2023. 02. 01. szerda
Ignác
: 390 Ft   : 358 Ft Benzin: 655.9 Ft/l   Dízel: 717.8 Ft/l   Írjon nekünk

Tizenharmadik sikerét aratta a Kolics-legénység

Tamás Ferenc  |  2017. 03. 16., 17:36

A bajnokság tizenötödik játéknapján a listavezető Kalocsa a Baja társulatát fogadta hazai környezetben, ráadásul azt a gárdát, amely szerb légiósainak köszönhetően sohasem kér, de nem is ad kegyelmet mindenkori ellenfelének. Igaz, a mieink 24 bajnoki pontjával szemben a vízivárosiak eddig csupán hetet szereztek, amivel a mezőny tizedik helyén szerénykedtek.

A március 11-én, szombaton este lejátszott megyei derbin aztán Szvétek Balázsék szó szerint besöpörték a győzelmet, amelyet a 14 gólos különbség is fényesen alátámasztott.

A fiúk ezúttal is

hiba nélkül hozták a Kolics mester által megkomponált taktikát,

miközben a játék valamennyi elemében felülmúlták vetélytársukat.

A KKC ezzel már a tizenharmadik sikerét könyvelhette el a tizenöt bajnokija során, amely önmagáért beszél a 87(!) százalékos csapatteljesítmény mellett.

Lakatos, Katona, Tamaskó, Szvétek és a többiek ezúttal is magas hőfokra hangolták a lelátó törzsközönségét, amelyet aztán a csata végén a szokásos koreográfiával köszönt meg az együttes.

Folytatás március 18-án, szombaton a Hőgyészi SC otthonában, amely gárda már bejelentkezett a dobogóra ácsingózok hat csapatos népes táborába. A hírek szerint erre a mérkőzésre is különbuszt indít szurkolóinak a KKC vezetése.

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– Az ellenfél újabb két meghatározó átlövőt igazolt a tavaszra, akik a meccs elején bizonyították is a klasszisukat. A félidő végére aztán már látszott, hogy az iramot diktáló csapatunkkal szemben nem tudják felvenni a versenyt a folytatásban. Egyre jobban látszott a fáradság jele idősebb csapatukon, miközben mi még lelkesebben harcoltunk – labdaszerzés és indításból több gólt is szereztünk –, és ekkor már fantasztikusan jól játszottunk. Bíztató volt a fiúk hozzáállása, amely a végeredményben is tükröződött, de örömmel töltött el a végjátékban Schmidt Raul három klasszikus átlövőgólja is. Mindez együtt egy rég nem látott hangulatú jó meccset eredményezett, amely bizakodást adhat mindannyiunknak az eredményes folytatáshoz.

KKC – Bajai KSE 33–19 (15–10)
150 néző, vezette: Hovány I., Ubornyák Z.
Kalocsa: Lakatos – Romsics 2, Katona 11, Kanalas 2, Szvétek 4, Tóth B. 1, Tamaskó 9. Csere: Balla, Rumi 1, Schmidt 3, Baksa R., Schaffer, Óvári (k.), Balázs (k.), Varga. Edző: Kolics János.
Hétméteresek: 2/2, illetve 6/6.
Kiállítások: 4, illetve 4 perc.


Az oldalt támogatta a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Nagyításért kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 01. 29., 08:24
Január 20-21-én iskolánkat, a Kalocsai Szent István Gimnáziumot képviseltük Kecskeméten, a Neumann János Egyetem által meghirdetett 24 órás logisztikai versenyen. Az Izsáki úti új campuson a logisztikához köthető feladatokat és egy nagy projektfeladatot kellett teljesítenie πz2a nevű csapatunknak, melynek tagjai: Molnár Fruzsina, Rideg Árpád, Vida Zolta - tudtuk meg a portálunknak küldött beszámolóból.
2023. 01. 27., 12:27
A Kamarateremben Cseh Tamás dalait adta elő Papp Róbert, Kalocsa díszpolgára, valamint fia, ifjabb Papp Róbert. Az énekes-gitáros zenéjének egy parafrázisához Papp Róbert dalához Berta-Somogy Lajos írta a dalszöveget, aki prózai szövegek felolvasásával idézte meg Cseh Tamás kivételes egyéniségét.
2023. 01. 26., 08:05
November végén hirdettek nyílt pályázatot a Kossuth Lajos utca 16-18. szám alatti egykori kollégium épületére. A pályázat érvényes ajánlat nélkül zárult. Nem maradtunk le a vásárról. Hasonlóképp sikertelen volt egy Csokonai utcai lakóingatlan értékesítésére kiírt pályázat, amelyet szintén ismét kiírnak.
2023-01-25 16:31:00
A Kalocsa környékén élő képzőművészek több éves hagyományt követve megrendezett tárlathoz ezúttal a Dunatáj Fotókör kiállításra is kapcsolódott. A megnyitón közreműködött és köszöntőt mondott Lakatos György fagottművész, városunk díszpolgára. A kiállítást megnyitotta Budai Viktória művészettörténész, a Schöffer Gyűjtemény vezetője.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 02. 01., 13:27
A tegnapi, házon belüli egyeztetések után ma az intézmények vezetőivel egyeztetnek a Polgármesteri Hivatalban. Még >>>
2023. 02. 01., 08:45
Tíz hónapostól 3 évesig jöhetnek szóba az egészséges kutyusok. Gazdáik február 17-éig, e-mailben küldhetnek ajánlatot a vásárra. Még >>>
2023. 01. 31., 09:09
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy vita során olyan súlyosan bántalmazta a nehezen mozgó, leromlott egészségi állapotú feleségét, hogy 11 bordája eltört. Még >>>
2023. 01. 30., 14:56
Így alakult a Duna és a Tisza vízállása hétfőre a hydroinfo.hu adatai alapján. Még >>>
2023. 01. 30., 10:35
A szívroham és a stroke valószínűsége 40 és 50 százalékkal alacsonyabb volt azok körében, akik ennyit gyalogoltak. Még >>>
2023. 01. 29., 17:35
Minden olyan rövid időn belül történt, hogy a két pilótának esélye sem volt a katapultálás folyamatának beindítására. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK