2024. 06. 15. szombat
Jolán, Vid
: 398 Ft   : 372 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

A Mi Hazánk az egyetlen Gyurcsány-mentes ellenzéki párt – Szabadi István és Szabó Patrik sajtótájékoztatója

Illés György Cinó  |  2021. 01. 15., 06:40

Kedden a doni emlékműnél tartott tájékoztatóján a Mi Hazánk pártigazgatói tisztét is betöltő megyei elnöke és kalocsai szervezetének elnöke a címben jelzett téma mellett megemlékezett a doni katasztrófa áldozatairól, valamint szólt a járványkezeléssel kapcsolatos álláspontjukról is.

A sajtótájékoztató apropóját ezúttal nem napi aktualitás, hanem a Don-kanyarnál 1943 januárjában elszenvedett katonai veszteségekről, az áldozatokról való megemlékezés adta.
Ám az alkalmat kihasználva a párt „lezárásellenes” álláspontját is ismertették, megfogalmazva javaslataikat, és kritikával illetve a hatályos kormányzati intézkedéseket, valamint megerősítették a kormányzó pártokkal és a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki pártokkal való szembenállásukat, Pártjuknak azoktól való egyforma távolságtartását.

A Doni hősökre emlékeztek

Az 1943-as doni áttörés áldozataira emlékezünk a mai napon, január 12-én. A 78 évvel ezelőtti doni katasztrófa az egyik legsúlyosabb vereségként vonult be a magyar hadtörténelembe, és a második világháború magyar történetének meghatározó eleme lett – idézte föl Szabadi István, hozzátéve:

SZINTE NINCS OLYAN MAGYAR CSALÁD, AKIT A DONI KATASZTRÓFA KÖZVETLENÜL VAGY KÖZVETETT MÓDON NE ÉRINTETT VOLNA.

Óriási áldozatokat követelt az elmúlt évszázadokban az, hogy az országunk meg tudjon maradni magyarnak itt, a Kárpát-medencében. Ezen áldozatok egyike az 1943. január 12-én a Don-kanyarban történt tragédia, ahol 200 ezer magyar katona erőn felül, embertelen körülmények között, – 30 Celsius-fokos hidegben, hiányos felszereléssel próbálta megállítani a nála jóval erősebb és jobban felszerelt Vörös Hadsereget. Kötelességünknek érezzük, hogy emlékezzünk a magyar honvédekre, akik életüket adták, és mindeközben megőrizték katonai becsületüket.

„FEJET HAJTUNK ÁLDOZATUK ELŐTT! DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK!”


Forrás: Mi Hazánk Mozgalom


Szabadi István ez után pártjuknak a járvány miatti lezárásokkal kapcsolatos álláspontját ismertette, amely szerint a hatályos rendelkezések egy része fölösleges, egy része kifejezetten a kívánttal ellentétes hatást ér el, míg más rendelkezések az egészségtudatos életmódot nehezítő volta miatt vélnek károsnak.
Ezért

Az uszodák megnyitását és a tornaórák újraindítását szorgalmazzák

Az uszodák és edzőtermek megnyitását, valamint a hónapok óta többnyire szünetelő testnevelésórák újraindítását szorgalmazza a Mi Hazánk Mozgalom.
Az önmagukat „lezárásellenes pártként” aposztrofáló szervezet szerint

az, hogy futni sem mehet a szülő, miután lefektette gyermekét, ugyanolyan kontraproduktív, mint a 19 órai boltzár, amely miatt csak összezsúfolódnak a vásárlók. Itt az idő feloldani a kijárási tilalmat!”– mondta Szabadi István, aki úgy vélekedett, hogy az uszodák megnyitására és a minisztériumi állásfoglalás nyomán hónapok óta többnyire szünetelő tornaórák,

A MINDENNAPOS TESTNEVELÉS ÚJRAINDÍTÁSÁRA VOLNA SZÜKSÉG,

az immunrendszer erősítése érdekében.
Szlovéniában ezért nyitják most meg az uszodákat és edzőtermeket – mutatott rá Szabadi. A párt szerint e téren Magyarországnak is lépnie kell.

EMELLETT A SZÍNHÁZAK, STADIONOK-SPORTCSARNOKOK ÉS MÁS SZÓRAKOZÓHELYEK, KÜLÖNÖSEN A VENDÉGLÁTÓHELYEK ÚJRANYITÁSÁT IS SZORGALMAZZA A MI HAZÁNK, AZZAL, HOGY AKÁR KORLÁTOZOTT LÉTSZÁMMAL, DE MŰKÖDHESSENEK ISMÉT JANUÁR 11. UTÁN.

Ezek a többségében kisvállalkozások nem bírnak tovább zárva tartani, tönkre fognak menni, hiszen a tavalyi évben is nagyjából négy hónapot zárva kellett lenniük. Egy vendéglátóhelyen egyszerre így sem tartózkodna több ember, mint pl. egy átlagos élelmiszerüzletben, nem beszélve a plázákról, ahol több ezer ember volt egyszerre jelen a múlt hónapban is – indokolt a pártigazgató.

A lezárások miatti veszteségek mellett az egészségügy korlátozott működése miatt is aggodalmát fejezte ki Szabadi István. Úgy vélte, felbecsülhetetlen egészségkárosodást szenvednek el az emberek a halasztott műtétek, az elmaradt kontroll- és szűrővizsgálatok miatt.

A vakcináról is van különvéleményük

A MI HAZÁNK TILTAKOZIK AZ OLTÁS LEHETŐSÉGÉVEL NEM ÉLŐK HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE ELLEN.

– hangzott el. Szabadi azt szorgalmazta, hogy legyen joga mindenkinek szabadon dönteni. Azzal érvelt, hogy ki úgy érzi, hogy rá fertőzésveszélyt jelenthet egy oltást visszautasító honfitársunk, az önmagát beoltathatja. Mindenki dönthessen a maga sorsáról, ne diszkriminálják a másként gondolkozókat – követelte a pártigazgató.


Forrás: Mi Hazánk Mozgalom


A Mi Hazánk az egyedüli Gyurcsány-mentes ellenzéki párt

A Mi Hazánk maradt az egyedüli Gyurcsány-mentes ellenzéki párt. A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely eltörölné a mentelmi jogot, kizárná a közéletből a volt kommunistákat, írni-olvasni tudáshoz kötné a szavazati jogot, az oktatásban pedig az integráció mindenáron való erőltetése helyett szegregálna is.

A Mi Hazánk bevezetné a sorkatonai alapkiképzést, 2030-ban népszavazást tartana az EU-tagságunkról, vagyonadót vetne ki a milliárdosokra és kitiltaná a homoszexuális propagandát az iskolákból. A Mi Hazánk dupla büntetést szabna ki a politikusbűnözőkre, megszüntetné a cigányügyi programokat és hatályon kívül helyezné a trianoni diktátumról szóló törvényt."– áll a pártnak a sajtótájékoztató után kiadott közleményében.
A Mi Hazánk Mozgalom különutas politikájáról a párt kalocsai szervezetének elnöke, Szabó Patrik beszélt a sajtótájékoztatón.

2020 év végén bejelentette az úgynevezett ellenzéki összefogás a Dk, az LMP, a Jobbik, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd, hogy közös listát állítanak a 2022-es országgyűlési választáson. Ezzel

EGYEDÜL A MI HAZÁNK MARADT MEG GYURCSÁNY-MENTES ELLENZÉKI PÁRTNAK.

[A jelenleg a bejutási küszöb alatt mért szervezetektől eltekintve – A szerk.]

AZ ÚGYNEVEZETT ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁST SZABÓ A HAZUGOK KOALÍCIÓJÁNAK NEVEZTE,

amit így indokolt:
Az összefogás vezére maga a főhazug Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett DK. Náluk a hazugságot meg sem kell magyarázni, hiszen maga Gyurcsány Ferenc mondta ki, hogy „hazudtunk reggel, éjjel meg este”.

Az egykor komoly programmal és táborral rendelkező, akkor még nemzeti radikális Jobbik mára tagság nélküli bohócpárt lett, melyről mostanában elnökének, a paprikajancsi Jakab Péternek a bohóckodása miatt lehet csak hallani.
A JOBBIK PONTOSAN ANNAK A GYURCSÁNY FERENCNEK A HAZUG POLITIKÁJA ELLEN JÖTT LÉTRE, AKIVEL MOST SZÖVETSÉGRE LÉPTEK, AZÉRT, HOGY A PÁR MEGMARADT VEZETŐNEK MEGMARADJON AZ ANYAGI JÓLÉTE.

Becsaptak több százezer vagy több millió embert, a szavazóikat és a saját tagságukat is. A jobbik pálfordulását nyugodtan nevezhetjük az új kori magyar történelem egyik legnagyobb árulásának. Nem tudom, a jelenlegi jobbikos vezetők, főleg akik a kezdeteknél is ott voltak, most hogyan tudnak tükörbe nézni?!”

Az LMP ezzel a névvel indult: Lehet Más a Politika, hogy alternatívát adjanak a 2010. előtti politizálásból kiábrándult, de az akkor még radikális Jobbikra sem akarnak szavazni. Most láthatjuk, hogy

EZ A POLITIKA MÉGSEM LETT MÁS ÉS MÁRA MÁR ŐK IS „BEGYURCSÁNYOZÓDTAK”.

Hasonlóképp a Momentum: bár Fekete-Győr András pártelnök véleménye Gyurcsányról nem is túl régen még más volt.

GYURCSÁNY FERENC MINISZTERELNÖKKÉNT MEGBUKOTT, LE KELLETT MONDANIA – Ő MÁR AKKOR ELVESZTETTE HITELÉT.

– mondta Szabó, a továbbiakban az ellenzési összefogás közös listás sajtótájékoztatóján elhangzottakról rántotta le a leplet.

A sajtótájékoztatón, amikor összefogásukat bejelentették, önmagával békében élő nemzetről és 15 millió magyar képviseletéről hazudoztak azok, akik román és szlovák pártok mellett kampányoltak. Azok, akik a 2004. december 5-ei népszavazás kapcsán elárulták hazájukat, és a határon túl élő nemzettestvéreink ellen uszítottak.”

Szabó Patrik számára különösen visszatetsző, hogy épp az a Jakab Péter beszélt erről, aki szerint a járványhelyzetben nem kell szolidárisnak lennünk a határon túli magyarokkal.

Szabad sajtóról beszéltek azok, akik a Gyurcsány-kormány idején jobboldali újságírókat próbáltak bűncselekmény gyanújába keverni és ártatlanul börtönbe juttatni. Az sem zavarja a baloldali szivárványos koalíció tagjait, hogy az RTL Klub a médiatörvényt semmibe véve hallgatja el évek óta a Mi Hazánk létezését.”Szabó szerint az is ellentmondásos, hogy az a Kunhalmi Ágnes beszél szabad és méltányos oktatási rendszerről, akinek pártja kormányzása alatt több száz iskolát és óvodát zártak be, és rengeteg pedagógust utcára téve.

A BALOLDALI ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁSNAK NINCS SEMMILYEN KOMOLY PROGRAMJA, CSAK AZ ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ ELLENI GYŰLÖLETRE ÉPÍTENEK

– mutatott rá Szabó Patrik, hozzátéve: hatalomra kerülésük esetén kiszolgáltatnák az országot idegen érdekeknek, megerősödne hazánkban az LMBTQ propaganda, határon túli testvéreinket magukra hagynák.

„ARRÓL NE IS BESZÉLJÜNK, HOGY SOKSZÍNŰSÉGÜK MIATT EGYMÁSSAL IS VESZEKEDNÉNEK HATALMI POZÍCIÓKON ÉS ANYAGI JAVAKON, ÍGY TELJES KÁOSZBA VEZETNÉK AZ ORSZÁGOT.”

