2026. 04. 13. hétfő
Ida
: 366 Ft   : 313 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Továbbra is csoportja élén a KKC

Tamás Ferenc  |  2025. 10. 26., 14:00

Október 19-én, vasárnap délután Siklóson játszotta ötödik őszi mérkőzését a Kalocsai KC gárdája, ahol ellenfele az ötödik helyen álló Siklós KC gárdája volt.

Csapatunk már zsinórban ötödik sikerét érte el és az NB II. “E”-csoportjának élén áll. Első találkozónkon legyőztük a NEKA U21-es csapatát, majd a Nagykanizsa következett a sorban (50-21). Ezt az ősi ellenfél, a Nagyatádi társulat követte (41-31), majd a Mecseknádasd jött a sorban (24-27), őket pedig a Siklós KC követte (30-36) – így jött össze a zsinórban szerzett öt győzelem.

A Siklós KC csapatával már régóta viaskodtunk “Dél-Nyugaton”, ahol felváltva értünk el sikereket, ám a mostani győzelmünk azért nagy siker számunkra, mert a korábban a magasabb osztályt (NBI/B) is megjárt hazaiak évekkel korábban nagy ellenfeleink voltak a csoportban. 

A csapat pazar eredménysora a következő: 
1. Kalocsai KC          5          5          0          0          193-142          10 p.


FOLYTATÁS NOVEMBER 8-ÁN, HAZAI KÖRNYEZETBEN A VÁROSI SPORTCSARNOK ARÉNÁJÁBAN 18 ÓRAI KEZDÉSSEL, 

ahol a Vax KE Sárbogárd lesz majd az ellenfelünk. 

Siklós KC – Kalocsai KC 30-36 (18-19)
vezette: Kertész Bálint, Miháldinecz József
Kalocsa: Rózsavölgyi L. - Kovács Á. 5, Vancsics J.6, Schmidt R.4, Dainese N. 9, Bock M.7, Vidók P.3.
Csere: Virág T.1, Urbán T.1, Jagicza M. (k.), Iván D., Esze B., Varga E.
Edző: Szvétek Balázs
Az eredmény alakulása: 6.p.: 6-4, 15.p.: 14-12, 22.p.: 15-15, 28.p.: 16-15, 35.p.: 22-23, 41.p.: 24-26, 50.p.: 27-30, 58.p.: 29-34.
Hétméteresek: 2/1, illetve 2/1. Kiállítások: 10, illetve 8 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-11 16:00:10
Néhány napja városunk polgármestere csúsztatásokkal, valótlan tartalmú és hangulatkeltő közösségi médiás poszttal próbálta befolyásolni a közvéleményt. Korábbi valótlan állításait visszhangozta az általa támogatott párt képviselőjelöltje. Ne hamis információk alapján hozzanak döntést! – 2 in 1: tény és vélemény egy cikkben.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 13., 10:35
Ismerősük támadt két férfira egy kecskeméti italozás során. A 21 éves elkövetőt a rendőrök néhány órán belül elfogták. Még >>>
2026. 04. 13., 10:30
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a Duna közelében tartózkodók: egy elszabadult úszómű sodródott a hajózási útvonalban, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei fogtak be és rögzítettek. Még >>>
2026. 04. 13., 09:09
Látványosan erősödött a forint hétfő reggelre. Ilyen erős szinten legutóbb 2023 nyarán járt a magyar fizetőeszköz. Még >>>
2026. 04. 12., 17:00
Április 12-én az emberiség egyik legnagyobb álmát ünnepeljük: az űr meghódítását. Az űrhajózás világnapja a felfedezés, a bátorság és a tudomány diadala. Még >>>
2026. 04. 12., 12:07
A kerékpárlopások jelentős része megelőzhető lenne megfelelő lezárással. A szakemberek szerint néhány egyszerű szabály betartásával sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Még >>>
2026. 04. 11., 13:46
A Fidesz és a Mi Hazánk plakátjait csütörtök reggelre firkálták össze és szaggatták le ismeretlenek. Még >>>
2026. 04. 11., 11:10
Április 11-én Debrecen városa kerül a figyelem középpontjába. A jeles napon a város múltját, értékeit és közösségét ünneplik. Még >>>
2026. 04. 11., 10:55
Április 11-én a verseké a főszerep Magyarországon. A magyar költészet napján irodalmunk legszebb alkotásai és alkotói előtt tisztelgünk. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK