2026. 02. 16. hétfő
Julianna, Lilla
: 378 Ft   : 318 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Szűk fél óra rémálom, remek kezdés után

Szűk fél óra rémálom, remek kezdés után
Tamás Ferenc  |  2024. 05. 08., 10:37

Pedig május 4-én, szombaton este úgy indult férfi kéziseink találkozója, hogy remek kezdés után sima győzelmet aratnak pécsi vetélytársuk ellen, ám a második játékrész látványos összeomlását értetlenül fogadta a kalocsai csarnok publikuma. Így, mondhatnánk azt is ironikusan, hogy végjátékból vígjáték lett a 60 perc során, de hogy egy már megnyert meccset – nyolc gólt volt az előnyünk – hogy tudtunk kétgólos vereségre váltani, az maga a klub eddigi történetének legnagyobb rejtélye.

Csapatunk remekül kezdett a mérkőzés során, hiszen már 5-1-re vezettünk a 6. percben a számunkra a kiesés elkerüléséért vívott sorsdöntő találkozón. Ezúttal nem akartam semmit a véletlenre bízni a Szvétek tanítványok, sőt a félidőre már egyenesen hétgólos előnyhöz jutottunk (17-10). Ekkor, minden gond nélkül működött a csapatgépezet, sőt a második játékrész elején az előnyünket megtoldottuk még egy góllal (18-10).

A fordulás után azonban varázsütésre megváltozott minden. A mieink kezdték a párharcaikat elveszíteni, majd egyre inkább jött a „fizikális pánik”, majd szép lassan kopni kezdett a már megszerzett előnyünk is. A második játékrész elején – 20-15, majd a közepén már 25-22 lett a meccs állása, sőt hat perccel a vége előtt utolértek bennünket (31-31). Sőt, alig másodpercekre rá már a vezetést is átvették (32-35). Ki gondolta volna a látványos kezdésünk után, hogy a Pécs nyolcgólos előnyünk birtokában még visszajön a meccsbe? Talán ilyenre még nem is volt példa NB II-es felnőtt csapatunk története során. Talán túlzás, de legközelebb már csapatunk jövője lesz a tét.

Kalocsai KC – Pécsi VSE 35-37 (17-10)
vezette: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Kalocsa: Jagicza M. – Vidók P. 4, Vancsics J. 8, Schaffer R. 5, Schmidt R. 1, Bock M. 4, Rumi Á. 7.
Csere: Dainese N. 5, Katona O. 1, Varga E., Markó T., Princzes D. (k.)
Az eredmény alakulása: 6.p.: 5-1, 13.p.: 10-3, 27.p.: 17-9, 35.p.: 20-15, 44.p.: 25-22, 53.p.: 31-30, 57.p.: 32-35
Hétméteresek: 4/4, illetve 5/3. Kiállítások: 4, illetve 8 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 13., 10:34
A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola szeretettel hívja és várja az érdeklődőket 2026. február 19-én, csütörtökön 18 órára a Kamaraterembe, ahol ünnepi növendékhangversenyt rendeznek Fuchs Ferenc emlékére.
2026-02-12 10:57:55
Csütörtökön kezdetét veszi az ország egyik legismertebb télűző népszokása: február 12. és 17. között hat napon át a hagyományoké és a közösségi programoké lesz a főszerep Mohácson. Idén 76 busócsoportba szerveződve több mint 2700 regisztrált beöltöző vesz részt az eseményen.
2026-02-11 15:01:49
Holnap, február 12-én, csütörtökön délután egy órai kezdettel tartják a kalocsai grémium következő ülését a Városháza Dísztermében. Ekkor terjeszti elő a polgármester Kalocsa Város Önkormányzata és intézményei 2026. évi költségvetési rendeletének tervezetét, de több más, sokakat érintő kérdésről is dönthetnek a képviselők.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 16., 11:00
Február 12-én őrizetbe vettek egy 28 éves kecskeméti férfit, aki a gyanú szerint hónapok óta lopott a városban. Elsősorban kerékpárokat tulajdonított el, de más bűncselekmények is a számlájára írhatók. Végül egy sikertelen értékesítési kísérlet buktatta le. Még >>>
2026. 02. 16., 10:45
Elképesztő mennyiségű jövedéki termékre (cigaretta és alkohol) bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság adóellenőreinek kockázatelemzése alapján. Még >>>
2026. 02. 14., 09:00
Gyanús viselkedése vezette nyomra a járőröket Kiskunfélegyházán, ahol végül egy több bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el. Még >>>
2026. 02. 14., 08:59
Az Epilepszia Világnapja célja a társadalmi érzékenyítés és a betegséggel kapcsolatos tévhitek eloszlatása. A kezdeményezés a megértést és az elfogadást erősíti. Még >>>
2026. 02. 13., 11:07
Február 13-án Budapest ostromának befejezésére emlékezünk. A 1944–45-ös harcok a főváros és az ország történelmének egyik legsúlyosabb időszakát jelentették. Az emléknap a civil áldozatokra és a háború pusztítására is figyelmeztet. Még >>>
2026. 02. 13., 10:16
A Víz Világnapjához kapcsolódva rajzpályázatot hirdet a Kiskunvíz Kft. „A víz összeköt minket!” címmel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK