2021. 11. 29. hétfő
Taksony
: 369 Ft   : 327 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Programot ismertetett a Szövetségben Városunkért Egyesület

Illés György Cinó  |  2019. 07. 19., 12:09

A Hunyadi utcai közösségi házban tegnap, csütörtök délután négykor tartott sajtótájékoztatón Angeli Gabriella önkormányzati képviselő, az egyesület egyik alapító tagja ismertette a Szövetségben Városunkért Egyesület 24 pontos programjának első, 12 pontból álló felét, a szervezet polgármester-jelöltje, Faragó László pedig a szervezetüknek a NER-rel való szembenállásáról, valamint az ellenzéki szervezetekkel való együttműködési készségükről szólt. Elhangzott: ma – pénteken – délután újra asztalhoz ül az MSZP és a Szövetségben Városunkért Egyesület a Békés Kalocsáért Egyesülettel. Az egyeztetéstől a két jelölőszervezet programjának és kampányának, esetleg jelöltjeiknek összehangolása lehet a tárgya.

A tegnap délutáni sajtótájékoztatón Faragó László, miután köszöntötte a megjelenteket, általánosságban szólt szervezetük politikájáról. Elmondta:

nem tudnak azonosulni a NER-rel (Nemzeti Együttműködés Rendszere), nem fogadják el a szerintük azzal járó korrupciót.

Bár az őszi választások az új önkormányzatok megválasztására szolgálnak, de ha itt, Kalocsán, és az országban minél több helyen állhatnának föl olyan települési vezetőségek, amelyek elutasítják ezt a rendszert, azzal

HOZZÁJÁRULHATNÁNAK AHHOZ, HOGY „NAGYOBB REND LEGYEN”.

Az után reagált arra az őket ért vádra, amely szerint rontják az ellenzék esélyeit.

Mi nem rontjuk senkinek az esélyeit, nyitottak vagyunk bármire, pártoktól ugyan függetlenül, de minden olyan emberrel hajlandóak vagyunk együtt dolgozni, akik Kalocsa város jövőjét tűzték zászlajukra.”
„NEM KALOCSÁBÓL, HANEM KALOCSÁÉRT”

Aki ezzel a szlogennel azonosulni tud, azt szívesen látják soraikban – mondta az egyesület polgármesterjelöltje, hozzátéve, hogy ennek jegyében

AZ EGYEsÜLETET MEGKERESTE AZ MSZP, HOGY ÚJRAINDÍTANÁ AZ „ELLENZÉKI KEREKASZTALT”, EZÉRT MA, PÉNTEK DÉLUTÁN ÚJRA ASZTALHOZ ÜL AZ MSZP, A SZÖVETSÉGBEN VÁROSUNKÉRT ÉS A BÉKÉS KALOCSÁÉRT EGYESÜLET.

Ennek az egyeztetésnek az eredményeiről tájékoztatni fogják a választókat.

Többen keresték meg az egyesületet azzal, hogy miért nem reagálnak a közösségi médiában a kampány részeként történő megnyilvánulásokra, például Font Sándor legutóbbi nyilatkozataira, amelyben foglaltakat sokan nehezményeztek.

Mi nem másokkal, nem a különböző jelölő szervezetekkel akarunk foglalkozni. Mi azt tűztük ki [célul], hogy a városért kívánunk dolgozni. Van egy programunk, és azt kívánjuk ismertetni. Ez a mostani sajtótájékoztató is ennek jegyében jött létre.”Faragó hozzátette, nem kívánnak személyeskedésbe, mocskolódásba belemenni. Bár sokan ezt teszik, „mondják a magukét, mert ez a dolguk, ezért fizetik őket” – Faragó szerint ezzel nekik maguknak kell majd elszámolniuk, de nem az ő egyesületük, hanem a választók felé.
Ezzel átadta a szót dr. Angeli Gabriellának, aki a programjuknak a mostani alkalomra szánt elemeit ismertette.

24-ből 12 – a program első felét ismertette Angeli Gabriella

Angeli elmondta: szakembereik összeállítottak egy 24 elemből álló fejlesztési tervet, amelyeket a következő önkormányzati ciklus során szeretnének megvalósítani. Ebből most 12 pontot ismertetett a képviselő asszony, hozzátéve, hogy a többi programelemet két hét múlva egy hasonló tájékoztató keretében mutatják majd be.

A fejelsztési tervez közt vannak olyanok, amelyek már nem ismeretlenek a közvélemény előtt, mivel azokat már öt évvel ezelőtt is szerettek volna megvalósítani, de ebben a ciklusban nem került rájuk sor, mert a városvezetőség ebben nem volt partner.

1.) A városi rekonstrukció keretében

  • szeretnék megoldani az érsekkerti szabadtéri színpad tetőfedését
  • A Viski Károly múzeumot bővíteni szeretnék
  • A műemlék magtárépületet felújítanák, és abban kézműves udvar, kiállítótér és művészeti központ kerülne kialakításra – ez körülbelül egymilliárdba kerülne, ami csak pályázati forrás bevonásával lehetséges, de a mindenkori polgármesternek e források előteremtése az egyik fő feladata
  • Magyarországi történelmi épületei makettparkjának kialakítása
  • A Szentháromság tér felújításának szorgalmazása
  • Új parkolók kialakításának szorgalmazása, ami a belvárosban súlyos probléma.

2.) Szállásfejlesztés

Ösztönözni kell a meglévő szálláshelyek minőségi és mennyiségi fejlesztését.
Többször szóba került, hogy kellene egy szállodát építeni, amire Kalocsán nincs pályázati lehetőség, de vidéken van lehetőség szállodaépítésre.

3.) A TDM szervezet fejlesztése

  • A turisztika megfelelő szervezeti hátterének kialakítása,
  • a térség szolgáltatási rendszerének összehangolása,
  • komplex turisztikai csomag kialakítása egységes arculattal és potenciális vendégekhez való eljuttatása.
  • A TDM-nek olyan kulturális és szervezés többletfeladatok kiszervezése, amelyekre alkalmas és képes a szervezet, és amelyeket korábban már eredményesen végeztek is, a többi TDM-tag teleüléssel közösen, velük konzorciumban

4.) Nagyrendezvények fejlesztése

Céljuk a jelenlegi, nem jól működő szervezet átalakítása, kiemelt turisztikai nagyrendezvények szervezése, a meglévőknek a város igényeinek megfelelő javítása, feltételrendszerük fejlesztése, mivel a Kulturális Központ szerintük nem jól működik, túl nagy a szervezet, és a feladatokat nem tudják megfelelően ellátni.

5.) Paprika „mintaprojekt”

E hungarikumunkra alapozva szövetkezet, kereskedőház létrehozását tervezik, kiemelten a kistermelők bevonásával.

6.) Ipari park és iparterület fejlesztése

A város négy ipari parkot a közművek kiépítésével szeretnék fejleszteni, mivel sokszor a miatt nem tud az önkormányzat ipari területeket értékesíteni, mert hiányoznak a közművek.
A befektetési területek infrastrukturális fejlesztését környező településekkel együtt, konzorciumban szeretnék megoldani.

7.) Parkgondozó telephelyének kiváltása

Erre 800 milliót nyert az önkormányzat, amit több tízmillióval kiegészítettek – ezt a projektet szeretnék végigvinni, a meglévő terveket az inkubátorházzal együtt megvalósítani.

8.) Befektetés-ösztönző és pályázatíró iroda

Céljuk a befektetésekért felelős helyi szervezet létrehozása a magántőke hatékonyabb bevonására. A Polgármesteri Hivatalban jelenleg is van olyan alkalmazott, aki figyeli a pályázati lehetőségeket, de sok munkája mellett ez nem elég hatékony.
Az Ökopontban is lett volna ilyen személy, de az sem működik tökéletesen, ezért hoznák létre az irodát olyan alkalmazottakkal, akiknek csakis ez volna a feladatuk.

9.) Közlekedésfejlesztés

  • Az 51-es út tíz éve húzódó felújításának szorgalmazása
  • A térségi úthálózat fejlesztése, a környező településekkel való összefogásban
    A közterület-figyelő kamerák számának növelése.

10.) Belterületi utak, járdák, kerékpárutak, parkolók fejlesztése, felújítása

11.) A meszesi kikötő fejlesztése

  • A Meszesi Duna-part komplex turisztikai fejlesztése
  • Kikötő szolgáltatásainak fejlesztése
  • A kikötő hajók igényeinek magasabb színvonalú kiszolgálása
  • Wi-Fi hálózat bővítése
  • Annak elérése, hogy az itt kikötő hajók hosszabb ideig itt maradjanak, amihez szükséges a Szentháromság tér rekonstrukciójának mihamarabbi befejezése.

12.) Vízi közművek fejlesztése

  • Ivóvíz-, szennyvíz-, csapadékvíz-hálózatok fejlesztése, bővítése, korszerűsítése.
  • Az elnyert kertvárosi csapadékvíz-projekt lebonyolítása mellett más városrészeken hasonló program lefolytatása
  • Az ivóvízhálózatunkkal súlyos problémák vannak a városban, ezek javításra lehetőséget kell teremteni.

A végén, újságírói kérésére adott válaszból kiderült, hogy a szervezet jelöltjeit augusztus 20-a után szeretnék a jelöltjeiket bemutatni a közvéleménynek, a program másik felét pedig még korábban, augusztus 1-én fogják bemutatni.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 11. 27., 14:25
A kalocsai Török „Töce” Tibor, A-MAFOSZ-fotóművész 16 éves pályafutása legeredményesebb évét zárta. A fotográfus 2021-ben 30 díjat nyert. A több mint 150 kiállításra javasolt képe négy földrészen és 20 különböző országban került bemutatásra. A pályázatokon díjazott képeinek 90 százaléka Kalocsán és annak vonzáskörzetében készült!
2021. 11. 26., 08:05
Két napja, a közmeghallgatáson még hiányolták, máris megnyílik a kalocsai Infopont. Az iroda napi nyolc órán át tart majd nyitva. Feladatai között szerepel a turizmus kiszolgálása, kulturális és más rendezvények népszerűsítése és belépőjegyek árusítása, tájékoztatás, valamint az önkormányzattal való kapcsolattartásban is segítséget nyújt.
2021. 11. 25., 08:40
Évekig valóban csatatérre emlékeztetett Kalocsa főtere. Mire egyre nagyobb felületen készül el az új díszburkolat, hétfőn megütközött a városházán a képviselő-testület és a kivitelező érsekség. Egy újabb határidő-hosszabbítási kérelem volt a casus belli. A testület nem engedett. Eben a cikkben a kérelmezők érvrendszerét ismertetjük, dr. Filvig Géza polgármester bevezetőjével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 11. 29., 15:23
Szerdán a nap első felében nem valószínű csapadék, később azonban kisebb mennyiségű melegfronti csapadék érkezik, északon, északkeleten elsősorban hó, míg délnyugat felé haladva már inkább havas eső, eső formájában. Még >>>
2021. 11. 29., 09:54
A baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt a járványhelyzet lehetővé teszi. Még >>>
2021. 11. 29., 09:48
A Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ szervezésében ezúttal a Kolompos együttes mulatságára! Még >>>
2021. 11. 28., 16:00
Az ANDA Present Kft. 10 000 db gyermekmaszkot adományozott a Kertvárosi Általános Iskoláért-Gyermekeinkért Alapítványnak. Még >>>
2021. 11. 28., 14:56
A vádlott szándékosan segítséget kívánt nyújtani 4 szír migráns személynek abban, hogy a szerb-magyar államhatár közeléből Nyugat-Európába, Ausztriába eljussanak. A sikeres szállítást követően Belgrádban 1000 eurót kapott volna fizetségül. Még >>>
2021. 11. 28., 11:55
Személyautó árokba hajtott a Dunapataj táblától 100 méterre, Ordas irányában. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei