2026. 05. 20. szerda
Bernát, Felícia
: 361 Ft   : 312 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Túl a harmadik teszttalálkozón – Formálódik a Kolics-legénység a bajnoki rajtra

Tamás Ferenc  |  2018. 02. 07., 13:01

Február 2-án, pénteken este már harmadik erőfelmérőjét tartotta a Kalocsai Kézilabda Club férficsapata a bajnoki rajtra hangolódás jegyében, amikor a Kolics-tanítványok a szintén NBII-es dunaföldvári Holler UFC együttesét fogadták.

A 2 x 35 perces teszttalálkozón az edzőknek ismét lehetőségük nyílott a taktikai repertoár szélesítése mellet embereik több poszton való bevetésére is, valamint

a 70 perces rohanás a kondicionálást is kifejezetten jól szolgálta.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Csapatunk ezen az estén egy sokkal jobb kaliberű gárdával találkozott, mint legutóbb a megyei bajnokságban szereplő vadkertiek voltak, de a megjelent törzsszurkolók is megelégedve látták, hogy felnőttek a fiúk a komolyabb feladat végrehajtásához is, sőt az elejétől vezetve kézben tartották a meccs menetét, végig kontrollálták az ellenfél játékát.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– Immár a harmadik erőfelmérőnknek megfelelően javult a játékunk is, a védekezésünk pedig Szvétek és Kanalas vezérletével kiválóan működött. Ők középen, szépen felütköztették a lövőket, miközben vissza tudtak válltani a beállóra is. A jó védekezésből nagyon szép indításaink is voltak, de meg kell említenem Óvári Dani remek kapusjátékát is. Talán még nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelmünk, de tartom magam ahhoz, hogy ezúttal is mindenkinek lehetőséget adtam a bizonyításra.

KKC – Holler UFC 41–34 (23–12)
50 néző, vezette: Papp T.
Kalocsa: Óvári – Vidók, Katona, Kanalas, Szvétek, Schmidt, Rumi. Csere: Jagicza (k.), Balla, Baksa, Raffai, Schaffer, Rádóczi, Varga.
Edző: Kolics János.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-05-19 13:38:35
Idén ismét bebizonyosodott, hogy jó befektetés volt a kiskőrösi önkormányzat részéről a főtéri hatalmas rendezvénysátor, ami nyáron a tűző napsütés, tavasszal és ősszel pedig a zuhogó eső ellen nyújt védelmet a nagyközönségnek, amire a május 15-17. között megrendezett Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztiválon nagy szükség is volt. (x)
2026-05-19 11:07:53
A legkisebbeket és családjaikat várja szeretettel a Kalocsai Ünnepi Könyvhét záróprogramja június 20-án, szombaton 10 órától. A Tomori Pál Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában ezúttal „A takaró” című mesedélelőttön vehetnek részt az érdeklődők.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 05. 20., 11:32
Szerszámos szekrény, titkos rekesz, gondosan álcázott búvóhelyek – hiába próbálták elrejteni az illegális cigarettát, Sherry, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának szolgálati kutyája azonnal kiszagolta a „füstös titkot” Még >>>
2026. 05. 20., 11:24
Május 20-án a méhek világnapját ünnepeljük, amely a természet egyik legfontosabb „dolgozója” előtt tiszteleg. Bár sokan csak a méz miatt ismerik őket, szerepük ennél jóval nagyobb: nélkülük az élelmiszereink jelentős része is veszélybe kerülne. Még >>>
2026. 05. 20., 09:53
Továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás Bács-Kiskun vármegye útjain. A rendőrség legfrissebb közlekedésrendészeti összesítése szerint az elmúlt héten összesen 1496 sofőr lépte túl a megengedett sebességhatárt a vármegyében. Még >>>
2026. 05. 20., 09:49
Május 20-án éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje. Aki eddig nem nézte meg vagy nem fogadta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített bevallási tervezetét, annak a dokumentum a határidő után automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem minden adózóra vonatkozik. Még >>>
2026. 05. 20., 08:53
Súlyosan sérült, fiatal kutyához riasztották május 17-én késő délután az Összefogás Az Állatokért Kalocsa munkatársait. A bejelentés szerint egy bull típusú, körülbelül 10 hónapos kutya menekült be egy foktői ház udvarára, fején súlyos, vérző sérüléssel. Még >>>
2026. 05. 19., 09:48
Földrengés utáni mentési helyzetet szimuláló gyakorlaton vettek részt Bács-Kiskun vármegye önkéntes tűzoltó és kutatóegységei. A közös felkészülés célja az volt, hogy a csapatok bizonyítsák: képesek hatékonyan együttműködni egy nagyobb katasztrófahelyzet felszámolásában. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK