Mutatjuk Kalocsa 16 szavazókörének eredményeit: Magóné Tóth Gyöngyi 9, Font Sándor 7 szavazókörben nyert – Magóné szülőfalujában, Szakmáron 17,06 százalékos vereséget szenvedett
Végre megbízható és pontos adatokkal rendelkezünk Kalocsa 17 szavazókörének eredményeiről, pontosabban csak a 16 szavazókörben leadott voksok számát és arányát ismerjük. Mégpedig azért, mert a 9. számú, Negyvenszállási szavazókör a levélben leadott szavazatokat is összesíti majd, amikor azok megérkeznek. Ám addig ott nem bontanak urnát. Ami általánosságban megállapítható: miközben Font Sándor (FIDESZ-KDNP) jelentős, szinte dupla különbséggel nyert a Bács-Kiskun Megye 3. számú választókerület valamennyi településen, Kalocsán, ugyan szoros versenyben, de legfőbb riválisa, Magóné Tóth Gyöngyi - ha néhol csak jelentéktelen különbséggel is-,9:7 arányban nyerte a szavazóköri versenyt. Érdekes adat, hogy Magóné szülőfalujában, Szakmáron, ahol egyetlen szavazókör van, az őt megelőző Font Sándornál 17,06 százalékkal kapott kevesebb szavazatot.
Fontos tudnivaló, hogy e hét szombaton már a negyvenszállási szavazókörben leadott, és az oda érkező levélszavazatokat is összeszámolják, ám ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy a következő ciklusban is Font Sándor lesz a Bács-Kiskun megye 03. választókerület egyéni országgyűlési képviselője. Amint azt dr. Kiss Csaba jegyző portálunknak elmondta: Font Sándor a képviselői megbízólevelét várhatóan a jövő héten veszi majd át a Választási Bizottság elnökétől.
Elemzésekre még bőven lesz alkalmunk, de most nézzük, az egyes kalocsai szavazókörökben hogyan alakultak az eredmények!
1.sz. szavazókör (Műv.ház) Font Sándor -263 Magóné Tóth Gyöngyi -252 Szabó Patrik – 36
2. sz. szavazókör (Schöffer Múzeum) Magóné Tóth Gyöngyi – 255 Font Sándor – 239 Szabó Patrik – 33
3. sz. szavazókör (Martinovics utca) Magóné Tóth Gyöngyi – 307 Font Sándor – 266 Szabó Patrik – 39
4. sz. szavazókör (Tompa M. utca) Magóné Tóth Gyöngyi – 219 Font Sándor – 208 Szabó Patrik – 34
5. sz. szavazókör (Bem apó utca) Magóné Tóth gyöngyi -237 Font Sándor – 195 Szabó Patrik – 35
6. sz. szavazókör (Zöldfa utca) Magóné Tóth Gyöngyi – 258 Font Sándor – 241 Szabó Patrik – 41
7. sz. szavazókör (Eperföld) Font Sándor – 215 Magóné Tóth Gyöngyi – 199 Szabó Patrik – 33
8. sz. szavazókör (Rokkanttelep) Font Sándor – 264 Magóné Tóth Gyöngyi – 205 Szabó Patrik – 30
9. sz. szavazókör (Negyvenszállás) – Levélszavazatok miatt szombaton lesz eredmény!
10.sz. szavazókör (Hársfa u.) Font Sándor – 250 Magóné Tóth Gyöngyi – 144 Szabó Patrik – 24
11. sz. szavazókör (Hársfa utca) Font Sándor – 242 Magóné Tóth Gyöngyi – 154 Szabó Patrik – 47
12. sz. szavazókör (Bátyai út autószalon) Magóné Tóth gyöngyi – 271 Font Sándor – 174 Szabó Patrik – 30
13. sz. szavazókör (Bátyai út autószalon) Font Sándor 316 Magóné Tóth Gyöngyi – 293 Szabó Patrik – 25
14. sz. szavazókör (Kertvárosi Iskola) Font Sándor – 232 Magóné Tóth Gyöngyi – 217 Szabó Patrik – 55
15. sz. szavazókör (Kertvárosi Iskola) Magóné Tóth Gyöngyi -265 Font Sándor – 257 Szabó Patrik – 40
16. számú szavazókör (Városi Sporttelep) Magóné Tóth Gyöngyi – 304 Font Sándor – 215 Szabó Patrik – 27
17. sz. szavazókör (Városi Sporttelep) Magóné Tóth Gyöngyi – 222 Font Sándor – 207 Szabó Patrik - 31
Augusztus 12-én este különleges csemegében lehet részük Kalocsán a színház rajongóinak: Bernard Slade romantikus vígjátékát láthatják, pazar szereposztással.
A múlt hétvégén hagyományteremtő tóátúszás volt, egész hétvégés kapcsolódó programokkal, ezen a hétvégén halászléfőző fesztivál és Tattoos koncert hoz változatosságot, és a nyári szelidi programoknak ezzel még koránt sincs vége.
Július második hetében immár a második turnusát tartotta a Méhecskék SE Kalocsa egyik legnépszerűbb nyári, nem bentlakásos focitáborának, amely ezúttal is telt házzal üzemelt mindkét turnusában.