2024. 06. 23.
Zoltán
: 398 Ft   : 372 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Csata Bolvári és Magóné szekértábora közt – Hatalmas küzdelem a kalocsai ellenzéki oldalon

Illés György Cinó  |  2024. 06. 06., 17:41

Június 4-én „Ne bízzuk Kalocsát Bolvári-féle politikai szélkakasokra!” címmel közölték a DK-közeli Ezalényeg.hu portálon azt a cikket, amely politikai kalandorsággal vádolja Bolvári Ferdinándot, azt vetve szemére, hogy minden politikai erőhöz odadörgölőzik, amelytől azt reméli, hogy hatalomra segítheti. A cikk fizetett politikai hirdetésképp jön szembe mostanában sok kalocsainak, így a célkeresztbe állított polgármesterjelölt és csapata is szembesült vele. A cikk megosztása alatt eléggé komoly hozzászólások születtek, ebből csemegézünk!

Azt azért bocsássuk előre, hogy az ellenzéki oldalon e nélkül is elég zavaros volt a helyzet, tekintettel arra, hogy míg a DK–Párbeszéd kampányarcai közt szerepel Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, aki még a plakátokról is visszanéz ránk Dobrev Klára és Karácsony Gergely mellől, így vélhető, hogy az MSZP támogatja a Gyurcsány Ferenchez köthető szervezet kampányát, addig Kalocsán a helyi szocialista alapszervezet egyik tagja Bolvári csapatát erősíti, és úgy tudjuk, a helyi tagság nagy része is mellette áll.

AHOGYAN ÖT ÉVE AZ ÖSSZEFOGÁS SE VOLT KÖNNYŰ, ÚGY TŰNIK, MOST A VÁLÁS IS ELÉG ZAJOSRA SIKERÜL A KALOCSAI BALOLDALON.

Nézzük a részleteket!

Az 
Ezalényeg.hu cikke szerint úgy Bolvári Ferdinánd váltogatja a pártokat, amikhez dörgölőzik, mint más az alsónadrágját, bármelyik politikai erőhöz jó képet vág, ha épp az kell ahhoz, hogy a hatalom közelébe kerüljön – írja a cikk szerzője, aki szerint egy vérbeli politikai szélkakas onnan ismerhető fel, hogy mindig oda fordul, ahonnan a jó szelek fújnak, és – amint fogalmaz – jellemtelen módon pontosan ezt teszi Bolvári Ferdinánd, a Békés Kalocsáért Egyesület polgármesterjelöltje.

Ennek példázására a szerző fölidézi, hogy 2019-ben Márki-Zay Péter és a Mindenki Magyarországa Mozgalom robbant be a köztudatba, ívelt felfelé a népszerűsége. „Bolvári Ferdinánd akkor Márki-Zayhoz és az MMM-hez dörgölőzött”, és támogatásukkal kampányolt, sikertelenül.
Most Magyar Péterhez dörgölőzik, tőle és a Tisza Párttól várja, hogy hozzásegítetik majd a hatalomhoz, tőlük remél hasznot – írja a cikk, amely így zárul:

Hogy bízhat egy választó egy ilyen emberben? Ha éppen a Fidesz jelentene neki ugrópontot, akkor fideszes lenne? Vagy ha polgármesterként éppen Kalocsa elárulása jelentene neki előnyt, akkor azt is gondolkodás nélkül megtenné?
Ne bízzuk politikai szélkakasokra Kalocsa sorsát!”

No, ez már a ’békéseknek’ is sok volt!

Érthető módon e sorok a Békés Kalocsáért Egyesület berkeiben és szimpatizánsaik körében erős ellenérzéseket váltottak ki, és komoly kommentháború alakult ki a cikk közösségi médiás megosztása alatt, nem kímélve a cikk vélt megrendelőjét dr. Magóné Tóth Gyöngyit és a DK–Párbeszéd, kalocsai tájszólásban: Veled Velünk Városunkért Egyesület jelöltcsapatát. Igaz, olyan is van, aki mást sejt a cikk hátterében.

Van, aki szerint ez nem igaz, és ez egy rosszindulatú írás.
Van, aki hozzáteszi, hogy ő sosem hallotta Ferdinándot mocskolódni, ezért vele sem kellene ezt tenni.
Van, aki szerint talán épp azért mocskolják a másikat, mert neki nagyobb az esélye, hiszen „a legesélyesebbet szokták bántani. „Féljetek csak nyugodtan” – teszi hozzá.
Hogy kinek kell félnie, egy másik hozzászólásból derül ki:
Bolváriné Gärtner Anikó, akit 2020 tavaszán egyhangúlag választottak a Békés Kalocsáért Egyesület elnökévé, a cikk megrendelőjeként dr. Magóné Tóth Gyöngyit sejti:

Ahhoz képest elég más irányt vett Magóné kampánya, amit eredetileg hirdetett. Összefogás, nem mocskolódik, csak Kalocsa érdekeit szolgálja,… Ezeknek az ígéreteknek homlokegyenest ellene megy. Ha már a kampányban így viselkedik, akkor milyen lenne polgármesterként?”Ám ebben nincs teljes egyetértés a hozzászólók közt:

szerintem a Bagóék csinálták” 
– írja egyikük.

Egy hozzászóló azt emeli ki, hogy a cikk fizetett hirdetésként érte el, miközben Kalocsán szórólapokon is támadják Bolvárit, hasonló mondanivalóval, és a szórólapról sem derül ki, hogy azt ki készítette, ahogyan az Ezalényeg.hu oldalt is „noname oldalként” aposztrofálja. Tény, hogy e cikk szerzőjéről ennyit lehet megtudni: „
Hírszerkesztő”. [ha az iménti, a szerzőre mutató link nem működik, akkor a hiba nem az Ön készülékében van! – A szerk.]
A hozzászóló úgy véli, hogy valakit lejáratni név nélkül ilyen "ez ilyen oldalakon, noname szórólapon

nemcsak, hogy nem korrekt, hanem kifejezetten... ótvar gáz!”A hozzászólók közt olyan is van, aki nem érti, hogy miért baj, ha így is van – tudniillik, ha Bolvári Ferdinánd valóban bármilyen politikai erővel összeáll, ha attól hatalmat remél –, és olyan is, aki egyetért, és osztja azt a cikk által sugallt véleményt, vagyis, hogy

érdekemberre nem bízható a városunk!”Ezzel szemben olyan is volt, akinek a cikk a szándékolttal ellentétes irányba döntötte el a szavazatát:

Nem gondoltam, hogy idáig jut el a "megrendelő". Ezzel el is dőlt a szavazatom.”A csalódott ellenzéki így látja:

Én eddig azt hittem az Orbán Viktor által létrehozott NER rendszer az "ellenség", - és Viktorunk trónfosztása a legfontosabb cél. Sajnos kiderül, nem az összefogás a legfontosabb cél... és hat ... mindenki-mindenki ellen ... csak remélem, hogy a szavazófülkébe a fény ’betör’.”Az erkölcsi tanulságot egy kommentelő így foglalja össze:

Az a baj hogy nem összefogás van, hanem széthúzás a pártocskák között, ezt az emberek is látják. Nagyon kiemelkedik az ego, a csak én elmélet. Nem lepődnék meg, ha a Fidesz nyerne.”A DK megkérte volna „barátság árát

A közéleti kérdéseket illetően mégis Király Róbert képviselő, a mostani helyhatósági választásokon képviselő jelölt e legtartalmasabb.

Tisztelt" DK média! Ez nettó hazugság, mivel 2019-ben (a szocikon kívül (mert akkor még nem hittek benne) minden ellenzéki párt [Bolvári] mögé állt, így 4 képviselőt juttatott be a testületbe Ferdinánd egyesülete úgy, hogy nem is kért bejutó helyet magának. Most is minden helyi pártszervezet mögénk állt, kivéve a DK, akinek hatalomvágya kielégíthetetlen volt (alpolgármesterség, 5 körzeti hely, lista 1. hely)!
A Tisza Párt senkivel nem tárgyalt, így nehéz lett volna velük hatalomra kerülni.... Mellesleg az Önök által sztárolt Magóné véletlenül nem volt MZP megyei koordinátora, vagy azt már gyorsan elfelejtették, hogy a Ferdinánd által képviselt ellenzéki erő segítette Gyöngyit a 2022-es országgyűlési választáson? A hatalomvágy Önöket szédítette meg, de most már nem tart sokáig...”

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 06. 21., 18:00
Az ügyészség a nőt többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja Még >>>
2024. 06. 21., 16:51
Bock József életműve példa arra, hogy szívós, kitartó munkával milyen eredményeket lehet elérni. Még >>>
2024. 06. 20., 09:01
Három év alatt 12 magyar és 4 cseh gazdasági társaságot vontak be az adóelkerülő tevékenységbe. Még >>>
2024. 06. 19., 14:34
Két bajai rendőr és mentős húzták vissza a hídra az öngyilkossággal fenyegetőző férfit. Még >>>
2024. 06. 19., 10:56
Az asszonnyal szemben több körözés volt érvényben. Még >>>
2024. 06. 18., 08:45
Bejelentés érkezett arról, hogy Akasztón valaki ittasan furikázik egy kék autóval délután. A rendőrök hamar az autó nyomára bukkantak, ami az egyik kereszteződésben, az út mellett egy virágosládán egyensúlyozott. A jármű vezetője ugyanis kanyarodás közben túlkormányozta a kocsit és felhajtott a betonból kiöntött elemre. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK