2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Csarnokavató Solton, örömkézilabdával nagy közönségsiker mellett

Csarnokavató Solton, örömkézilabdával nagy közönségsiker mellett
Tamás Ferenc  |  2021. 12. 22., 20:26

December 17-én, pénteken este az újonnan épült, impozáns solti sportcsarnok küzdőterére futott ki a vendég Rév Budapest Old Boys gárdája, ellenfele pedig a Szűcs László vezette Gézengúz UKC Kalocsa szeniorjai voltak. A két együttes hírverő találkozójára megtelt a solti aréna nézőtere, sőt még a karzaton is a sportág helyi szerelmesei álltak, tehát minden adott volt egy jó hangulatú sportági népszerűsítéshez.

A fővárosiak soraiban egykori válogatott legendák – Rosta Miklós, Kertész Balázs, Lendvay Péter, Zsembery Tamás –, adták csapatuk aranyfedezetét, csapatukat pedig az a Kenyeres József vezette, aki 240-szeres magyar válogatottnak vallhatja magát, a Bp.Honvéd szárnyaló balszélsőjeként. Ám, volt Bajnokcsapatok Európa Kupája győztes együttes tagja is, no meg ’86-ban világbajnoki ezüstérmes a válogatottal. A meghívottak között ott volt a korábbi szövetségi kapitány, Skaliczki László mesteredző is, aki a rangos szakvezetői pályafutása után ma is a Magyar Kézilabda-szövetség edzői bizottságának karizmatikus képviselője.

Az ellenfél soraiban az egykori NBII-es élcsapat, a Szűcs László edzette Kalocsa játékosai üdvözölték a publikumot, közöttük Szabó Balázs, Beszedics Roland, Bolvári Attila, Béres Tamás, Papp Dávid, Rimai Ricsi, Csóti Robi és a többiek.

A találkozó felvezetőjében, Németh István Solt város polgármestere köszöntötte a vendégeket és a megjelent solti szurkolókat, akik elfogadták az önkormányzat meghívását erre az emlékezetes sporttalálkozóra.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc

Azt már a kezdéskor minden résztvevő sejtette, hogy itt elsősorban nem is a végeredmény lesz perdöntő, hanem a sportbarátság ápolása mellett a kézilabda megszerettetése a publikummal, miközben azért a presztízs megtartását is szem előtt tartották.

A mérkőzésen aztán már az elejétől a fővárosiak vették át a vezetést, amelyet a félidőre tíz gólosra növeltek (19–9), majd a második játékrészben a kalocsaiak kapuját kiválóan őrző Bolvári Attilának is köszönhetően, volt amikor négyre zárkóztak fel a mieink (21–17). Aztán a lefújásra 32–24-es fővárosi győzelmet mutatott a csarnok elektromos eredményjelzője, miközben a hálás közönség szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg a csapatok játékát.

Rév Budapest Old Boys – Gézengúz UKC 32–24(19–9)

Solt, 250 néző. Vezette: Hadbold László, Rákóczi Péter

Kalocsa: Karaszi Z. – Fejes L., Szabó L. 5, Tóth K. 1, Szabó B. 5, Csóti R. 2, Mezei I. 5. Csere: Rezák M. 2, Beszedics R. 1, Szűcs T. 1, Rimai R. 1, Sebestyén Z. 1, Horváth R., Bolvári A. (k.), Péter Vilmos (k.), Tóth T. (k.), Béres T., Papp D., Szabadi T. Edző: Dávidházi Sándor.

Az eredmény alakulása: 6.p.: 4–4, 16.p.: 8–5, 23.p.: 15–6, 40.p.: 23–17, 50.p.: 28–22.

Hétméteresek: 3/3, illetve 3/2. Kiállítások: 0, illetve 0 perc.

A találkozót aztán a szomszédos iskola tanéttermében mennyei vacsora követte gazdag „öblíteni valóval”, amelyben szerencsére már fiaink voltak a jobbak a fővárosi vetélytársaikkal szemben.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK