>>
2023. 05. 31., 14:10
A XXXI. Kék Madár Fesztivál péntektől vasárnapig tartó programpalettáján különféle kulturális, gyermek és könnyűzenei programok szerepelnek. Még >>>
2023. 05. 31., 14:00
A fedélzeten tartózkodó katonaorvosokkal tartott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is. Még >>>