A Mi Hazánk kalocsai elnöke a kormánypárt kritikájára térve úgy fogalmazott:

Az oligarchák térnyerése, a sokszor csak szóban nemzeti politizálás, az LMBTQ propaganda elleni elégtelen fellépése és más hiányosságok mellett

A FIDESZNEK AZ EGYIK LEGNAGYOBB BŰNE, HOGY GYURCSÁNY MÉG OTT LEHET A KÖZÉLETBEN, NEM LETT ELSZÁMOLTATVA ELVTÁRSAIVAL EGYÜTT.

A fentiekkel szemben a Mi Hazánk nemzetépítő programmal, a múlt sáros alakjaival nem beszennyezve kívánja magát megmérettetni a 2022-es országgyűlési választásokon – jelentette ki Szabó Patrik, hozzátéve:

Nekünk nincs oligarchánk, viszont van gazdasági programunk Virradat néven.”Programjuk első lépéseként a Mi Hazánk polgármesterei már most földet osztanak olyanok részére, akiknek nincs anyagi lehetőségük földvásárlásra, de szeretnének becsületesen gazdálkodni, amitől a vidék elnéptelenedésének megállítását várják.

A MI HAZÁNK AZ EGYETLEN PÁRT, AMELY ELTÖRÖLNÉ A MENTELMI JOGOT, KIZÁRNÁ A KÖZÉLETBŐL A VOLT KOMMUNISTÁKAT, ÍRNI-OLVASNI TUDÁSHOZ KÖTNÉ A SZAVAZATI JOGOT

– ismertette a főbb célkitűzéseiket Szabó.
Ezek közt szerepelnek még:

  • A Mi Hazánk bevezetné a sorkatonai alapkiképzést
  • 2030-ban népszavazást tartana az EU-tagságunkról
  • vagyonadót vetne ki a milliárdosokra
  • dupla büntetést szabna ki a politikusbűnözőkre
  • hatályon kívül helyezné a trianoni diktátumról szóló törvényt.


A Mi Hazánk ellen hatalmas a cenzúra. Az internetes közösségi oldalakon folyamatosan tiltják, törlik oldalainkat, vezetőink oldalait, hozzászólásainkat, megosztásainkat. Kérjük önöket, hogy ennek ellenére keressék azokat az internetes felületeket, ahol még ott lehetünk, tájékozódjanak folyamatosan bővülő programunkról, illetve egyéb tevékenységeinkről.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 12., 15:53
Családias légkört, magas színvonalú szakmai munkakörnyezetet és mások mellett munkába járási támogatást is kínálnak leendő munkatársuknak. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 06. 14., 12:18
A Bács-Kiskun vármegyében lévő többi határátkelőhely az eddig megszokott rendben működik. Még >>>
2024. 06. 14., 08:36
A kulturális, művészeti tematikájú portál a ma kezdődő Kék Madár Fesztivál kapcsán készített interjút a fesztiváligazgatóval. Még >>>
2024. 06. 13., 15:53
Az ösztöndíjat a KIMBA Birkózó Akadémia, a Birkózószövetség és a Testnevelési Egyetem által alapított ösztöndíj évente egy személynek ítélhető oda. Még >>>
2024. 06. 10., 13:24
A nagy érdeklődésre tekintettel két eredetileg nem hirdetett, délutáni turnus is indul Kovács László kalocsai Fazekas Alkotóházban. Még >>>
2024. 06. 08., 08:08
Kalocsán, június 10-én 6 órától 16-án 18 óráig felújítás miatt lezárják a közúti forgalom elől az 51. számú főút és a vasút kereszteződésében lévő Pataji úti átjárót. Még >>>
2024. 06. 08., 07:53
Hosszú ideje nem volt példa ekkora harcsatelepítésre a Dunán, 6 ezer szürkeharcsa kerül a folyamba. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK